Welcome to the U.K.! A Wizzair W6 2205-ös járata olyan simán tett le a lutoni repülőtér betonján, mintha az átépített silverstone-i pályán landoltunk volna. Silverstone, megérkeztem!


Jenson Button az angol kollégák gyűrűjében, csütörtökön, Silverstone-ban

Még a reptéren gyorsan beszerzem az ilyenkor, Angliába utazáskor szokásos Bibliákat (az Autosport és a MotorSport magazin legfrissebb számát, benne a Brit Nagydíj melléklettel), majd becserkészem Juhász Laci barátom parkolóban várakozó kocsiját. Előtte még odaintek az autókölcsönző felé induló Stefano Favarónak, aki Kiss Pál Tamás hétvégi GP3-as futamára érkezett Angliába. Tomi már itt van - de hát ő hazajár Britanniába.

Laciról annyit kell tudni, hogy imádja az F1-et, azon belül is a Red Bull csapatot. "Milton Keynes-ben lakom, a Red Bull-os srácokkal járok sörözni. Hogy is tehetném meg, hogy másik csapatnak szurkolok?" – teszi fel a költői kérdést, miközben az M1-es autópályán szlalomozunk imádott Milton Keynes-e felé.

Munkában a Pirelli gumiszerelői

Laci a legvérmesebb rajongói fajtából való, akinél Vettel (meg Lewis Hamilton - hogy a kettő hogy jön össze, ne kérdezzék) az isten, a BBC F1-es közvetítése a mérce, Martin Brundle-lal, David Coultharddal, meg Eddie Jordannel. Megteheti, hiszen egykori fogorvosom, Bogi élettársaként (akinek a szíves vendéglátását élvezem a hétvégén) élő egyenesben, englishül élvezi a nagydíj-közvetítéseket, annak minden fény- és fényoldalával. Boldog ember!

Szóval, elindulunk, de a kisördög máris motoszkál bennem. Még csak csütörtök van, de nehogy már ne fityegjen a nyakamban az F1-es újságírói belépőkártyám! Elhatározom hát, hogy megfűzöm Lacit, tegyünk egy 28 kilométeres (kb. fél órás) kitérőt Silverstone felé. Jól van, mondja, de délután ötre vissza kell érnünk, össze kell szedje az asszonyt, meg a két gyereket az Emerson Valley-i iskola napközijéből. (Az Emerson névhez én egyből a Fittipaldit társítom képzetemben, nem lehet rossz az a suli…)

Daniel Ricciardo, a Hispania újdonsült F1-es pilótája. A médiaszereplést már a hungaroringi WSR-futamon elkezdte gyakorolni

Angliában örök központi téma az időjárás - nem véletlenül. A világon sehol sem tud ennél kiszámíthatatlanabbul kisütni a nap, és eleredni az eső. Amikor leszálltunk, barátságos 21 fok fogadott (a taxis nagyot nézett, mit keres az esőkabát a kezemben a ferihegyi 30 fokban), de Silverstone felé kanyarodva az A43-ason olyan heves zápor kapott el, amilyenben Vettel nyert 2008-ban, Monzában.

Mire kiérünk a Dadford Roadra, a silverstone-i pálya mellett elvezető útra, már minden derűs és száraz. Az akkreditációs konténerben a hölgy olyan kedves és segítőkész, hogy ezen felbátorodva úgy döntök, megpróbálom bevinni Lacit magammal, a zöld mellényes biztonsági őrök gyűrűjén át, ameddig csak lehet. Mint egy igazi kémregényben. A kocsi szélvédőjére ragasztott rózsaszínű matrica még itt, a Formula-1 bölcsőjében is olyan kiváltságokat biztosít, hogy a zöld mellényesek elfelejtetik ellenőrizni a nyakbavalóinkat, kötelességtudóan továbbintettek bennünket az ellenőrzőponton. Thank you very much, már bent is vagyunk a brit (és nemzetközi) autóversenyzés szentélyében, Silverstone-ban!

Számomra még mindig ő a Király. :)

A pályát a komoly tavalyi munkálatok után idénre megint átépítették: a célegyenest (és ezzel együtt a garázsokat, meg a sajtóközpontot) áttették a pálya túlsó végére, a Club és az Abbey kanyar közötti részre. A sajtós autóparkolót viszont meghagyták a régi helyén, így kiadós gyaloglás várt volna ránk… ha az okos angolok nem oldották volna meg ezt a problémát egy kisbuszjárattal. „Csak kövess feltűnés nélkül!” – szólok hátra Lacinak, és az egykori Ligier- és Williams-pilóta, Jacques Laffite szélárnyékában fellibbenünk a buszra. Ezért már megérte egy kicsit kockáztatni!

Miközben Laci szuperfókuszos mobiltelefonjával Adrian Newey, Lewis Hamilton és Jenson Button-kaliberű F1-es embereket fotóz a kerítésen keresztül, én bepittyegtem magam a mágneskártyámmal a Szentélybe, hogy lefoglaljam a helyemet a hétvégére, begyűjtsem a csütörtöki sajtóanyagokat.

Jó volt újra látni a régi kollégákat, egy „hello”, egy biccentés, mosoly, kézfogás mindenkinek kijárt. Ugyanezt kaptam tőlük vissza. Kedves ismerősöm, Tracy Novak (akinek a szülei Nyíregyházáról menekültek Londonba 1956-ban, ő már Angliában született, de kiváló magyarsággal meséli az előző estéről, hogy „kicsit sok volt Mojito”), a Virgin Racing sajtófelelőse meginvitált egy cappuccinóra, lőttem néhány képet a 27 millió angol fontért megépített (most még kissé kies) paddockról, majd angolosan távoztam.

Lacival vissza a kocsihoz, aztán vissza Milton Keynes-be, ahol a szállásunk lesz. Ja, hogy Milton Keynes? AZ a Milton Keynes... ahol a Red Bull székel? Naná! Nem kellett kétszer mondanom, alkalmi sofőröm már veszi is az irányt a Bradbourne Drive felé. Az egész város nagyon zöld, nagyon átgondolt, nagyon megtervezett, de ez a része talán a legzöldebb. A fák közül három rúdon zászlók lebegnek a szélben: egy osztrák, egy brit, meg egy EU-s lobogó, mögötte hatalmas, vörös bika ágaskodik a kékre mázolt irodaépület oldalán. Bemenjünk? Hát, ha már itt vagyunk…

Szerencsére ma a barátságosabbik portás rendel (Lacinak volt már szerencséje a kevésbé kedves kollégához is), simán beenged bennünket (na jó, ennek talán köze lehet a nyakamban fityegő mágneskártyához is). Két hosszabb, meg egy kisebb vitrinben a Red Bull elmúlt két és fél évben megnyert F1-es trófeái sorakoznak, hátulról megvilágítva, ahogy illik. Nem állhatom meg, hogy le ne fotóztassam magam a kisebbik vitrin előtt, háttérben azzal a faberakásos alumínium lépcsővel, amelyen Adrian Newey és Christian Horner jár-kel hét közben.

Az egész trófeagyűjtemény elfér az előtérben (jártam már a McLarennél is, ott külön szobát nyitottak a serlegeknek), de ha Sebastian így folytatja, már nem sokáig… Gyorsan beállok még a tükörfal elé felfüggesztett 2008-as Red Bull alá egy fotóra, aztán megyünk néhány kanyart az épületegyüttes körül, hogy a „kötelező” fotó is meglegyen a Red Bull-táblával. Barátságosnak tűnő recepciósunk közben kijött őrhelyéről – ahonnan nyilván minden lépésünket követte a térfigyelő kamerákon keresztül – és barátságosan, de határozottan megkérdezi: „That’s it?” (Na jó, ennek is köze lehet a nyakamban fityegő mágneskártyához).

A 2009-es Red Bull váltóháza és hátsó futóműve - egy üvegajtón keresztül fotózva

Ezek után nem marad más hátra, mint hogy hazatérjünk a kis kertes házikóba, ahol este még lehet hallani a városon átvezető út forgalmának zaját. Reggel viszont - vendéglátóim szent ígérete szerint - birkák bégetésére, rókák neszelésére, meg madárcsicsergésre fogok ébredni.

Az alvással nem lesz gond – csak ki tudjam kapcsolni az agyamban a KERS-t, ami folyton azt kattogja: „Holnap már az edzéseket nézed Silverstone-ban!”…