HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Megnyújtja Schumi és Rosberg kocsiját a Mercedes

2010.04.26. 09:02 Real Simon says

A megnövelt tengelytáv lesz az átalakított Mercedes MGP W01 legfontosabb ismérve – árulta el Ross Brawn, a csapat technikai igazgatója. Az átépítésre azért volt szükség, mert a csapat rosszul mérte fel az újfajta gumik hatásait, ezért felborult a kocsi súlyelosztása. Nico Rosberg kétszer is dobogós helyen végzett az első verzióval, Michael Schumacher azonban sokat szenvedett az autó instabil hátsó traktusa miatt. 

„A probléma oka nem maga a tengelytáv, hanem a súlyelosztás” – mondta Ross Brawn az Autosport magazinnak. „Rosszul mértük fel a súlyelosztást, de ez csak azután derült ki, hogy elvégeztük az első teszteket az új [keskenyebb] első gumikon, és elértük a kocsi teljesítményének felső határát. A gumik elég sokat változtak [az első kerekek 2,5 cm-rel keskenyebbek, a gumik általában lágyabb keverékűek], és nem volt elég lehetőségünk hogy kipróbáljuk ezeket, illetve nem becsültük meg olyan sikeresen a várható hatásokat, mint más csapatok.”

Brawn azt is elmondta, hogy folytatják a kísérleteket a Kínai GP pénteki szabadedzésein már kipróbált F-csatornával, de a konkrét bevetéséről csak annyit árult el, hogy „valamikor a következő futamokon” várható.

Az átépített MGP W01 május második hétvégéjén, a Spanyol Nagydíjon mutatkozik be.

3 komment

Címkék: barcelona schumacher rosberg átépítés spanyol gp ross brawn mercedes gp

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr492211778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_149244 2010.04.26. 10:31:01

Ezt vajon Schumi kérte? :)

Ismeretlen_152981 2010.04.26. 21:01:58

Barcelonában mindenki újításokkal készül, kíváncsian várom kinek jön be jobban :)

Ismeretlen_149536 2010.04.28. 22:44:37

Schumi kicsit berozsdásodott. Emlékezzetek vissza: Han Solonak sem ment egyből úgy a falcon, mint a lefagyasztása előtt...
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása