HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Todt szerint Massa marad a Ferrarinál

2010.05.27. 08:17 Real Simon says

Felipe Massa menedzsere, Nicolas Todt szerint védence jövőre is a Ferrarinál folytatja pályafutását. Massa idei hullámzó futása, illetve Robert Kubica (Rernault) vártnál erősebb teljesítménye miatt egyre több spekulációt hallani, melyek szerint a brazil szerződésének lejárta után (2010. vége) a lengyel váltaná fel őt a Ferrarinál.

„Ez egy különleges kapcsolat a Ferrarival, ami remélem, még sok évig kitart. Ez Felipe kívánsága, és abból indulunk ki, hogy a Ferrarié is. Minden egyes évad előtt úgy kezelik őt, mint a kevésbé jó pilótát a Ferrarinál, holott az évad végén rendre jobban jön ki, mint a csapattársa” - méltatlankodott Todt az Autosport magazinnak.

Massa idei gyengébb formáját Todt azzal magyarázza, hogy a brazil nem igazán érzi még a keményebb gumikat. Ez azonban önmagában nem magyarázza az olykor jelentős elmaradását.

„Amikor azt látom, hogy Felipe körönként hat tizeddel lassabb, nem hiszem el, hogy ez csak az ő hibája. Valóban vannak problémái a kemény gumikkal. A kocsi nem igazán passzol az ő vezetési stílusához, többet kell küzdenie vele, mint Alonsónak. De a Ferrari már felismerte a problémát, és a mérnökök azon dolgoznak, hogy változtassanak ezen.”

Fotó (c) Ferrari

Szólj hozzá!

Címkék: ferrari szerződés massa robert kubica felipe nicolas todt

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr762211837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása