HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Tiltakoztak az F1-es pilóták a rajtrácson

2010.03.16. 08:40 Real Simon says

A szokásosnál jóval később, csak a rajt előtt néhány perccel jelent meg a szahíri rajtrácson az F1-es versenyzők többsége. A versenyzők így tiltakoztak Bernie Ecclestone és a FOM új határozata ellen, melynek értelmében mostantól a pilóták erőnléti edzői (fizikoterapeutái) nem tarthatnak védencükkel a rajtrácsra.

F1-es körökben visszatérő beszédtéma, hogy noha évről-évre csökkentik a kiadott „pirosszalagos” (a rajtrácsra is érvényes) belépőkártyák számát, a televízió képei alapján úgy tűnik, egyre több ember „hűti a levet” a versenyautók körül. A létszámcsökkentés most elérte a személyi trénereket is, akiknek a feladata a rajtrácson annyira korlátozódott, hogy a pilóta feje fölé tartsák a napernyőt, illetve az izotóniás itallal, vagy ásványvízzel töltött ivóflaskát.

A versenyzők szerint azonban a trénereknek fontos szerep jut a téren is, hogy mentálisan ráhangolják pilótájukat az előttük álló erőpróbára. Bahreinben ezért úgy tiltakoztak, hogy a lehető legkésőbbi időpontban léptek csak a „küzdőtérre”. Így a tévériporterek és kamerák csak 10 perccel a rajt előtt találták többségüket a kocsiban.

6 komment

Címkék: tiltakozás versenyzők ecclestone bernie fom szahír bahreini gp erőnléti edző

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr302211709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_152981 2010.03.16. 16:43:54

ez a Bernie bá nem fér a bőrébe :D Gyanítom a sok milliárdos sejknek jutott pár kártya a rajtrácsra :D és ők gondolom nem zavartak senkit :P :D

Ismeretlen_149536 2010.03.16. 22:39:23

A 45°C-os napon igenis kell valaki aki tartja a napernyőt a tűzálló ruhába beöltözött sisakos fickóknak. Nehogy már pont ők ne férjenek el a griden.

Ismeretlen_148360 2010.03.17. 09:10:53

Az nem lehet, hogy a versenyző megfogja a napernyőt a kicsi kezébe, ahogy más sorozatokban teszik? :)

Ismeretlen_152981 2010.03.17. 15:33:48

Elfáradna a kis kezük :D Tényleg nem létfontosággú a jelenlétük de akkor a takarítsák le a rajtrácsot és a fizetős vendégek se sétálgassanak ott :D

Ismeretlen_148360 2010.03.17. 16:42:46

A gridre nem lehet fizetősöknek bemenni, max celebeknek, akiket Bernie@Co. meghív, beenged. Legalább ennyi. Én nem bánom, ha Juan Carlos király, Eric Clapton, vagy Boris Becker ott sétálgat - fura, de nem mindenki az autók, a verseny miatt nézi az F1-et! :-/

Ismeretlen_152981 2010.03.17. 18:06:21

Engem se zavarnak, de továbbra se értem ha ők nem zavarják az egészet akkor egy esernyőt tartó ember kit zavar? :D Ha eddig elfértek legyenek ott ezután is főleg ha igénylik ezt versenyzők. Nem értem Bernienek miért kell ebből is ügyet csinálnia
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása