HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Schumacher sokkal jobban érzi magát az új Merciben

2010.05.08. 09:55 Real Simon says

Sokkal magabiztosabb lett Michael Schumacher, miután Barcelonában végre megkapta a Mercedes jelentősen átalakított (55 mm-rel nagyobb tengelytáv, új motor-légbeömlő nyílás, valamint első- és hátsó szárny) kocsiját.

A hétszeres világbajnok pénteki időeredményei egyértelmű formajavulást jeleznek: délelőtti legjobb idején közel egy másodpercet javítva (1:20,757) délután is a harmadik pozíciót foglalta el, csak a két Red Bull-Renault végzett előtte.

A Mercedes GP technikai igazgatója, Ross Brawn Barcelonában elmondta: Schumacher teljesen más edzésprogramot végzett, mint Nico Rosberg (ez magyarázza, hogy Nico csak 7. lett), de a kocsi jóval precízebben reagál a kormánymozdulatokra, és ami a legfontosabb, aerodinamikailag is sokkal stabilabb lett, mint korábban.

„Sokkal inkább versenyautónak érzem a kocsit a kezeim között, mint Kínában” – mondta Schumacher a második szabadedzés után. „Még mindig nem értjük teljesen, mi ment félre Kínában, de a lényeg, hogy sokkal jobban érzem magam ebben a kocsiban. Ez egy jelentős előrelépés, és ha továbbra is jól tudok együtt dolgozni a mérnökeimmel, jönni fognak az eredmények is.”

Schumacher úgy érzi, a módosítások révén sokat javult a kocsi eredeti alulkormányzottsága is. „Nem én lettem magabiztosabb, inkább a kocsi megy arra, amerre én akarom. Már nem kell olyan sokat várnom a reakciójára. Ez egyértelműen a javulás jele, amire oly régóta vártam. A csapat nagyon jól reagált a problémákra, most az következik, hogy a legtöbbet hozzam ki az új lehetőségből” – értékelt Michael.

Ross Brawn azt is megerősítette, hogy Schumacher kocsijának alvázán hajszálrepedéseket találtak a Kínai GP-t követő vizsgálat során, ami magyarázat lehet a német vártnál gyengébb teljesítményére.

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona schumacher michael új autó spanyol gp ross brawn mercedes gp mgp w01

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr392211798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása