HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Alonso győzelme visszadobta a Ferrarit a vb-csatába

2010.09.12. 15:42 Real Simon says

Agresszív versenyzésének és gyorsaságának köszönhetően Fernando Alonso nyerte meg az Olasz Nagydíjat. A Ferrari sikerét (majdnem) teljessé tette Felipe Massa harmadik helye – de a brazil nem bírt Jenson Button McLarenjével, amelyet másodikként intettek le.

Jenson jobban rajtolt, mint Fernando, ügyesen bebújt a Ferrari elé az első sikánnál, és 38 körön keresztül megőrizte a vezetést. Az angol csak annyit autózott ki a McLarenből, amivel épphogy maga mögött tudta tartani a rendkívül agresszív spanyolt, miközben a gumijait is óvta. A vezető hármasból Button szánta rá magát először a kerékcserére (39. kör), míg Alonso kint maradt még egy kört a pályán. Ebben a fordulóban a spanyol megfutotta a leggyorsabb kört, ami – a Ferrari villámgyors kerékcseréjével kiegészülve – azt eredményezte, hogy angol riválisa elé tudott visszatérni a pályára.

Button a belső ívre helyezkedik a rajt után, így sikerül maga mögé terelnie a két Ferrarit, de az olasz kocsik (és szerelők) ezen a délutánon gyorsabbak voltak... (Fotó (c) Ferrari)

Fernando innentől kezdve nem hagyott esélyt Buttonnak a visszavágásra, és 2,9 másodperces előnnyel megszerezte idei 3. diadalát. Alonso a pole pozíció és a győzelem megszerzése mellett a leggyorsabb körrel gondoskodott a Ferrari tökéletes hétvégéjéről.

Felemásra sikeredett a Red Bull Racing monzai versenye. Mark Webber közepes rajt után beragadt Nico Hülkenberg (Williams) és Robert Kubica (Renault) mögé, és míg a lengyelt elég hamar maga mögé utasította, a Williams újoncával alaposan meggyűlt a baja. Hülkenberg nagyjából egyforma tempót autózott az ausztrállal, de védekezés közben több alkalommal is levágta a célegyenes végi sikánt. Webber rádión keresztül arra kérte a csapatvezetést: érjék el a versenyigazgatóságnál, hogy büntessék meg Hülkenberget. A versenybírák azonban (köztük a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldival) nem látták annyira szabálytalannak az ifjú német manővereit, hogy intézkedjenek ellene. Webber végül ráunt a piszkos játékra, és erőből hagyta faképnél Nicót, miután a német ismét hibázott és lecsúszott az ideális ívről (49. kör).

Sebastian Vettelnek rövid időre meggyűlt a baja a kocsijával, ezért csapattársa a 22. körben megelőzte a Parabolica előtt. A német RB6-osa hamarosan magához tért, és visszaállt az éllovasok tempójára. Ebből arra lehet következtetni, hogy az eredetileg gyanított motorkihagyás (elektromos hiba) helyett valami banális hiba történt a fékekkel, amelyek - a csapat futam utáni telemetriai analízise szerint - néhány pillanatra nem fogtak az Ascari-sikánnál. Webber ezért tudott elmenni Seb mellett olyan könnyedén. Annak érdekében, hogy valami módon Webber előtt végezzen, Sebastian a végsőkig kitolta egyetlen kerékcseréjét – csak az 53 körös verseny utolsó előtti fordulójában kanyarodott be a depóba! Ez a bátor taktikai húzás elég volt ahhoz, hogy negyedikként intsék le Vettelt, pár kocsihosszal megelőzve Nico Rosberg váratlanul erős Mercedesét.

Webber hatodik lett, de így is visszavette  a vb-összetett vezetését, miután legfőbb riválisa, Lewis Hamilton már az első körben elbúcsúzott a futamtól. Hamilton a rajt után Massa Ferrarijával vívott a Roggia-sikánban, és a McLaren jobb első kereke olyan szerencsétlenül ütközött neki a vörös kocsi oldalának, hogy a felfüggesztés tartókarja eltörött, Hamilton pedig a kavicságyba csúszott a kormányozhatatlan kocsival.


Az Olasz Nagydíj végeredménye:

Monza, 53 kör = 306,720 km

1. ALONSO (SPA) Ferrari  1:16:24,572 óra (240,850 km/h)
2. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes +2,938 mp.h.
3. MASSA (BRA) Ferrari    +4,223”
4. VETTEL (D) Red Bull-Renault +28,196”
5. ROSBERG (D) Mercedes GP + 29,942"
6. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault + 31,276"
7. HÜLKENBERG (D) Williams-Cosworth + 32,812"
8. KUBICA (PL) Renault   + 34,028"
9. SCHUMACHER (D) Mercedes GP + 44,948"
10. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth + 1:04,213

11. BUEMI (CH) Toro Rosso-Ferrari + 1:05,056
12. LIUZZI (ITA) Force India-Mercedes + 1:06,106
13. PETROV (RUS) Renault  + 1:18,919"
14. DE LA ROSA (SPA) Sauber-Ferrari + 1 kör h.
15. ALGUERSUARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari + 1 kör h.
16. SUTIL (D) Force India-Mercedes + 1 kör h.
17. GLOCK (D) Virgin-Cosworth + 2 kör h.
18. KOVALAINEN (FIN) Lotus-Cosworth + 2 kör h.

A világbajnokság állása 14 futam után

Pilóták: 1. Webber, 187 pont - 2. Hamilton, 182. - 3. Alonso, 166. - 4. Button, 165. - 5. Vettel, 163. - 6. Massa, 124. - 7. Rosberg, 112. - 8. Kubica, 108. - 9. Schumacher, 46. - 10. Sutil, 45.

Csapatok: 1. Red Bull Racing, 350 pont - 2. McLaren Mercedes, 347. - 3. Scuderia Ferrari, 290. - 4. Mercedes GP, 158. - 5. Renault F1 Team, 127. - 6. Force India F1 Team, 58. - 7. Williams F1 Team, 47. - 8. Sauber Ferrari, 27. - 9. Scuderia Toro Rosso, 10.

7 komment

Címkék: tifosi ferrari; mclaren; alonso; monza; olasz nagydíj; tudósítás; massa;button;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr822290801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2010.09.12. 16:52:06

"Agresszív versenyzésének és gyorsaságának köszönhetően"

De érdekes. Régen ha valaki a boxban előzött inkább csak a sopánkodás ment, hogy nem tud előzni az illető. Változnak az idők.

Real Simon says 2010.09.12. 18:13:22

@==T==: Figyelted te a Live timinget, hogy mikor-hogy alakultak a leggyorsabb körök? Alonso legalább 4 alkalommal úgy futott abszolút leggyorsabb kört, hogy Button előtte volt, nem kis turbulenciát keltve. Jelen esetben azt érte 'agresszív' alatt, hogy FA nem szakadt le a vezető McLarenről, a drag ellenére sem, hanem 'beleakasztotta a húsos kampót', ha szabad egy klasszikust idéznem.

==T== 2010.09.12. 19:19:59

@Real Simon says: Feltételezem kb. ugyanúgy, mint a többi boxban előzéses történetnél.

Andrásovics Pudingsztij 2010.09.12. 20:48:49

Vettelnek a 22-ik körben állítólag a fékje rakoncátlankodott (a sikán után beragadt), ezért nem tudott a motor úgy húzni.
Arról nem lehet tudni, mi történt Kamuival?

Sünmami 2010.09.12. 21:11:51

Agresszív és precíz vezetés nélkül senki nem lesz világbajnok. Van aki már tudja, van aki még csak tanulja:) Nem vagyok sem Ferrari sem Alonso fan, de ezt a futamot most tényleg úgy nyerte meg hogy megérdemelte. Izgalmasabbá tette ezzel a következő versenyeket, nem mondhatjuk hogy "lapos" lesz a vége. A tegnapi blog kommentemben még kétségeim voltak a rajtot illetően, de szerencsére Vettel kellemes csalódás volt, nagyon jól taktikázott és fejben is ott volt:)

Real Simon says 2010.09.12. 23:17:42

@majd_most: Kobajasi váltójában az egységes elektronikai rendszer (ECU) okozott meghibásodást, James Key főmérnök szerint "belső sérüléseket" is a felvezető körben. Egy kör után visszatért a boxba, de fennállt a veszélye annak, hogy ha visszaengedik, az elektronikai vezérlés csődje további károkat tett volna a váltóban, ezért inkább kiszállt.
Ami Vettel fékhibáját illeti, megvárnám előbb a hivatalos közleményt. Köszi hogy szóltál!
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása