A Ferrari ex-főkonstruktőre, Mauro Forghieri szerint „ha az összes F1-es autót fehérre festenék, nem tudnánk megkülönböztetni őket.” A veterán szakember elsősorban a Formula-1 szigorú technikai előírásait, az egyediség hiányát és a sportág túlszabályozottságát kritizálja.
Mauro Forghieri és Michele Alboreto 1984-ben. A kiváló olasz mérnök tervezte a Ferrari V6-os turbómotorját
„Manapság az összes F1-es autó olyan, mint egy gokart. Ha mindet fehérre festenék, nem tudnánk megkülönböztetni őket, mind egyforma. (A tervezőknek) nincs szabadságuk, minden túl van szabályozva” – fakadt ki a modern versenyautó-építési filozófia ellen Mauro Forghieri, aki 1962 és 1987 között negyedszázadon át irányította a maranellói fejlesztéseket.
„Komolyan abszurd, hogy az összes F1-es mérnök egymást lesi. Amint egy új alkatrész megjelenik az autón, a következő héten már az összes többi autóra is felkerül. Ez régen nem így volt. Akkoriban, ha hiányzott egy szerszámunk, átmentünk a szomszéd garázsba a Lotushoz, és kölcsönkértük a legnagyobb ellenségünktől. Ez ma már elképzelhetetlen. Amikor legutóbb kilátogattam egy versenyre, folyton a belépőkártyámat kellett mutogatnom, ha el akartam jutni egyik helyről a másikra. A boxban a szomszéd garázsba se mehettem át” – kesereg a 78 éves Mester.
Niki Lauda két, a Ferrari négy konstruktőr-vb-címet nyert a Forghieri által kifejlesztett 312T modellekkel a 70-es évek közepén
Régen Enzo Ferrari lakókocsit kölcsönzött, hogy kint lehessen és ehessen a pályán a saját embereivel. Forghieri: „Manapság a depó tele van hatalmas motorhome-okkal, amelyekben 150 emberre főznek, mint egy nagy étteremben. Nem tudom, hogy akkor, vagy most jobb-e az élet a paddockban. Akkoriban mi nem voltunk hozzászokva az ilyesmihez, mégis jól éreztük magunkat.”
Az olasz szakember nevéhez egyébként olyan mérföldkőnek számító újítások kötődnek, mint a klasszikus 312-es sorozat, a négy konstruktőr-vb-címet (1975, 1976, 1977, 1979) nyert 312T, vagy a Ferrari 12 hengeres boxermotorja és V6-os turbómotorja.
Olaszos puritanizmus: a Ferrari "garázsa" Mexikóvárosban, 1970-ben
Forghieri a minap mutatta be új könyvét a milánói Autoclassica kiállításon. A könyv a „La Ferrari secondo – Forghieri dal 1947 ad oggi” („A második Ferrari – Forghieri 1947-től napjainkig”) címet viseli.
Utolsó kommentek