Amikor itt, az SzC_blogon megjelent az interjú a WSR 3.5 hungaroringi győztesével, Sten Pentusszal, sokan kérdeztétek, hogy a FR 2.0 magyar hősével, Kiss Pál Tamással nem lesz ilyen? De lesz, méghozzá most! A riport eredetileg az Autó Magazin számára készült (2010. júliusi szám), alább ennek a kissé megnyújtott verzióját olvashatjátok.

Ha egy miskolci srác autóversenyzésre adja a fejét, szinte kötelező elvárás vele szemben, hogy ralizzon. Kiss Pál Tamás azonban a tradíciókra fittyet hányva inkább a brit Formula Renault-ban alázza az angolok legjavát, meg egy ralivilágbajnok fiát.

Szöveg: Simon István
Képek: Szabó-Jilek Ádám, Renault Sport

Örömmámor a Hungaroringen: Tamás az utolsó, 26. helyről rajtolva jött fel kilencediknek!

Fogalmam sincs, miért pont a pályaversenyzés – mondja mosolyogva Kiss Pál Tamás. Lazaságot és nyugodtságot sugároz, amikor megjelenik, szája szegletében ott ül az a magabiztos mosoly, ami a 19 éves miskolci srác ismertetőjegye. Lassú, megfontolt beszéde alapján kevesen gondolnák róla, hogy Magyarország legnagyobb ígéretével állnak szemben, aki második szezonját tapossa a világ egyik legerősebb utánpótlás-nevelő bajnokságában, a brit Formula Renault-ban.

– Kiskoromban sokat játszottam számítógépes szimulátorokon, és vasárnap, ebéd után mindig ment a tévében a Forma-1. Talán ez az oka, hogy a gokartok érdekeltek – mondja Tomi. Választását megkönnyítette, hogy bátyja, László – édesapjuk példáját követve – a ralikrosszt választotta. A kisebbik Kiss hétévesen, 1998-ban indult először versenyen, 1999-ben már teljes szezont ment a magyar ifibajnokságban. Év vége felé kezdtek jönni a dobogós eredmények, akkor döntötte el, hogy ezzel akar foglalkozni. – Tizenhat éves koromig gokartoztam, kétszer nyertem a Junior-A-ban, majd a Rotax Max kategória bajnoka lettem. Akkor kezdett kinyílni a csipám, és kezdtem azon agyalni, hogyan lehetne ebből még többet kihozni? – meséli, mintha száz éve történt volna.

Fotó (c) Szabó-Jilek Ádám

Gyuricza Péter segítségével ülhetett először formulaautóba a Pannóniaringen, és rögtön beleszeretett. Ő javasolta az ifjú titán édesapjának, hogy ha valóban tanulni akarnak, próbálják ki a svájci Formula Renault-bajnokságot. Erős a mezőny, és Európa legjobb pályáin rendezik a versenyeket. – Az első két futamról lemaradtam, úgy érkeztünk meg Spába, hogy nem tettünk meg egy árva kilométert sem. Kezdésnek elég durva volt! – emlékszik vissza a rázós startra Tomi. De elég hamar belerázódott a versenyzésbe, és ahogy a tapasztalatai nőttek, úgy nőtt a magabiztossága is. – Olyan neves vetélytársaim voltak, mint Marco Wittmann (aki most az F3 Euroszériában megy), Michael Christensen és Nigel Merkel, akit csak „Rain man”-nek becéztünk, mert mindig nagyon jól ment esőben.
A magyar fiú legjobbja a szezon végén, Monzában elért két hetedik helye volt.

Közeledett a bajnokság vége, ezzel együtt a nagy dilemma: merre tovább? A család barátja, Kazár Miklós (aki akkoriban Spitzmüller Csabának navigált a ralibajnokságban) felajánlotta, hogy megemlíti Tamás nevét a Mitsubishi sportigazgatójának, John Eastonnak. Ő megígérte, hogy felméri a lehetőségeket Angliában, így a miskolci srác tesztlehetőséget kapott a Hitech Junior csapattól.

Mivel nem beszélt jól angolul, eleinte sok falba ütközött. A tesztelésre az esős Snettertonban került sor. – Furcsa volt a novemberi időpont, mert idehaza már mindenki elcsomagolta a cókmókját, és rá se nézett tavaszig. A kétnapos teszt jól sikerült, az első háromban végeztem. De a csapatfőnököm, David Hayle lehűtött: „Ne bízd el magad! Az, hogy esőben gyors voltál, szárazon még nem jelent semmit!” A csapat meghívta a Formula Renault Európa-kupa szezon előtti tesztelésére, Valenciába. Ott tudatosult benne, milyen pokolian erős ez a mezőny.
– Nem ismertem a pályát, meleg volt és a kocsi teljesen idegenül viselkedett az általam ismert beállításokkal. Úgy éreztem, minden és mindenki ellenem dolgozik. Ekkor beültetettek egy tapasztalt spanyol pilótát, Roberto Merhit a kocsimba. Alig érte el a pedálokat, mégis alaposan „leosztott” bennünket. Rájöttem, hogy van még hova fejlődnöm.

A csapatfőnök azonban értékelte a magyar pilóta küzdőszellemét, így részt vehetett a 2009-es bajnokságban. – Nehezen indult a szezon, minden verseny előtt fájt a fejem. Tolmács nélkül kellett megértetnem magam, ment az „activity” rendesen! Alig tudtam a versenyzésre koncentrálni, viszont így tanultam a legtöbbet – állítja.

Beiratkozott egy nyelviskolába, és javulni kezdett a helyzet. Tamás rendszerint gyors volt esőben, de kevés futamot rendeztek vizes pályán. Általában a tizedik hely körül végzett, ami nem rossz egy újonctól. – Az angol közönségben azt szeretem, hogy nagyon értenek az autósporthoz. Tudják, hogy sokszor egy hatodik helyért is vért kell izzadni, és értékelik az erőfeszítést. Ez a magyarokra sajnos nem jellemző, itt csak a dobogós helyezés számít eredménynek…

Idén már ezekkel sem maradt adós a miskolci fiatalember. Az első öt futamból kettőt megnyert, kétszer második lett, ezzel a bajnoki tabella élére ugrott. Mi történt? – Jelentősen megváltozott a technika, így a régebbi csapatok elvesztették az évek során felhalmozott tudásbázisukat. Szélesebb lett a kasztni, hétsebességes kormányváltót kaptunk, a motor pedig 190-ről 210 lóerőre izmosodott. Bennem is „bekattant” valami. Úgy érzem, sokkal nyugodtabb vagyok, és persze tapasztaltabb is – elemzi az új helyzetet Tamás, akit odakint „Bullnak” becéznek, a horoszkópjára (bika), meg a szívósságára utalva.

Egy olyan bajnokságban, ahonnan Räikkönen, Hamilton és Kovalainen karrierje elindult; ahol az 1984-es ralivilágbajnok, Stig Blomqvist fia, meg a legügyesebb britek ellen kell bizonyítania, vajon mi lehet egy magyar fiú ütőkártyája?  A gyorsaság mellett főként az, hogy pontosan végre tudja hajtani a mérnökök utasításait. – Ha a telemetria azt mutatja, hogy nem jó helyen fékezek, vagy később lépek a gázra, a mérnököm rám szól rádión, és azonnal korrigálok. Ez különösen fontos az olyan rövid pályákon, mint a Brands Hatch Indy, ahol csak öt kanyar van, és ha elrontasz egyet, súlyos tizedekkel fizetsz. Tavaly a kvalifikáción az első és az utolsó között fél másodperc döntött!

Fotó (c) Szabó-Jilek Ádám

A legveszélyesebbnek az Oulton Parkot tartja, ahol ha a rázókövek megdobják a kocsi hátulját, egykettőre korlátnak csapódhat bárki. Vele is előfordult már ilyesmi. – Ha úgy csapod oda a kocsit, hogy gyors voltál, azzal nincs gond, elfogadják. De ha lassú voltál, elég mogorvák tudnak lenni a szerelők – mondja mosolyogva. Azért szerencsére nem mindegyik! Ausztrál főmérnökével, Steve Farrell-lel különösen jó viszonyban van. – Bármilyen problémával fordulhatok hozzá, akár egy adott beállítással kapcsolatban, akár azzal, hogyan jussak el a reptérről a pályára, vagy ha simán csak rossz kedvem van. Steve 55 éves, nagyon tapasztalt, dolgozott a Prodrive-nál, a BAR-Hondánál és a Jaguarnál is. Tudja, hogy kell bánni egy fiatal versenyzővel.

Tamás idén májusban érettségizett, közben letette az angol nyelvvizsgát is. Szponzora, a magyar energiaital-gyártó cég mellett vállalkozó édesapja teremti elő a versenyzés költségeit, amely hétköznapi mércével mérve igen magas. – A családomtól minden szinten sok támogatást kapok, de ekkora összeget csak szponzorok segítségével lehet előteremteni. Ahhoz, hogy jövőre még feljebb tudjak lépni, először is az első ötben kell végeznem a bajnokságban, sok energiát és pénzt kell befektetni, és még több áldozatot kell hozni. Persze szerencsére is szükség van, anélkül nem megy. Ha mindez rendelkezésemre állna, és csak rajtam múlna, nem okoznék csalódást senkinek!