HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Eltérő stratégiával küzd a vb-címért a Red Bull

2010.10.04. 10:01 Real Simon says

Megosztott stratégiával kíván megküzdeni a világbajnoki címekért a Red Bull. A bikások Sebastian Vettelt támadásra, a vb-éllovas Mark Webbert védekezésre bíztatják.

Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója meg van győződve arról, hogy a csapat által kijelölt új stratégia eredményre vezet majd. „Sebastiannal az agresszív stratégiát követjük, mindent bele a győzelemért!, Mark esetében viszont biztosra akarunk menni, tőle inkább a defenzív versenyzést szeretnénk látni” – nyilatkozta Marko az Auto Bild Motorsportnak. A csapat célkitűzése passzol Vettel felfogásához, aki egyébként is harcos kedvében van a szezon hajrája előtt, mint azt Szingapúrban is láthattuk. „Előre akarok menekülni, és ehhez rendelkezem a megfelelő kocsival” – jelentette ki Seb.

Vettel mindent megtesz azért, hogy feledtesse a Hungaroringen és Spában elkövetett hibáit (Mogyoródon „elaludt” a safety car mögött, amiért megbüntették, míg Belgiumban beleszállt Button McLarenjébe előzés közben). Helmut Marko a két verseny után leült vele, és négyszemközt megbeszélték a problémákat. Monzában már látszott, hogy hatott a tanácsadó lelki fröccse, Vettel ugyanis a kezdeti bizonytalankodások után a verseny végére felerősödött, és egy stratégiai mesterhúzással (csak az utolsó előtt körben állt ki kereket cserélni) feljött a 4. helyre, megelőzve Webbert is. Szingapúrban elszúrta a gyorskörét a Q3-ban, így hiába volt nagyon erős a versenyen, Alonso Ferrariját nem tudta megelőzni.

„Nagyon szoros lesz a csapat a bajnoki címért, de optimista vagyok”
– mondta Vettel az egyik német magazinnak. „Még négy verseny áll előttünk, nagy butaság lenne most bedobni a törülközőt!" Főleg a hétvégi Japán Nagydíjra tekint optimistán, ezt a futamot ugyanis tavaly fölényesen megnyerte. „A suzukai pályát mintha a Red Bullra öntötték volna” – jelentette ki Sebastian határozottan.

Hogy a nem a visszafogottságáról híres Mark Webber mennyire fogja tudni betartani a csapat kérését, arra is hamarosan választ kapunk.

4 komment

Címkék: red bull; webber; vettel; sebastian; mark; helmut; marko; japán gp; suzuka;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr472343435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2010.10.04. 18:08:24

Az elgondolás nagyon jó, kiváncsian várom a kivitelezést. Változatlanul félek minden egyes futamon hogy Vettel nem tud lenyugodni, a legjobb pozícióját tudja pillanatok alatt semmmissé varázsolni. Webbert kevésbé féltem, de azt gondolom nem védekezni, hanem támadni fog. Neki tényleg nem sok lehetősége van már az életben arra hogy világbajnok legyen.

Morgó Muki 2010.10.04. 19:38:42

Azt hiszem, egyet értek Sünmamival, de elnézve a kommentjeit egy valamiben különbözünk. Én Webbernek szurkolok. Jaguar szeretőként nagy örömmel figyeltem a Jaguart és nekem ott lett szimpatikus Webber, mert azzal a gyengécske autóval is ügyes volt. Vettel rettenetesen hangulat embernek tűnik és nem hiszem, hogy idén visszatér "jó kedve".

dp27 2010.10.05. 09:03:54

Viccesek ezek a Red Bullék. :)Mark Webber visszafogottan? Ugyan már! Max. úgy mint Silverstone-ban. :)
Nagyon érik, hogy Webber elhagyja őket - de nem nagyon van hely ahova mehetne. Nem beszélve arról, hogy nagyon eredményes és a Red Bull is elgondolkozhatna azon, h egy ilyen kaliberű pilótát érdemesebb-e átengedni egy riválisnak vagy jobb a csapatban tudni...

Sünmami 2010.10.06. 13:12:00

@Morgó Muki: Azért ne is térjen vissza a jókedve amit az idén sorozatban elcseszett. Hiába kedvencem, ez van. Fiatal még, előtte a jövő:) Webber pedig ezer százalék hogy nem fogja vissza magát! Nagyon kell neki ez a VB cím!
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása