HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Michelisz két dobogóval hódította meg Amerikát

2012.09.24. 19:55 Real Simon says

WTCC-s pályafutása legjobb eredményével, két dobogós helyezéssel zárta a sonomai hétvégét Michelisz Norbert. A Zengő Motorsport versenyzője az első futamon a harmadik, a második versenyen a második helyen ért célba Kaliforniában. Muller és Huff jóvoltából mindkét versenyen Chevrolet-győzelem született.

Michelisz_grid_USA_r600.jpg

Michelisz Norbert első nekifutásra meghódította Amerikát. A Zengő Motorsport versenyzője januárban még mosolyogva tárta szét a karjait, amikor a sonomai Infineon Raceway-ről kérdeztem egy interjú során, ahol most először vendégeskedett az FIA túraautó-világbajnokság mezőnye. Norbi számítógépes játékok segítségével tanulta be a pálya vonalvezetését, ami pazarul sikerült: mindkét futamon felállhatott a dobogóra, ezzel nemcsak a legjobb bmw-s, de a legjobb privátversenyző is lett a hétvégén.

Az első futam startja után Alain Menu (Chevrolet) megtartotta vezetést, a mellőle induló Gabriele Tarquini (SEAT) viszont a második kanyarban lesodródott a pályáról, és Michelisz mögé, az ötödik helyre állt vissza. Az olasz hibájával megnyílt az út a világbajnoki cím két fő várományosa, Yvan Muller és Rob Huff előtt, hogy az élre álljanak. Menu a negyedik körig tudta tartani csapattársait, akkor mindketten egyszerre mentek el a svájci mellett. A pontverseny harmadik helyezettje ezek után – meglepő módon – műszaki hiba miatt lelassult, majd a boxba hajtott. Ez kiváló lehetőséget jelentett Michelisz Norbi számára, hiszen hirtelen a harmadik helyen találta magát és nagyon érett, okos versenyzéssel meg is tartotta ezt a pozíciót a verseny végéig. Norbi függetlenek között elsőként végzett, míg legnagyobb riválisa, Pepe Oriolá nem ért célba. A WTCC történetének első amerikai futamát Yvan Muller nyerte, Robert Huff előtt.

Engstler_Michelisz_USA_r600.jpg

Zengő Zoltán csapatvezető előre dörzsölte a markát, hiszen tudta, hogy a második – állórajtos – futamon is lesz esélye pilótájának arra, hogy a dobogóra kerüljön. Arról viszont legfeljebb csak Norbi álmodozott, hogy a győzelemért is csatázhat majd. Michelisz a hatodik helyről várhatta a zöld jelzést, nyakában a Chevykkel és Tarquinivel.

Norbi a negyedik helyen jött ki az első kanyarból, három BMW-pilóta, a vezetést megtartó Stefano D’Aste, valamint Mehdi Bennani és Franz Engstler mögött. A magyar versenyző a harmadik körben elengedte maga mellett Mullert és Huffot is, ismét visszaesett hatodiknak. Bennani a negyedik körben hibázott és keményen a korlátnak csapódott, ezzel Engstler ölébe hullott a vezető pozíció. A német veterán nem sokáig élvezhette a vezetést: Yvan Muller agresszívan támadta a Liqui Moly BMW-t, és faragatlan módon kiforgatta az ötödik körben. (Hasonló volt az eset, mint Szlovákiában, amikor Norbival tette ugyanezt.) A kör végén beküldték a pályára a biztonsági autót, így Muller, Huff, Michelisz, Tarquini sorrendben kezdhették meg a versenyzők a hatodik fordulót.

Muller manőverét boxutcán áthajtással honorálta a versenybíróság, és miután a francia a 10. körben letöltötte a büntetését, az utolsó helyre esett vissza, Norbi pedig a második helyre ugrott előre. Michelisz a hátra lévő körökben szoroan rátapadt Huffra, és hiába volt gyorsabb egyes kanyarokban, mint a Chevrolet sztárja, túlságosan kockázatosnak ítélte meg az előzést. Norbi (valamint Huff és a harmadik helyen autózó Tarquini) dolgát az is megnehezítette, hogy a verseny leintésével megbízott „official” nem volt a helyén a 15. kör végén, ezért még egy kört kellett megtenniük versenytempóban!

Huff végül 0,32 másodperccel nyert Michelisz előtt, de a magyar fiúnak így sem volt okoa szomorkodni. A Yokohama Driver’s Trophy értékelésében – két futamgyőzelemmel – 28 pontra növelte előnyét Pepe Oriolával szemben; a világbajnoki pontversenyben pedig 12 pontra csökkentette hátrányát az ötödik helyén álló Tom Coronellel szemben.

Huff_Michelisz_Usa_r600.jpg

A világbajnoki pontversenyben Yvan Muller és Robert Huff egyforma pontszámmal, 315-315 ponttal áll az élen. Az idei pontvadászatból három forduló, azaz hat verseny van még hátra.

FIA WTCC. A bajnokság állása a 9. forduló után:

1. Yvan Muller (FRA) Chevrolet, 315 pont
= Rob Huff (GB) Chevrolet, 315 pont
3. Alain Menu (CH) Chevrolet, 267 pont
4. Gabriele Tarquini (ITA) Lukoil SEAT, 193 pont
5. Tom Coronel (NL) ROAL BMW, 164 pont
6. Michelisz Norbert (H) Zengő BMW, 152 pont
7. Pepe Oriolá (SPA) Tuenti SEAT, 107 pont
8. Stefano D'Aste (ITA) Engstler BMW, 88 pont

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr594800415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása