HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Megtartják a Koreai Nagydíjat

2010.10.12. 09:51 Real Simon says

Több hónapos csúszás és izgatott várakozás után ma végre bejelentették: az eredeti terveknek megfelelően megrendezik október 22. és 24. között a Formula-1 első Koreai Nagydíját.

A Nemzetközi Autós Szövetség pályabiztonságért felelős vezetőjének, Charlie Whitingnak eredetileg már augusztus közepén át kellett volna vennie a jeongami létesítményt. Csakhogy a koreai szervezők rájöttek, hogy egy nagy nemzeti ünnep idejére esett volna az FIA biztonsági delegáltjának látogatása, ezért annak elhalasztását kérték.

Whiting ezt követően szeptember közepén, a Szingapúri GP előtti napokban kívánta megejteni a pálya hivatalos átvételét, ám a szervezők bejelentették: még mindig nem állnak készen, és kérték, hogy halasszák el újabb két héttel a pályainspekciót. Ekkor már Bernie Ecclestone sem tudta türtőztetni magát, és nyilvánosan úőgy foglalt állást, hogy a Koreai Nagydíj nagy valószínűséggel elmarad.



Az utolsó pillanatban azonban a koreaiak - három műszakos, megfeszített munkával - mégis elkészültek annyira a pályával, hogy az alkalmas legyen az F1-es mezőny és a közönség fogadására. Whiting hétfőn járta be a jeongami létesítményt, melynek végén így nyilatkozott: "A pálya állapota biztonsági szempontból kielégítő. Ki fogom adni a versenylicencet a KARA-n [Koreai Autós Szövetség] keresztül." 

A Koreai GP megtartásának megerősítése azt is jelenti, hogy a csapatoknak három versenyük maradt arra, hogy eldöntsék a világbajnoki helyezéseket.

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr892364829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2010.10.12. 10:42:36

Csak remélni merem hogy ennek a fene nagy kapkodásnak nem lesz negatív következménye. Egyébiránt örülök.

PRMaya 2010.10.12. 10:52:56

@Sünmami: Ugyanez jutott nekem is eszembe... :S

Sünmami 2010.10.12. 10:54:08

@PRMaya: Mert nekünk mindíg egyre jár az agyunk:):):)

==T== 2010.10.12. 11:32:57

Én csak azt nem értem, hogy ez elvileg egy full új pálya, ami egy beépítetlen területre épült, sok helyen mégis ott húzódik a szalagkorlát az aszfaltcsík mellett, ami egyfelől SC generáló dolog, másfelől azért vezsélyes is.

Real Simon says 2010.10.12. 12:47:58

@==T==: Még csak Chandhok fedélzeti kamerás felvételein láttam a pályát, akkor még nem is volt felszerelve minden korlát. De azt hiszem, az FIA tudja mit csinál, és Tilke is, amikor megtervezte - pontosan tudta, hova lehet/kell és hova nem lehet korlátokat tervezni. Várjunk még 10 napot és meglátjuk, rendben vannak-e a kifutóterületek, korlátok, stb. Whiting hétfői látogatása pont erre, a biztonsági előírások betartására vonatkozott. Az állásával és a hitelességével játszik, ha valami nagy baleset lesz... De nem lesz.

papugaja 2010.10.12. 14:00:43

Van pálya egykori repülőtéren, van városban, van sivatagban, most már van építési területen is. Szenzációs!

Sferrari 2010.10.12. 15:44:41

Remélem jó kis verseny lesz itt kettős Ferrari győzelemmel és kedvenc pályáim közé el is teszem majd :D
f12010-ben mentem rajt nekem tetszik a vonal vezetése :)

Sünmami 2010.10.12. 17:08:12

@Sferrari: Megállapodásunk szerint a Ferrari következne:) Elvileg:)

Real Simon says 2010.10.12. 18:46:19

Szerintem most a McLarennek kell nyernie. Hamilton jól szokott menni az új pályákon (lásd: 2007-es szezonja). Go, Lewis!

==T== 2010.10.12. 19:40:10

@Real Simon says: Ez nem látszott szingapúrban, ahol 2008-ban egy szem elromlott autó miatt kellett SC-zni. Persze városi pálya, na de akkor is (eleve ne mépítenék városi pályát monacon felül). Szvsz Abu-Dhabiban is vannak necces részek.

==T== 2010.10.12. 19:42:33

Bocs, hogy nem az előzőbe írtam, de érdekes módon az elmúlt évek legjobb új építésű pályáihoz nincs köze Tilkének: Portimao, Miller Motorsport Park ( + Barber Motorsport Parkk, bár ez csak zárójelben). Mondjuk a Miller nem túl érdekes helyen van.

OFF vége.

Sünmami 2010.10.12. 20:07:32

@Real Simon says: Na jó, egye fene, legyen már Neked is egy jó hétvégéd, cikkezhetsz 24-én a győzelméről:) De annyira nem írtam szívből, csak sportbaráti megegyezésügyi szempontból:)

zevilaga 2010.10.14. 21:14:48

Hogy a francba nem készült még el? Már júniusban felröppent hogy csúszásban vannak, de akkor nevetségesnek nevezték a vádaskodást, sőt örültek ennek a publicitásnak is. Hát szerintem leszerepeltek. Lapos versenyt várok, minden új pályán az van az első évben, az utolsó kivétel Malaysia volt.

zevilaga 2010.10.14. 21:16:41

Tilke pályái nem a legjobbak. Meg különben is nincs más, aki bizonyíthana egy jobb pályával? MEgintcsak malaysia az ellenpélda, mert az pont jól sikerült. Még talán kína is, de a többi nem.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása