HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Chandhok ügyes marketingfogása

2010.11.12. 12:22 Real Simon says

Névre szóló pólókkal ajándékozta meg az angol újságíró kollégákat Karun Chandhok Abu Dzabiban. Az indiai versenyző a Hispania pilótájaként kezdte a 2010-es szezont, de decens teljesítménye ellenére Silverstone-ban át kellett adnia a helyét Jamamoto Szakonnak, aki pénzt hozott a mezőny végén kullogó kiscsapatnak.

Chandhok azóta a BBC Formula-1-es közvetítéseinek szakkommentátora lett (David Coulthard és Eddie Jordan társaságában), és kedvességével, jópofa beszólásaival nagy népszerűségre tett szert, nemcsak a brit tévénézők, hanem a BBC szakmai stábja és az angolul író újságírók körében is.

Szingapúr óta Chandhok kiszorult a tévés közvetítésekből, így nem tarthatott a stábbal Sao Paulóba sem, ahol megnézték a nemrég forgalomba került Ayrton Sennáról szóló mozifilmet. Chandhok a Twitteren keresztül tartotta a kapcsolatot újságíró kollégáival, és a szellemesen csipkelődő üzenetváltások kapcsán az indiai pilóta úgy gondolta, stílusosan köszöni meg az egész éves segítséget a kollégáknak.

A péntek délelőtti szabadedzés előtt Karun a BBC stáb tajgait és néhány újságírót is meglepett egy-egy pólóval Abu Dzabiban, amelyre angolul a következő feliratot nyomatta: „Karun előtt láttam a Senna-filmet!”

Szép gesztus volt (Jonathan Noble, az autosport.com szakírója „Az év eseményének” titulálta a Twitteren), amely egyúttal  elárulja, hogy Chandhok marketingmenedzsernek sem utolsó. Jövőre jön az Indiai Nagydíj, így Bernie Ecclestone mellett most már fél Anglia (és az összes újságíró) azt akarja, hogy az indiai pilóta újra ott legyen a mezőnyben.

Will Buxton (GPweek),Tom Clarkson (F1Racing), Karun Chandhok és Jonathan Noble (autosport) büszkén feszít az ajándék Karun-pólóban (Fotó: Noble/Twitter)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr412444247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sferrari 2010.11.12. 14:31:24

Már csak azért is kapjon egy ülést mert twitteren mindent közöl futamok alatt :D

PRMaya 2010.11.12. 14:41:18

@Sferrari: Majd csinálnak egy Twitter gombot a kormányára. :P
Bár az nem lenne túl jó, ha verseny közben is csipogna. :D

zevilaga 2010.11.12. 21:07:11

Ezt a csókát!
Már találkoztam a szorgalmas indiaival, a csendes indiaival, meg a folytonelőreköszönős indiaival is. A viccessel még nem.
Egyébként a Force india nem csap le rá? Még ha csak tesztpilótának is. Lehet hogy verné Liuzzit...
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása