HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Grosjean marad a Lotusnál, Kobajasi halaszt egy évet

2012.12.18. 01:00 Real Simon says

Továbbra is Romain Grosjean lesz Kimi Räikkönen csapattársa, miután a Lotus F1 Team meghosszabbította a francia szerződését. Kobajasi Kamui közben saját honlapján tudatta rajongóival, hogy feladta a harcot a 2013-as pilótaülésért. A japán mostantól a 2014-es visszatérésére koncentrál.

Grosjean_Lotus_r600.jpg

Romain Grosjean múlt hétvégén a bangkoki Bajnokok Tornája egyéni döntőjének megnyerésével bizonyította, hogy nemcsak Formula-1-es autóval gyors. Ennek is köszönhetően a Lotus F1 Team egy évvel meghosszabbította a svájci-francia szerződését, vagyis 2013-ban is ő lesz Kimi Räikkönen csapattársa.

A francia főleg erős edzéseredményeivel vonzotta magára a figyelmet 2012-ben, a Magyar Nagydíjjal bezárólag 8:3-ra verte Kimi Räikkönent a csapaton belüli edzéspárbajban. A versenyeken viszont túl gyakran hibázott, hét alkalommal keveredett balesetbe a rajtnál, vagy az első körökben. Legnagyobb bakiját a Belga Nagydíj rajtjánál követte el, ahol ámokfutásának köszönhetően két bajnoki esélyes, Lewis Hamilton és Fernando Alonso is elvérzett. Grosjeant emiatt eltiltották a következő, Olasz Nagydíjtól.

„Nagyszerű hír, hogy 2013-ban is a Lotusnál folytathatom, szuper, hogy továbbra is élvezem mindenki támogatását Enstone-ban! Mindent megteszek, hogy rászolgáljak a bizalmukra a jövő évi Ausztrál Nagydíjon” – mondta a GP2-sorozat 2011-es bajnoka. „Sokat tanultam az első teljes F1-es idényemben. Célom, hogy ezeket a leckéket a gyakorlatban is kamatoztassam, hogy még jobb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtsak. Számos érdekes fejlesztés folyik jelenleg is a csapat enstone-i bázisán, nagyon izgatott vagyok az E21-ben rejlő lehetőségek miatt.”

Kobajasi_Monisha_BRA12_res600.jpg

Kobajasi Kamui közben saját honlapján jelentette be: gyakorlatilag lemondott arról, hogy 2013-ban az F1-ben versenyezzen. „Sajnos túl rövid volt az idő ahhoz, hogy pilótaülést szerezzek egy verseyképes F1-es csapatnál. Nagyon szomorú vagyok, sajnálom a rajongóimat és azokat a japán vállalatokat, amelyek támogattak volna. Vizont bízom benne, hogy 2014-ben visszatérhetek.”

Kobajasi - akinek Esteban Gutiérrez érkezése miatt kellett átadnia a helyét a Sauber csapatánál - komoly erőket mozgatott meg a rajongói által létrehozott 'Support Kamui' honlapon indult adakozás segítségével. Az így összegyűjtött mintegy 2 millió euró azonban nem volt elég ahhoz, hogy egy középcsapat igényt tartson a japán szolgálataira.

„Szeretném megköszönni a támogatást mindenkinek. Ennek hatására néhány japán nagyvállalatot is sikerült mozgósítanunk (az ügy érdekében), amelyek komoly anyagi támogatást ígértek. Olyan helyzetbe kerültem, hogy legalább 8 millió eurót tudtam volna összeszedni, ami, ha figyelembe vesszük a rendelkezésre álló idő rövidségét, rendkívül komoly eredmény. Ez jelzi, milyen nagy lehetőségek állnak a japán cégek előtt” – fogalmazott Kobajasi.

Közben a Marussia is megerősítette, hogy jövőre a GP2-ből érkező angol, Max Chilton lesz Timo Glock új csapattársa. Már csak a Force India adós 2013-as pilótafelállásának bejelentésével, ahol egyelőre csak Paul Di Resta szerepeltetése biztos. A Force India kettes számú ülésére a francia tesztpilóta, Jules Bianchi, valamint az egyéves kihagyás után a visszatéréssel kacérkodó, német Adrian Sutil esélyes.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr124970908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása