A tegnapi Magyar GP leintése után több mint 25 percet kellett várni Rubens Barrichellóra, hogy visszaérjen a Williams motorhome-jába. A brazil pilóta a versenyigazgatói toronyban járt, ahol kielemezték a Schumacher-incidenst. Néhány újságíró kollégával együtt faggattam a brazil pilótát a "majdnem-karambolról".

Rubens, mi történt a versenybírósági meghallgatáson?
- Most láttam csak az esetről készült tévéfelvételeket. A szemből készült képsorokon látszik, hogy (Schumacher) bukósisakját nekitámasztja a cockpit oldalának. Egyértelmű, hogy az első kerekemet figyeli, tehát abban a pillanatban nem a saját versenyvonala megválasztásával foglalkozik. Az én kocsim kerekének az állása alapján akarja megválasztani a saját vonalát – pontosan ez az, amire panaszkodtam a csapatrádión két körrel korábban. Azt mondtam a fiúknak: „Michael túl későn áll rá a saját vonalára”. Ilyenkor szokott az történni, hogy két autó összeütközik és a falnak csapódik.

Michael elrontotta az utolsó kanyart, sokkal lassabban jött ki belőle, tehát tudnia kellett, hogy támadni fogok. Én az ő helyében behúzódtam volna belülre [jobb szélre] hogy elég helyet hagyjak magam mellett a bal oldalon. Ő viszont csak engem figyelt, a kerekemet figyelte. Nekem ezzel van bajom – még akkor is ezt csinálta, amikor már mellette voltam.

Hála Istennek, pont vége lett ott a betonfalnak – csak milliméterek választottak el tőle. Felhívtam a versenybírák figyelmét arra, hogy mi ketten vagyunk a mezőny rangidős pilótái, és ha Michael megenged magának ilyesmit, azzal azt üzeni a fiataloknak, hogy ők is megtehetik ugyanezt, ami szerintem nagyon nincs rendben.

Beszélt már vele [Schumacherrel]?
- Nem és nem is fogok, mert az nem oldana meg semmit. Ismerjük Michaelt: beszélhet neki bárki bármit, ő mindig azt gondolja, hogy neki van igaza. Én azonban olyan srác vagyok, aki szereti, ha az igazság győz, és azt hiszem, ma a sors igazságot szolgáltatott, mert hiába vonult vissza három évre, a világon semmit sem változott.

Gondolja, hogy szándékosan csinálta?
- Miért, mert épp én voltam mögötte? Nem tudom.

Nem, hanem azért, hogy megfélemlítse önt.
- Hát… Hogy engem megijesszen, ahhoz kicsit korábban kellene felkelnie! (nevet.) Megdöbbentett, amikor láttam, hogy azt figyeli, hogy a kerekeim közelítenek-e hozzá. Ezt nem vettem észre, amíg a stewardok meg nem mutatták a felvételeket. Figyeli, ahogy jövök, jövök, jövök – és ez így rossz. Mi, versenyzők arról szoktunk beszélni egymás között, hogy mindenki egy versenyvonalat választhat magának, többet nem, különben az egyik autó felrepülhet a másikon, és kész a baj.

Melyik a veszélyesebb egy ilyen szituációban: az, hogy falnak mehettek volna, vagy az, hogy összeérhetnek a kerekek?
- Ha akkor összeütközünk, azt gondolom, ő ment volna a falnak, méghozzá frontálisan. Inkább ő volt veszélyben, mint én. Én nem tudtam volna még lejjebb húzódni, hiszen ott volt a depófal, és ha visszanézik az esetről készült fényképeket, látni fogják, hogy a tenyerüket nem mernék odatenni [a Williams kerekei és a fal közé]. Hihetetlen! Aztán azt is láthatják, hogy vissza kellett rántanom a kormányt, mert már a füvön mentem. Igazából nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán itt beszélgethetünk…

Mennyivel mentek azon a helyen?
- Nem tudom, még nem volt időm megnézni a sebességi adatokat. (Barrichellót 291,6 km/órával mérték be a verseny vége előtt 4 perccel, a célegyenesnek azon a pontján – S.I.)

Mondhatjuk azt, hogy ez volt a legveszélyesebb defenzív manőver, amivel találkozott a pályafutása során?
- Azt hiszem, igen. Egyike volt a legrosszabb pillanatoknak, az ember nem számít ilyesmire valakitől, akinek ilyen sok nagydíj van a háta mögött. Ő [Schumacher] cipel magával valamit a múltjából, amire egyszerűen nem lenne szüksége. Azt hiszem, mindketten elvesztettük egy kicsit a fejünket ebben az esetben.

Visszavett a gázból, amikor látta közeledni a falat?
- Ha visszavettem volna, a kerekeink összeakadtak volna. Látszik a versenyigazgatóság felvételeiből, hogy amikor megválasztom a vonalamat és jobbra mozdulok, ő a pálya közepén halad. Úgyhogy bármeddig papolhat, hogy kívülről [bal oldalról] kellett volna próbálkoznom, bármelyik oldalt választhattam, mert ő középen ment. Én a belső íven láttam nagyobb esélyt az előzésre, ezért arra húzódtam. Ő viszont egyre csak húzott felém, ebből lett az egész kellemetlenség.

Mennyire jelent ez a sikeres előzés elégtételt mindazok után, amin Michael csapattársaként keresztülment a Ferrarinál?
- Én a győzelmekből merítek elégtételt. Ma pontosan arról beszéltem a brazil barátaimnak, hogy csináltam valamit 2002-ben [Barrichello a botrányba fulladt ausztriai helycserére céloz, amikor a Ferrari csapat utasítására elengedte maga mellett Schumachert – S.I.], amire az akkori helyzetem kényszerített, de rögtön utána úgy éreztem, hogy nem kellett volna, mert amit tettem, nem volt fair. Ma nincs az az isten, hogy ha gyorsabb vagyok valakinél, azt ne előzzem meg, vagy visszavegyek a tempóból. Nem szeretem a revánsot. Én egy egyszerű, két lábbal a földön járó srác vagyok, aki imád versenyezni. Imádom az autóversenyzést, és amit ma tettek velem a pályán, az szó szerint „átvágott a falon”. Egyszerűen túl sok volt nekem.