HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel hatalmas idővel a pole-on Melbourne-ben

2011.03.26. 08:56 Real Simon says

Sebastian Vettel nem hagyott kétséget afelől, hogy be akarja pótolni azt, amiről tavaly lemaradt Melbourne-ben. A világbajnok 1:23,529-es, óriási idővel szerezte meg a szezon első pole pozícióját, közel 8 tizeddel megelőzve Lewis Hamiltont, aki kiszorította a hazai pályán versenyző Mark Webbert az első rajtsorból.

"Azok vagyunk, akik vagyunk. A magunk útját járjuk. Köszönöm, srácok!" - üzente Vettel a levezető körében, rádión keresztül a csapatának. A 23 éves pilóta ezzel Lewis Hamilton hét eleji beszólására reagált, amikor a McLaren versenyzője úgy fogalmazott egy interjúban, hogy "csak egy energiaital-gyártó ellen küzdünk".

Sem Mark Webber, sem a Red Bull főnöke, Christian Horner nem tudott magyarázatot adni arra, miért maradt el az ausztrál 866 ezredmásodperccel a hasonló kocsit hajtó csapattársától. "Nehéz helyzetben vagyok. Meg kell néznem, hol tudok javulni a hétvége hátralévő részében Sebastianhoz képest" - jelentette ki Webber, aki a 3. helyről indulva reméli első hazai sikerét.

A McLaren átalakított kocsija eddig remekül muzsikál, Lewis Hamilton második, illetve Jenson Button negyedik rajthelye is ezt támasztja alá. "Bátor döntés volt ilyen drámai átalakítást végrehajtani a kocsin, de minden remekül sikerült, a változtatások beváltak. Mindenki megérdemel egy vállonveregetést a gyárban" - jelentette ki Hamilton. 

A 2008-as melbourne-i győztes ugyanakkor nem volt teljesen elégedett a kocsijával. "Az utolsó köröm felénél leállt a KERS hibrid, talán 40 százaléknyi töltésem maradt, amit nem tudtam felhasználni. De ez csak pár tizedet javított volna a köridőmön. Még így is jó tudni, hogy erős bázisra építkezhetünk ezzel a kocsival" - mondta Hamilton.

Jócskán elmaradt a várakozásoktól a Ferrari és a Mercedes GP. Fernando Alonso a tapadás hiányára panaszkodott, csak az 5. rajthelyet szerezte meg. Felipe Massa kétszer is megpördült az edzés során (egyszer szegélyre hajtott a Q1-ben, később, a Q3-ban pedig akkor állt keresztbe, amikor hideg gumin hajtott ki a pályára). A brazilnak végül a 8. rajthely jutott, és tudja, hogy ennél sokkal jobb teljesítményt várnak el tőle.

Michael Schumacher meglepetésre nem tudott bejutni a legjobb tíz közé, de Nico Rosberg 7. legjobb ideje is óriási csalódás a nemrég még dobogós esélyeiket hangoztató stuttgarti gárdától.

"Az időmérő edzés középső szakaszában, az első próbálkozásomkor nem tudtam használni a KERS-t. A második nekifutásra már működött a [fékenergia-visszanyerő] rendszer, de akkor a kocsi beállítása nem volt száz százalékos. Voltak más apróságok is, amelyek nem működtek optimálisan" - nyilatkozta Schumacher a német RTL-nek.

Rosberg nyilatkozata elárulja, hogy a Mercedesnél hiába keresik, egyelőre nem találják a váratlan lassulás okát. "Pénteken még optimista voltam, fülig ért a szám. Azt gondoltam, ebből kisülhet valami jó - de nem úgy lett. A hétvége egy nagy hullámvasút eddig, a kocsi több szempontból sem úgy működött, ahogy vártuk. Így pedig nehéz megtalálnunk a megfelelő ritmust" - kesergett a fiatalabbik német.

Az újoncok közül Sergio Perez nyújtotta a legjobb teljesítményt, a Sauber pilótája a 13. helyről kezdheti meg élete első futamát. Paul di Restának (Force India) a 14., Pastor Maldonadónak (Williams) a 15. rajthely jutott - mindketten megelőzték az időmérőn hibázó (megpördülő) csapattársukat, Sutilt, illetve Barrichellót.

Jerome d'Ambrosiónak (Virgin) a 22. rajtkocka jutott, ezzel utolsóként sorakozhat fel vasárnap a rajtrácsra. A versenybíróság ugyanis - a HRT rendkívüli kérése ellenére - nem engedte rajthoz állni a két Hispaniát, mivel lassúságuk miatt veszélyt jelentenének a gyorsabb kocsik pilótái számára.

Sebastian Vettel 16. edzéselsőségét szerezte meg Melbourne-ben, hatalmas fölénnyel

Ausztrál Nagydíj, Melbourne.
A kvalifikáció végeredménye:

1. VETTEL (D) Red Bull-Renault      1:23,529
2. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes 1:24,307 +0,778"
3. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault     1:24,395  +0,866"
4. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes    1:24,779   +1,250"
5. ALONSO (SPA) Ferrari F150 Italia   1:24,974  +1,445"
6. PETROV (RUS) Renault R31           1:25,247
7. ROSBERG (D) Mercedes GP          1:25,421
8. MASSA (BRA) Ferrari F150 Italia    1:25,599
9. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari    1:25,626
10. BUEMI (CH) Toro Rosso-Ferrari   1:27,066
11. SCHUMACHER (D) Mercedes GP    1:25,971
12. ALGUERSUARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari 1:26,103
13. PÉREZ (MEX) Sauber-Ferrari                1:26,108
14. DI RESTA (GB) Force India-Mercedes    1:26,739
15. MALDONADO (VEN) Williams-Cosworth   1:26,768
16. SUTIL (D) Force India-Mercedes          1:31,407
17. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth  idő nélkül
18. HEIDFELD (D) Renault R31                  1:27,239
19. KOVALAINEN (FIN) Lotus-Renault         1:29,254
20. TRULLI (ITA) Lotus-Renault                1:29,342
21. GLOCK (D) Virgin-Cosworth                1:29,858
22. d'AMBROSIO (B) Virgin-Cosworth        1:30,822

A 107%-os szabály miatt nem indulhat a versenyen:

23. LIUZZI (ITA)  HRT-Cosworth              1:32,978
24. KARTHIKEYAN (IND) HRT-Cosworth     1:34,293
 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr902772478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F1 Tippjáték · http://www.f1tippjatek.hu 2011.03.26. 09:18:31

Meglepően nagyok az időkülönbségek. Tavaly több időmérő is volt, ahol az első tíz befutó 1 másodpercen belül volt, most pedig ez több, mint 3,5 másodperc.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása