HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Briatore szerint Webbernek hallgatnia kellett volna. Szerintünk meg nem.

2011.01.24. 11:03 Real Simon says

“Akinek ellenvetése van, most szóljon, vagy hallgasson örökre!” – ebben a házasságkötői szellemben nyilatkozott Mark Webber menedzsere, Flavio Briatore arról, hogyan kellett volna viselkednie a Red Bull pilótájának tavaly októberi vállsérülésekor.

Emlékezetes: Mark Webber csak decemberben megjelent könyvében fedte fel, hogy még Suzukában kulcscsontrepedést szenvedett, amikor felborult mountainbike-ozás közben. Webber ezután nem tudta a korábban megszokott teljesítményt nyújtani, a Japán GP után egyedül Brazíliában tudott dobogóra állni, és visszacsúszott a vb-pontverseny 3. helyére.

Briatore szerint – aki az F1-ből való „száműzetése” ellenére továbbra is ellátja Webber és Fernando Alonso menedzseri feladatait – nem volt éppen fair, hogy az ausztrál utólag tálalt ki. „Jobb lett volna, ha egyáltalán nem fedi fel a sérülését” – nyilatkozta Briatore a Gazzetta dello Sportnak. „Vagy ha mégis, akkor azonnal el kellett volna mondania. Mark nem emiatt vesztette el a vb-címet, hanem azért, mert hibázott Koreában. Máskülönben ő nyert volna” – véli Flavio.

Kicsit vitatkoznék Briatoréval. Webbert kemény fából faragták, már F3000-es korában is többször versenyzett kisebb sérülésekkel, nyafogás nélkül. Nem beszélve az 1999-es Le Mans-i balesetről, amikor annak ellenére is kocsiba szállt, hogy az edzésen felrepült a kocsija, és egy rémisztő hátraszaltó után a Mulsanne-egyenest szegélyező fák között kötött ki. Mark nem sérült meg, de sokkot kapott – ennek ellenére akkor is, most is versenyezni akart.

Ha rögtön elmondja, azzal pszichésen gyengítette volna csapattársa, Sebastian Vettel pozíciót (például csökkentette volna Vettel interlagosi győzelmének értékét, ahol csak 4,2 mp-cel előzte meg a célvonalon Webbert). Ha nem mondja el, a világ sohasem tudta volna meg, hogy hendikeppel versenyzett a döntő versenyeken. Ha pedig csak a pályafutása végén, utólag árulta volna el a csontrepedését, sokan nem hittek volna neki.  

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr42609356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2011.01.24. 13:44:36

Sebastian Vettel pozicióját - akartad írni;)
Nekem az a véleményem, hogy nem kell kikiálltani azért hősnek mert milyen kemény akarata van és mennyire tud tűrni. Mert így utólag olyan, mintha ezt várná a nézőktől. A fájdalomtűrő küszöb minden embernél más, lehet hogy ő egyszerűen fakír, ne mondja már azt nekem senki, hogy hatalmas fájdalmakkal lehet versenyezni. És mi van akkor, időmérőn, vagy épp versenyen egy pillanat alatt történik valami váratlan dolog ami összefüggésben van az ő sérülésével? Szerintem felelőtlen volt. Azon már lehet kombinálni hogy mi lett volna ha..... és akkor hogy áll hozzá a csapat, de jogukban lett volna tudni.

Real Simon says 2011.01.24. 15:15:31

Ha valaki nem nyavalygós ebben a mezőnyben, az Webber. Készült az életrajzi könyve, ami az elképzelések szerint Mark és az ausztrálok első vb-címéről szólt volna (1980, Jones óta). abban írta meg, mert hozzátartozik a 2010-es évad krónikájához. Nem az újságíróknak kürtölte szét, még csak nem is csöpögtette el a hírt, ahogy sokan tették volna. A saját könyvében megírta. Ennél korrektebben szerintem nem lehet. Nem kell egyetérteni, de én így látom.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása