HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Horner: A Renault nem hibázhat többet!

2012.09.10. 21:39 Real Simon says

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztette a Renault-t: nem engedheti meg, hogy ugyanaz a technikai hiba megismétlődjön egy szezonban. Sebastian Vettel júniusban, Valenciában a győzelmet, Monzában pedig legalább a hatodik helyet bukta el a generátor meghibásodása miatt.

RedBull_Vettel_ITA12_r600.jpg

A Renault-nál egyelőre nem tudnak pontos magyarázatot adni arra, mitől romlott el a generátor Sebastian Vettel autójában, röviddel az Olasz Nagydíj vége előtt. Vettel mérnöke, Gullaume Rocquelin a 48. körben kétségbeesetten szólt rá a németre a csapatrádión keresztül: „Meg kell kímélnünk a motort [a következő versenyekre], azonnal állítsd le!”. Sebastian úgy is tett, ezzel elkönyvelte idei harmadik kiesését.

A Renault Sport vezető mérnöke, Rémi Taffin az Autosportnak elmondta: téves az a közkeletű feltételezés, hogy a magas hőmérséklet okozza a generátor meghibásodását. Ez már csak azért is valószerűtlen, mivel Valenciában és Monzában sem érte el a 30 Celsius-fokot a levegő hőmérséklete. A Hungaroringen ezzel szemben 32 fokos kánikula volt, és Kimi Räikkönen második, Romain Grosjean harmadik, Vettel negyedik lett, mind Renault-motorral.

A francia gyártó egyébként az Európa Nagydíj után (ahol Vettel mellett Grosjean is ugyanilyen hiba miatt vérzett el) gyári sorozathibára gyanakodott, ezért visszatért a korábbi gyártású generátorok használatához. A Renault a nyári szünetben új modellt fejlesztett ki, melynek energiatároló kapacitását 30 százalékkal megnövelték.

„Ez a modell nagyobb, mégis meghibásodott” – szögezte le Taffin. „Ha párhuzamot akarunk vonni a valenciai esettel, csak annyit lehet, hogy itt is, ott is 500 kilométer megtétele után romlott el. Ha azt kérdezik, mit lehet ilyenkor tenni, az a válaszom, hogy minden egységet 500 kilométerig kell tesztelnünk, aztán jön a neheze! Nagyon meredek hegyet kell megmásznunk, de sikerülni fog.”

Taffin szerint egyébként a generátor nem különösebben érzkeny alkatrész, a téli teszteken és a szezon elején semmi gond nem volt vele.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Monzában nyomatékosan felhívta a Renault figyelmét, hogy nem engedhetnek meg maguknak több hibát. Ez is jelzi a verseny kiélezettségét a Formula-1-ben: hiába dolgoznak a legjobb mérnökök tucatjai a V8-as motorokon és a hozzá kapcsolódó alkatrészeken, megengedhetetlen, hogy egy szezonon belül kétszer ugyanaz az alkatrész elromoljon.

RedBull_Monza_stopped.jpg
Vettel a versenymérnöke kérésére kikapcsolta a motort Monzában, hogy a csapat használhassa még a hátra lévő futamokon (Fotó: Sutton)

A Red Bull kettős kiesése – az első dupla bukta a 2010-es Koreai Nagydíj óta – ellenére a bikások továbbra is vezetik a konstruktőrök pontversenyét, de előnyük Hamilton monzai győzelme révén 29 pontra olvadt a McLarennel szemben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr384767417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása