Itt az év vége, amikor az ember számvetést szokott készíteni mindarról, ami január 1-je és december 31-e között történt vele. A 2010-es év számomra sok örömöt hozott, és néhány csalódást is, de szerencsére előbbiek abszolút túlsúlyban voltak.

Simon Listája a 2010-es év legjobb pillanatairól:

6. Találkoztam Carlos Sainzzal. A kétszeres ralivilágbajnok, négyszeres vb-ezüstérmes legenda szinte inkognitóban járkált a Hungaroringen, amíg ki nem szúrtam. Odamentem hozzá, bemutatkoztam és felismert (2008-ban, a Central Europe Rally előtt a Volkswagen gyári csapata Jutaspusztán tesztelt, akkor készítettem exkluzív interjút a "Matadorral"). Elbeszélgettünk, mit keres itt - a fiát jött megnézni a Formula-BMW futamon. Megkérdezte, hogy vagyok, megkérdeztem, mit keres itt, elmondta, majd megveregette a vállamat. Jó érzés volt.

5. Interjút készítettem két francia autós legendával: Henri Pescarolóval (aki háromszor nyert Le Mans-ban) és Jean-Louis Schlesserrel, aki saját építésű buggy-jával kétszer is leverte a gyári Mitsubishiket, Nissanokat a Dakar-ralin. Pescarolo legjobb mondata: "Hiába kérjük folyamatosan az ACO-tól, alakítsák úgy a szabályokat, hogy a benzinmotorosok ne szenvedjenek hátrányt, a Peugeot és az Audi túlságosan hatalmas ahhoz, hogy hallgassanak ránk." Schlesser legjobb dumája: "A Volkswagen még sosem nyert igazi sivatagi rallyt. Argentínában és Chilében versenyznek, ahol kijárt utak vannak, nem lehet eltévedni és esténként ötcsillagos szállodákban alszanak a versenyzők." 

4. Valóra vált az egyik régi, nagy álmom, amikor az AutóMagazin tudósítójaként ott lehettem a Le Mans-i 24 óráson. Ez a Versenyek Versenye - és ez nem túlzás. Amikor hajnali fél 2 táján hullafáradtan beszédülsz a tábori ágyba, majd 4 és fél órával később, némi alvás után felkelsz és látod, hogy ugyanazok a versenyautók izzó féktárcsákkal és motorokkal még mindig nyomják, ami a csövön kifér, rájössz, hogy ez az IGAZI autóverseny. A kitartás, a megbízhatóság, a férfiasság próbája és diadala. "Le Mans-t látni és meghalni" - kicsi benne a költői túlzás.

3. Interjút készítettem Sir Frank Williamsszel, méghozzá exkluzívat, egy az egyben.
A 25. Magyar Nagydíj előtt az Autó Magazin főszerkesztője valami igazán különleges anyagot akart. Végiggondoltam a dolgot és rájöttem: egyetlen csapatfőnök van, aki eddig mindegyik Magyar GP-n jelen volt, Frank Williams. Csak a verseny előtti csütörtök délután vált biztossá, hogy a 68 éves Sir Frank egyáltalán eljön Budapestre. Szombat délutánra kaptam időpontot a csapat motorhome-jában, de a GP3-as edzés, meg a Porsche Szuperkupa hangja annyira behallatszott, hogy "négy füllel" kellett figyelnem, hogy megértsem, mit mond Sir Frank a maga nehézkes, halk beszédével.

Elsőként a régi hungaroringi emlékeiről kérdeztem, mire így felelt: "Ó, hogyne. Emlkészem, először fél évvel azután jöttünk Budapestre, hogy kitörtem a nyakamat egy autóbalesetben". Így, kertelés nélkül, mosolyogva. Sir Frank végig ilyen maradt: közvetlen, kedves, humoros. Az interjú végén mosolyogva megjegyezte: "I am most impressed that you haven't even used your notes". Azaz: igen nagyra értékeli, hogy bele sem néztem a jegyzeteimbe (nem is tudtam volna, hiszen félig "átvetődve" az asztalon csak arra figyeltem, hogy megértsem, mit felel).

Ez volt a legnagyobb és legőszintébb elsimerés, amit eddigi pályafutásom alatt kaptam.

2. Találkoztam ifjúkori bálványommal, Nigel Mansell-lel. 1986-ban a Hungaroringen rabul ejtett a vezetési stílusa, azóta neki és csak neki drukkoltam, ha a pályán volt. Augusztus végén, a Hungaroringi 12 órás verseny előtt sikerült találkoznom vele, és minden újságírói profizmust levetkőzve átmentem rajongóba. Nigel meghívott egy teára, jól elbeszélgettünk, megköszönte (!) a szurkolást, majd később, a rajtrácson le is fotózkodtunk együtt. Életem egyik nagy álma vált valóra.

1. Egyedül megcsináltam a Száguldó cirkusz 2010-2011-et. Persze, többen is segítettek benne (amiért elsősorban a barátnőmnek szeretnék köszönetet mondani, aki tartotta bennem a lelket a legnehezebb időkben), de ez az első F1-es évkönyv, amely teljes egészében saját erőből, saját szerkesztésben készült, saját kiadásban jelent meg és került a terjesztőkhöz, a Relay és InMedio újságárusokhoz. Voltak bennfentesek és nagyokosok, akik legyintve azt mondták: "lehetetlen, hogy ez a könyv karácsonyra megjelenjen". Bebizonyítottam, hogy tévedtek - ennyi nekem elég...