Hosszas titkolózás után csütörtökön végre bemutatkoztak azok a sportriporterek és szakértők, akiknek segítségével a közszolgálati média tolmácsolni fogja a nézők számára a Magyar Televízió képernyőjére, illetve az MR1 Kossuth rádióra visszatérő Formula-1 eseményeit. Az ismert szakemberek mellett kevésbé ismert arcok is helyet kaptak a versenyekre kiutazó stábban.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hungaroring Sport Zrt. tavaly decemberben aláírt megállapodásának köszönhetően négy éven keresztül (2012-2016) ismét a közmédia közvetíti a Formula-1-es világbajnoki futamokat. A közvetítéssorozat egyszerre lesz jelen az MTI tudósításaiban, az m1 műsorában, a Duna sporthíradásaiban, az MR1-Kossuth és az MR2-Petőfi Rádióban, valamint a hirado.hu portálon. A közmédia számára kiemelten fontos, hogy jelen legyen minden jelentős sporteseményen, és lehetőségeihez mérten mindent megtesz azért, hogy a közvetítések zökkenőmentesen jussanak el mind szélesebb közönséghez. Egy válogatott, hiteles szakemberekből álló stáb áll készenlétben, hogy elindulhasson a sorozat, amelynek során a teljes Formula-1-es évad eljut a sportrajongókhoz.
A versenyeket az mtv négy fős csapata kíséri figyelemmel a helyszínen. A csapat tagjai: Mezei Dániel (vezető kommentátor, a Telesport szerkesztője, 2001-ben F1-es kommentátor), Wéber Gábor (szakkommentátor, autóversenyző, korábban az RTL Klub F1-es szakértője), Szujó Zoltán (boxutcai kommentátor, sportriporter, aki az RTL Klubot hagyta ott a Magyar Televízió sportműsorai kedvéért), Bende Adrienn (paddock és VIP-riporter), valamint Bera Emese, aki a Magyar Rádió sportosztályának munkatársa, így rádiós vonalon koordinálja a sportág eseményeit.
A felvezető adásokban több ismert F1-es szakíró váltja majd egymást, így - a tervek szerint - Farkas Péter, az [origo] F1-es rovatvezetője, Szabó Róbert, az Autó-Motor főszerkesztője, valamint Méhes Károly szakíró és F1-es blogger. Az autósport-adások főszerkesztője a Duna Televízió sportműsoraiból ismert Réz Gábor, közvetlen munkatársa Simon István lesz.
A Magyar Televízió 2012-től nemcsak a versenyhétvégék eseményeit (pénteken magazinműsor és napi összefoglalók a közmédia sportműsoraiban; szombaton élő időmérőedzés-közvetítés és helyszíni riportok, vasárnap felvezető műsor, élő versenyközvetítés és háttéranyagok), hanem minden egyéb, a sportághoz kacsolódó eseményről is beszámolnak. A tervek szerint a futammentes hétvégéken továbbra is lesz F1-es magazinműsor (melynek témáit a versenyhelyszíneken forgató stáb felvételei szolgáltatják), de egyéb jelentős autó- és motorsport-események is helyet kapnak a képernyőn, illetve a közrádió hullmáhosszain.
A Formula-1 és az mtv históriája
A közszolgálati televízió 1976-tól 25 esztendőn keresztül tolmácsolta a világ legnépszerűbb autóverseny-sorozatát a nézőknek. Nem túlzás kijelenteni, hogy az MTV F1-es közvetítése együtt fejlődött a sportággal. Az első versenyen (1976, Österreichring) öt perccel a befutó előtt még le kellett keverni az adást, mert a halasztott rajt miatt a futam nem fért bele az adásidőbe. Az eset komoly felháborodást váltott ki a nézőkből, ami megmutatta, hogy az embereket jobban érdekli a Formula-1, mint azt egy televíziós adásszerkesztő gondolná.
Kezdetben még csak alkalomszerűen láthattak világbajnoki futamokat a nézők az köztelevízióban (Az osztrák futam mellett sokáig csak a Monacói Nagydíj fért be az mtv műsorstruktúrájába), később egyre gyakrabban, míg végül már futamról-futamra figyelemmel lehetett követni a száguldó cirkusz eseményeit. Az MTV F1-es közvetítései országos (el)ismertséget hoztak többek közt Dávid Sándornak, Knézy Jenőnek, Molnár Dánielnek, később Palik Lászlónak és Mezei Dánielnek.
2012-től a Formula-1 és a köztévé közös története - 10 év szünet után - tovább folytatódik. Ismerve a Formula-1 legnagyobbjainak tehetségét és az MTVA szakembereinek sportközvetítések terén megszerzett, évről-évre bizonyított tapasztalatát és tudását: garantált a színvonalas és izgalmas évad. De bármennyire fontos a múlt, mától a jövő érdekében a jelen még fontosabb.
A közszolgálati rádiócsatornákon is folyamatosan figyelemmel követhetők a legfrissebb Formula-1 hírek. Az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírmagazinjában, a Déli és Esti Krónikában, a Sportextra adásában és a sporthírek között aktuálisan hallható minden, a Formula-1-hez és a futamokhoz kapcsolódó fontos információ. Interneten a Hiradó.hu F1-es aloldalán lehet majd követni az eseményeket, amely hozzászólási, véleménynyilvánítási lehetőséget is biztosít a hallgatók számára az új média eszközein (Facebook, mtv F1 blog) keresztül.
Utolsó kommentek