Az alábbi interjút a 300. GP-jére készülő Rubens Barrichellóval a Williams csapat szervezte, és az Autosport honlapján jelent meg. "Rubinho" F1-es pályafutása 1993-ban kezdődött a Jordan csapattal, ahol 1996-ig versenyzett. Három esztendőt húzott le a Stewart GP-nél, majd 2000-től hat évet töltött a Ferrarinál. 2006-ban igazolt át a Hondához, amellyel – immár Brawn GP néven – tavaly sokáig versenyben volt a világbajnoki címért.
Hogy érzed magad a 300. nagydíjad előtt?
- Remekül! Nagy megtiszteltetés egy ilyen szép évfordulóra készülni ezen a pályán [Spa-Francorchamps-ban]. Szép emlékeim vannak róla, például az első pole pozícióm [a Jordan-Harttal, 1994-ben]. Legjobban az érintett meg, hogy milyen versenyképes vagyok még mindig, 300 futammal a hátam mögött. Úgy rémlik, Patrese 256-szor indult, de a vége felé már visszaesett a teljesítménye. Különben tovább is versenyezhetett volna. Én viszont erősnek érzem magam. Az elmúlt heteket Brazíliában töltöttem, és az elmúlt öt évben mindig úgy éreztem, túl rövid a nyári szünet. Most viszont – nem is tudom, miért – máshogy érzek. Egy hét után újra vezetni akartam a kocsit. Azt hiszem, a feleségem most aggódik, mert azt gondolja, örökké versenyezni fogok…
Valaki kiszámolta, hogy az összes F1-es világbajnoki futam közel egyharmadán ott voltál…
- Húha, ez komoly! De ez a hétvége tele lesz ilyen hangzatos frázisokkal. Valaki azt mondta nekem: „Te leszel az a pilóta, aki a legtöbbször ment át az Eau Rouge-on”. Ettől jól érzem magam.
Mi a sikereid, az eredményességed titka?
- A legnagyobb titok az, hogy ugyan sohasem örülsz a bajoknak, de mosolyogva kezeled őket, és tanulsz belőlük valamit. Az ember időről időre átmegy nehéz periódusokon, de tanulni kell belőlük és jobbá válni általuk. Én minden évben erőfeszítéseket tettem azért, hogy jobb ember és jobb autóversenyző legyek. Fontos az is, hogy mindig őszinte légy magadhoz. Ha hibáztál, be kell vállalnod – a csapattagok ezt mindig nagyra becsülik. Azt hiszem, ez a hosszú fennmaradás titka.
Meglep, hogy még mindig ilyen sikeréhes vagy?
- Ez egy csoda. Magamon is meglepődöm, hogy még mindig ilyen lelkes vagyok. Nem tudnám megmondani, miért. Mint mondtam, az elmúlt heteket otthon, Brazíliában töltöttem, és hétfő óta minden nap egy órával korábban keltem, hogy hozzászoktassam magam az európai időzónához.
Milyen sztorit mesélnél el erről a 300 versenyről?
- Mindegyikről lenne egy jó mondatom, csupa szép emlék. Videóról visszanéztem a régi Formula Fordos, Formula-3-as és Formula-3000-es versenyeimet – ezeket szoktam leggyakrabban nézegetni – és egyszer-kétszer rácsodálkozom: hát itt meg mi történt? Az egyik futamon lerobbantam, és nem emlékeztem, mi volt a kiállásom oka. Ez elszomorított, de egyébként csupa jó emlékem van.
Említetted, hogy a feleséged aggódik, hogy örökké versenyezni fogsz. Te hogy látod ezt?
- De azt sohasem mondta, hogy azt szeretné, hogy abbahagyjam. A gyerekeim simán azt gondolják, hogy apa mindig versenyezni fog. Nehéz döntés lesz, ha egyszer azt kell mondanom, hogy abbahagyom. De mindig voltam annyira őszinte önmagamhoz, hogy ha úgy érzem, már nem a régi elszántsággal támadom a kanyarokat, tudni fogom, hogy itt az ideje szögre akasztani a bukósisakot.
Van bármi, amit megbántál a pályafutásod során?
- Nem, semmit sem bántam meg. Az emberek mondhatják, hogy nem nyertem meg a világbajnokságot, ami igaz. De úgy vélem, rengeteget tanultam ez idő alatt, és folyamatosan javultam. Azt hiszem, ez vonatkozik az életre is: az embernek egyre jobbá kell válnia. Annak, hogy még mindig a Formula-1-be vágyom, egyetlen oka van: hogy még mindig világbajnok akarok lenni. Erre mondhatják, hogy én bolond vagyok. De megmondta-e volna valaki előre 2008-ban, hogy dobogóra állhatok azzal a Hondával? Lehetetlent kell álmodni, és valóra válik.
Szóval, nem bántam meg semmit. Azt is szokták emlegetni, hogy nekem milyen rossz lehetett a Ferrarinál… de én nem így látom. Én mindenhol jól éreztem magam. Persze, az egész egy nagy küzdelem volt azért, hogy ugyanolyan bánásmódban részesüljek [mint a csapattársa, Schumacher], de amikor rádöbbentem, hogy ezt sohasem fogom elérni, tudtam, hogy eljött az idő a váltásra. De azokban az években jobb kocsim volt, mint bárki másnak, és esélyem volt a győzelemre, pedig Michael volt a csapattársam. Megjártam a másik oldalt is: a Jordannél, a Stewartnál rengeteget mókáztunk és nagyon szerettem ott versenyezni, de a versenyautók egyszerűen nem voltak elég jók ahhoz, hogy versenyeket nyerjek velük. Úgyhogy a Ferrarinál eltöltött időkre is szívesen emlékszem vissza.
Mit gondolsz, megnyerhetted volna a vb-címet a Ferrarival, ha nem minden Michael köré összpontosult volna?
- Erre túl könnyű lenne egyetlen szóval – egy igennel – válaszolni. De sohasem fogunk tudni visszamenni az időben, hogy meglássuk, mi lett volna, ha. Az emberek gyakran emlegetik, hogy ez vagy az megnyerte volna valamelyik versenyt, ha nem következik be valamilyen hiba – de nem nyerte meg, úgyhogy semmit sem számít. Ettől nem fog megváltozni az életem. Pontosan tudom, mennyi erőt, energiát adtam bele azoknál a csapatoknál, ahol versenyeztem. És mindegyiknél jól éreztem magam, ezt őszintén mondhatom.
Schumacher bocsánatot kért tőled a hungaroringi incidensért?
- Igen, éppen ma [csütörtökön – S.I.]. Vicces, de egy sms-t kaptam tőle. Valaki beszélhetett neki arról, hogy én továbbra is úgy gondolom, hogy a falhoz nyomott [a Hungaroringen]. Michael azt mondja, nem úgy volt, de bocsánatot kért a történtekért, úgyhogy oké.
Válaszoltál neki?
- Csak annyit, hogy „köszönöm, semmi probléma”. Az élet megy tovább.
Ez az első alkalom, hogy bocsánatot kért tőled?
- Nem emlékszem… De sms-ben egész biztos!
Melyik kanyar nyújtotta számodra a legnagyobb örömöt, és milyen versenyautóval?
- Nem is tudom, annyi minden érdekes történt már velem… Például az Eau Rouge-on számtalanszor átmentem V10-es motorral is úgy, hogy teljesen padlóig nyomtam a gázpedált. Utána a saját hideg izadtságodban ülsz végig az egyenesben, az biztos! Van benne egy adag veszélyesség, ugyanakkor hatalmas megelégedést jelent, amit már oly sokszor átéltem. De nem emelhetem ki ezt az egy kanyart, mert nagyon sokszor éreztem már ezt az elégedettséget. A két kanyar Sepangban [az egymást követő, tempós 5-ös és 6-os – S.I.] lélegzetelállító, akárcsak a Copse Silverstone-ban.
Lehetséges manapság 41 évesen F1-es autót vezetni?
- Te hogy érezted magad 38 évesen, és hogy 41 évesen? Éreztél különbséget? Kívülről nézve – nyilván nem ismerem Michaelt belülről – 30 évesen kitűnő formában versenyzett, nagyszerű eredményeket ért el. Rengeteget edz, alig izzad, satöbbi. Én mostanában jobb fizikai kondícióban vagyok, mint 18 éves koromban. Akkoriban sokat fájt a hátam a versenyautóban, de azt hiszem, a testem mára hozzászokott a terheléshez. Úgy érzem, 41 évesen én is ott lehetek az ő nívóján – de majd meglátjuk!
Utolsó kommentek