HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Ecclestone: Schumacher már nyert volna a Red Bull-lal

2010.08.26. 09:00 Real Simon says

 Eddie Jordan fedezte fel, Flavio Briatore adta meg neki az igazi esélyt a feltörésre, de mindez lehetetlen lett volna, ha Bernie Ecclestone nem látja meg a Michael Schumacherben rejlő hatalmas potenciált 1991 késő nyarán.

 
A "kerpeni titán" egy futam után átült a Jordanból a Benettonba, amellyel egy évvel később megszerezte első futamgyőzelmét, majd két világbajnoki címet nyert. Ezután következtek a ferraris évek, ahol Michaelnek 2000-ig kellett várnia az első koronájára, azután viszont négy évig legyőzhetetlen maradt. Három szezon kihagyása után idén visszatért a Mercedeshez, ám eddig nem tudott zöld ágra vergődni az MGP W01-essel. 
 
Ecclestone azonban úgy véli, ha Schumacher most az egyik Red Bullt vezetné, már rég nyert volna. „Michael most edzettebb, mint sok fiatalabb versenyzőtársa, és tehetségesebb, mint a mezőny 90 százaléka. Azért jött vissza a Formula-1-be, hogy újra nyerjen. Ez azonban pillanatnyilag nem lehetséges. Nem tehet mást, mint hogy addig dolgozik a kocsiján, amíg a stílusához nem idomítja” – véli a 78 éves nagyfőnök.
 
„Ha Michael az egyik Red Bull-kocsiban ülne, le merném fogadni, hogy már versenyt nyert volna” – mondja Ecclestone. 
 
Schumacher jelenleg vesztésre áll a Mercedes házi párviadalában Nico Rosberggel szemben. Rosberg 12 futam után a pontverseny hetedik helyén áll 94 ponttal, míg Schumacher kilencedik, 38 ponttal. Ez azonban nem szabad, hogy megtévesszen senkit – véli Ecclestone. „Nicónak még bizonyítania kell, Michaelnek már nem. Rosberg számára a negyedik helyek még fontosak, Michaelnek már nem. Neki csak a győzelem számít, hogy ezen túl negyedik, vagy tizennegyedik helyen ér célba, az számára egyáltalán nem mérvadó.”
 
Schumacher hasonlóan nyilatkozott a német Bild Zeitungnak. „Számomra teljesen mindegy, hogy negyedik, ötödik vagy tizedik helyen végzek. [Azért amikor megpróbálta felpasszírozni a 10. helyért őt előző Barrichellót a betonfalra a Hungaroringen, abból nem ez jött le – S.I.] Egyedül az számít, hogyan tudok visszakerülni a győztesek útjára. Egyelőre azonban nem tartok ott. Jelenleg számos dologgal próbálkozom, és elfogadom, hogy ezek nem mindig hoznak sikert. De mindez hozzátartozik a tanulási fázisomhoz.” 
 
 Michael Schumacher (D) Mercedes MGP W01, Silverstone (Fotó (c) Mercedes GP)

A németet nem rendítették meg az eddigi kudarcok. „Még mindig hiszek abban, hogy a végső célom, a világbajnoki cím elérése lehetséges” – mondja, miközben bele kell törődnie, hogy erre idén már nem kerülhet sor. Minden energiáját a 2011-es Mercedes-kocsi fejlesztésére irányítja, ami új reményt ad a hétszeres világbajnoknak. Hogy miért? „Mert rájöttünk azoknak a problémáknak a megoldására, amelyeket az idei autón szembesültünk.”
 
Schumachert - aki eddig hatszor nyerte meg a Belga Nagydíjat - ezúttal az is hátráltatja majd, hogy 10 rajthellyel hátrábbról kell megkezdenie a versenyt. Ezt a büntetést kapta a Hungaroringen bemutatott veszélyes manőverért Barrichellóval szemben.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr262248836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zala 2010.08.26. 14:21:17

én el tudom képzelni, hogy a hungaroringi eset mschnek valóban nem a helyezésről szólt. a sajtóhírek alapján a kapcsolatuk olyan lehet, hogy msch ha a 23. helyen látja meg a tükörben az előzésre készülő rbt, akkor is a falra teszi.

de még azt is el tudom képzelni, hogy ez általánosan is igaz, hogy gyenge kocsival nem fog szívből kergetni, de ha kergetik mégis felszökik az adrenalin, mert hiszen mindennek van határa :)

vagy túl élénk a fantáziám?

Simon Péter EPI 2010.08.26. 21:51:54

a nagyfőnök megmondta a frankót:
Nicónak még bizonyítania kell, Michaelnek már nem

Real Simon says 2010.08.27. 09:13:45

@zala: nem hiszem, hogy Schumacher különösebben pikkelne Barrichellóra. Ő bárkit, bármikor felpasszírozna a betonfalra, ha a pozíciójáról van szó. Ahogy Brundle és Wurz is mondta: "ilyen a személyisége". Szegény.

Real Simon says 2010.08.27. 09:15:00

@Simon Péter EPI: hát, Nico eddig nem 4. helyekkel, hanem három dobogós hellyel bizonyított. Hol van M.S. első dobogója 12 futam után?

Simon Péter EPI 2010.08.27. 17:44:03

@Real Simon says:
a 7 vb címre van célozva :)
amúgy engem simán nem érdekelne sumi helyében ki mint mond, csak mennék... ha a mezőny végén, akkor a végén :)

==T== 2010.08.31. 21:25:41

@Real Simon says: Azért azt tedd hozzá, hogy azoknál a dobogóknál azért jóadag mázlija volt, mígMS-ne kidén szinte mindig a vajas felére esett a kenyér (Melbourne, Sepang, Monaco, Montreal, Valencia...)

==T== 2010.08.31. 21:27:01

@Real Simon says: na igen. Brundle és Wurz aztán tudják mi kell a sikerhez:)

„Hát igen! Akinek az jut eszébe, hogy az ellenfél "szegény", mert elesett, és nem az, hogy "miért nem döglött ott meg rögtön!", az sajnos nem alkalmas arra, hogy igazi gladiátor, igazi nagy bajnok legyen!"
(Dr. Csapó Gábor, olimpiai, világ, Európa bajnok, Világ Kupa győztes, BEK győztes, sokszoros Magyar Bajnok - Forrás: Csapó Gábor: Szerelmeim c. könyve)

Real Simon says 2010.08.31. 23:07:55

@==T==: Miféle mázliról beszélsz? Létezik ilyen kifejezés a sportban, az autóversenyzésben? Amikor Schumacher 2003-ban megnyerte a vb-címet 2 ponttal Räikkönen előtt, senki sem firtatta, hogy annak köszönhetően, hogy a Nürburgringen egy traktoros segítségével tolták vissza a kocsiját a versenybe. Nem értem, miért vitatod el Rosberg három 3. helyezését, amikor ő ott volt, rázta a pezsgőt, elérte az aznapi maximumot - Schumacher viszont eddig egyszer sem. És most Spában is kikapott Nicótól. Persze, lehet, hogy ez mind csak egy bazinagy "mázli"...

==T== 2010.09.01. 11:52:37

@Real Simon says: rövidtávon mindenképp, hosszútávon nem.

Kifejtem.

Melbourne: Rosberg kimarad a rajtbalesetből, és később sem torpedóza meg senki

Malaya: A Ferka és a Meki betlizik a kvalin, sima verseny

Kína: jó döntés az első esőnél. Ha ő hozta meg, akkor okosan döntött, ha nem, akkor szerencse

Silverstone: itt is kipotyogtak előle.

Agresszív küzdelmet nem lehetett tőle látni, általában pozíciót veszít a rajtnál is, aztán simán végigmegy, és akkor jön előbbre, ha valaki kiesik előle.

Schumacher eddig egyszer sem?

Monacoban a futam hőse lehetett volna, ha nem bénáznak a stewardok, Isztambulban is jól tolta, Kanadában és Valenciában pedig a csapat szúrta el a versenyt a zseniális taktikával. A német futamon is Nico előtt végez, ha nem ragad be Kubica mögé az első cserék után, és vélhetően Melbournben is ha nincs az a rajtbaleset.

Elismerem, hogy Nico picivel jobban megy, mint Schumi, de a pontkülönbség nagyon nem tükrözi a tényleges helyzetet.

-

2003 Nürnburgring.

Egy szakértőtől ennél többet vártam. Az a traktoros a pálya technikai személyzetének egy tagja volt, teljesen szabályszerűen tolta Schumit. Ha azt az évet nézzük, Raikonnen volt az, aki a szerencse fiat volt, emiatt + a pontrendszer miatt húzódott olyan sokáig a döntés (és akkor a Michelin minimum necces abroncsaitól most tekintsünk el).
---

Schumacher Spaban jóval többet jött előre, és azért tudta megelőzni Nico, mert az egyik HRT bénázott Schumi előtt az Eau-Rouge-ban.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása