HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel dalolva nyert, minden induló célba ért Valenciában

2011.06.26. 17:01 Real Simon says

Sebastian Vettel nagyszerűen összpontosítva megnyerte az Európa Nagydíjat, miután egy kör kivételével a rajttól a célig vezetett Valenciában. Mögötte Fernando Alonso végzett az egyre erősebb Ferrarival, a spanyol kétszer is megelőzte Mark Webber Red Bullját. A McLarenek elkoptatták a hátsó abroncsaikat, Hamiltonéknak így nem termett sok babér.

A Red Bull Racing világbajnoki címvédője, Sebastian Vettel bámulatos, hibátlan autózással nyert Valenciában. Egyetlen kört leszámítva, amikor a német első kerékcseréjére állt ki (a 15. körben), átadva az irányítást a ferraris Felipe Massának, végig ő irányította a versenyt. Noha a harcos kedvében lévő Fernando Alonso 3 másodpercre megközelítette a Ferrarival, Vettel keze és összpontosítása egy pillanatra sem ingott meg: a heppenheimi torpedó megérdemelten zsebelte be hatodik diadalát a 2011-es szezon nyolcadik versenyén.

A verseny leglátványosabb csatáját (igazából az egyetlen látványos csatáját) Mark Webber és Fernando Alonso vívta meg a második helyért. A ferraris jól jött el a rajttól, a második kanyar előtt megelőzte Hamilton McLarenjét és a második helyért Webberrel meccselő csapattársát, Massát, és szemet vetett a második helyre. Alonso többször megpróbálta kifékezni a Red Bull ausztrálját, végül a 21. körben, a DRS-t kihasználva maga mögé utasította a kék kocsit. A Red Bull a második kerékcserénél gyorsabban dolgozott, mint a Ferrari, így Webber egy időre visszavette a második pozíciót, de az utolsó - harmadik - kerékcseréje után Alonso megint Webber elé jött vissza a pályára, és a leintésig megőrizte a 2. helyet. 

Fernando Alonso, Scuderia Ferrari, Valencia (Fotó: Active Pictures/Jiri Krenek)

Fernando Alonso idén másodszor végzett "ezüstérmes" helyen (Monaco után). A spanyol a futam után elmondta: "Ez volt a legtöbb, amit jelenleg elvárhatunk a Ferraritól".

Felipe Massa startolt a legjobban, az ötödik rajthelyről az első 500 méteren belül a harmadik helyre ugrott, ám merész előzési kísérlete - Mark Webber ellen, a második helyért, a 2-es kanyar belső ívén - nem jött be, Alonso is megelőzte. Sokáig negyedikként autózott a brazil, de Ferrarija jobban emésztette a hátsó abroncsokat, mint Alonso kocsija, így a brazil végül Lewis Hamilton McLarenje mögé, az ötödik helyre szorult vissza.

Az előzetesen még a Red Bull első számú kihívójának tartott McLarennek megint olyan átlagos versenye volt, mint Isztambulban. Hamilton és Jenson Button nem volt kifejezetten lassú, de az élen autózó Red Bullokhoz, illetve Ferrarikhoz képest olykor fél másodperccel is lassabbak voltak, ami a kocsi nem megfelelő egyensúlyára vezethető vissza. Hamilton mérges-dacos üzenetváltása a versenymérnökével sokat elárult a hangulatról. Amikor Andy Latham arra kérte a pilótát, hogy figyeljen a hátsó gumikra, Lewis így válaszolt: "Nem tudok ennél lassabban menni". Végül a mezőny túlnyomó többségéhez hasonlóan az angol is háromszor cserélt kereket, de a negyedik hely egyértelműen csalódást okozott a wokingiaknak.

A montreali győztes, Jenson Button most csak hatodik lett, egész hétvégén túlkormányzottságra panaszkodott. A verseny felétől ráadásul nem működött kocsijában a KERS hibridrendszer sem, ami hátráltatta Jensont a kigyorsításoknál, és felborította a McLaren egyensúlyát fékezéskor is.

Az Európa Nagydíj legnagyobb különlegessége az volt, hogy mind a 24 induló célba ért. Ilyenre legutóbb 2005-ben, Monzában volt példa, de akkor csak 20 autóból állt a mezőny.

Sebastian Vettel, Red Bull Racing, Valencia (Fotó: Active Pictures/Jiri Krenek)

Vettel idén már hatodszor pezsgőzhetett győztesként Valenciában (Fotó: Active Pictures/Jiri Krenek)

Az Európa Nagydíj végeredménye:
Valencia, 57 kör = 308,883 km

1. VETTEL
(D) Red Bull-Renault    1:39:36,169 óra (186,068 km/h átlag) (3 boxkiállás)
2. ALONSO (SPA) Ferrari                   + 10,891mp.h. (3)
3. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault    + 27,255" (3)
4. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes + 46,190" (3)
5. MASSA (BRA) Ferrari                     + 51,705" (3)
6. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes    + 1:00,065 (3)
7. ROSBERG (D) Mercedes                + 1:38,090 (3)
8. ALGUERSUARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari + 1 kör h. (2)
9. SUTIL (D) Force India-Mercedes     + 1 kör h. (3)
10. HEIDFELD (D) Renault                 + 1 kör h. (3)
11. PÉREZ (MEX) Sauber-Ferrari         + 1 kör h. (1)
12. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth + 1 kör h. (3)
13. BUEMI (CH) Toro Rosso-Ferrari    + 1 kör h. (3)
14. DI RESTA (GB) Force India-Mercedes + 1 kör h. (3)
15. PETROV (RUS) Renault                + 1 kör h. (3)
16. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari     + 1 kör h. (3)
17. SCHUMACHER (D) Mercedes          + 1 kör h. (3)
18. MALDONADO (VEN) Williams-Cosworth + 1 kör h. (3)
19. KOVALAINEN (FIN) Lotus-Renault  + 2 kör h. (3)
20. TRULLI (ITA) Lotus-Renault          + 2 kör h. (3)
21. GLOCK (D) Virgin-Cosworth          + 2 kör h. (3)
22. D'AMBROSIO (B) Virgin-Cosworth + 2 kör h. (3)
23. LIUZZI (ITA) HRT-Cosworth          + 3 kör h. (3)
24. KARTHIKEYAN (IND) HRT-Cosworth + 3 kör h. (3)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr23016361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szvakeniko 2011.06.27. 11:45:28

Erről a címről rögtön Arany: A walesi bárdok jutott eszembe.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Szerintem aki nem Red Bull drukker, az most mind így érzi.
Bocs ha kicsit hatásvadász, de elolvastam a címet és mondom azonnal erre asszociáltam. Hát a remény hal meg utójára, hogy a Britt GP hátha máshogy lesz már. :)
Legalább legyen mégszorosabb az eleje. :)
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása