HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Egyelőre kitart Sutil mellett a Force India

2011.05.18. 10:27 Real Simon says

Nyilatkozatban erősítette meg a Force India istálló, hogy kitart „mindkét pilótája mellett” a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Adrian Sutil ellen közben bírósági eljárás indult súlyos testi sértés miatt.

Vijay Mallya gárdája ezt annak ellenére teszi, hogy a Renault F1-et birtokló Genii Capital egyik vezetője, Eric Lux súlyos testi sértésért fejelentette Adrian Sutilt, amiért a német még áprilisban véresre pofozta őt a sanghaji M1NT bárban.

„A Force India Formula-1 Team tudatában van a versenyzője, Adrian Sutil, illetve a Genii Capital-os Mr. Eric Lux nyilatkozatainak, amelyek a Kínai Nagydíj utáni eseményekkel kapcsolatosak” – áll a csapat nyilatkozatában. „Miközben a csapat továbbra is figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, teljes mértékig elkötelezett marad a pilótafelállása mellett a hétvégi Spanyol Nagydíjon.”

A Száguldó cirkusz úgy tudja, hogy a M1NT Sanghaj egyik elit szórakozóhelye, ahol a Kínai Nagydíj afterpartyját rendezték, számos F1-es pilóta részvételével. Sutil mellett ott volt Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Nico Rosberg is. Azon az estén egy Lady GaGa-hasonmás énekelt a színpadon, majd a félhomályból, a biztonsági őrök kíséretében egyszer csak kirohant egy ember (mint kiderült, Eric Lux), vérző nyakkal. Hamarosan Adrian Sutil is távozott, majd fél perccel később Hamilton is elindult – testőrei védőfala között – kifelé, de a híresztelésekkel ellentétben nem hagyta el a bárt.

Úgy tűnik, hiába kért elnézést Luxtól a sajtón keresztül, Sutilra most komoly bírósági ügy vár, melynek vége rossz esetben akár az is lehet, hogy szezon közben kirúgják a Force Indiától. Mint annak idején, 1991-ben Bertrand Gachot-t a Jordan csapattól, amikor egy heves szóváltás végén gázspray-vel lefújt egy londoni taxist.

2 komment

Címkék: f1 verekedés sanghaj balhé sutil kínai nagydíj adrian force india gachot jordan; eric lux

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr222913236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2011.05.18. 13:20:04

Ennek a gyereknek reszeltek. Most lehet hogy kiállnak mellette, de ha felgyorsítják az ügyet, repülni fog mint a győzelmi zászló. Szerintem meg is érdemelné. Viselkedjen. Ez ne legyen példaképe senkinek :P

Real Simon says 2011.05.18. 20:50:56

Bárkivel előfordul(hat), hogy eldurran az agya. Kár lenne Sutilért, jó versenyző. Nekem valahogy az az érzésem, hogy ez az Eric Lux kötekedett vele, beszólt valamit. Én is lekevertem volna neki egyet! persze, a nők ezt másképp látják általában.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása