HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Forrásponton a Massa-Hamilton háború

2011.09.26. 10:34 Real Simon says

Felipe Massa és Lewis Hamilton azóta fúj egymásra, hogy az angol 2008-ban az utolsó futam utolsó körének utolsó méterein elorozta a braziltól a vb-címet. Most Szingapúrban Massánál elszakadt a cérna, a kamerák előtt „gratulált” Hamiltonnak ahhoz, hogy defektet okozott neki.


Felipe Massa és Lewis Hamilton valószínűleg nem megy többet együtt agárversenyre. A McLaren angolja a Szingapúri Nagydíj 12. körében támadta a Ferrarit, de kisodródott az egyik balos kanyar külső ívére, túl hamar rántotta egyenesbe a kocsiját és az első szárny peremével kihasította a Ferrari jobb hátsó gumiját.

Mindketten a boxba kényszerültek (Felipe kerékcserére, Lewis szárnycserére), így mindketten búcsúzhattak a remélt dobogós helyezésről. Hamiltont végül az ötödik, a brazilt a kilencedik helyen intették le.

A verseny után, a „karámban” (szalaggal elkerített rész a paddockban, ahol a versenyzők kötelesek 5-10 percet eltölteni, hogy nyilatkozzanak a világ tévétársaságainak) Hamilton épp a holland RTL-nek adott interjút, amikor Massa odalépett hozzá hátulról, megveregette a vállát, és egy „Good job, man. Very good drive!” (Szép volt, haver. Remekül vezettél!) megjegyzéssel, cinikusan felfelé tartotta a hüvelykujját. A meglepett angol lefagyott, mint a Windows XP, de vélhetően értette a célzást.

Massa Hamiltont szapulja a BBC élő adásában (Szingapúr, 2011)


Hamilton és Massa koccanását akár sima versenybalesetként is értékelhették volna a versenybírák, ha a mclarenesnek nem lett volna priusza. A két kakas már Monacóban is megtalálta egymást, amikor Hamilton kissé erőszakosan előzte meg a ferrarist a Loews hajtűben. A koccanás akkor Massa versenyének végét jelentette; Hamilton továbbment, majd a futam vége felé a williamses Pastor Maldonadóval is összeütközött. Hamilton ezután a verseny után tette az emlékezetes, Ali G-től kölcsönzött megjegyzését az FIA stewardokra, akik „talán azért [pikkelnek rám], mert feka vagyok”. Hamilton másnap levélben kért bocsánatot Jean Todttól, az FIA elnökétől, ezzel megúszta az otromba beszólást.



Montrealban Lewis annyira vágyott a győzelemre, hogy saját csapattársát, Jenson Buttont sem kímélte, a célegyenesben bebújt mellé. Lewis újabb ütközésének azért nem lett következménye, mert  a McLaren vezetése nem akart vihart házon belül, ezért természetesen nem tett feljelentést a saját versenyzői ellen.

Hamilton Spában, az időmérő edzés középső szakaszának végén ismét Maldonadóval koccant (a visszajátszások alapján sem egyértelmű, melyik pilóta kezdte a lökdösődést és melyik törlesztett), amiért sima szóbeli megrovást kapott (annak ellenére, hogy visszaesőnek számított), míg a venezuelai újonc öt rajthelyes büntetést kapott.

Massa beszól Hamiltonnak a Szingapúri Nagydíj után

Szingapúrban már az időmérő edzésen, a Q2-ben kihúzta a gyufát az angol, amikor utolérte a bemelegítő körön lévő Ferrarikat. Massa szerint a mclarenes lehetetlen helyen próbált előzni, ezért esze ágában sem volt maga elé engedni, amit az edzés után szóvá is tett. Hamilton – a tőle megszokott módon – szintén nem fogta be a száját, Massára és Alonsóra is panaszkodott, utóbbira azért, mert állítólag azért nem tudott javítani az idején, mert a spanyol túl lassan haladt előtte.

Ezek után jött a Szingapúri Nagydíj 12. köre és a fent leírt ütközés Massával. Hamilton boxutcán áthajtásos büntetést kapott, ennek ellenére visszakapaszkodott az ötödik helyre. Massa a leintés után nem tudta tovább türtőztetni magát, és a BBC-nek (Hamilton hazai csatornájának) nyilatkozva elmondta, mit gondol Lewis viselkedéséről.
„Az a baj, hogy az ilyen dolgokért ő is bűnhődik, mégsem tanul belőlük. Nem is tudom, hanyadjára csinálta meg ezt velem idén, de nem tanul belőle. Supermannek képzeli magát, vagy nem tudom. Szerintem otthon hagyta az agyát – megint” – mondta a brazil.

A riporter kérdésére, hogy beszélt-e már erről Hamiltonnal, a brazil azt mondta: „Igen, épp az előbb” (a vállveregetős intermezzóra célzott). „De nem használ. Lehet, hogy az apjával kellene beszélnem, ő talán megérti, mit szajkózok.”

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr283257252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Autopeti 2011.09.26. 14:46:11

És akkor még megemlíthetjük hogy Spában figyelmetlenségből ráhúzott Kobayashira és a falnak vágódott, hogy Malajziában is megbüntették mert Alonsó előtt védekezve irányt váltott és letörte a Ferrari szárnyát, vagy éppen azt ahogy a Hungaroringen is megbüntették mert forgalomban szemben fordult meg a pályán...
Azt mondom: annak legyen nagy azt arca aki eredményeket is felmutat. De amit Lewis idén művel az minden csak nem normális.
Button meg sorra gyűjti Vettel mögött a 2. helyeket (már 3 futam óta, előtte a Hungaroringen meg nyert). És lefogadom hogy Lewis a többszörösét keresi mint Jenson.

dik_ 2011.09.26. 15:27:47

Időmérőn, felvezető körön miért ne lehetne előzni? Néha valóban elveti a sulykot a srác, de olyanért ne hibáztassuk már, hogy ha valaki pöcsöl előtte a felvezetően, akkor neki birka módjára követni kell.

A tegnapi versenybaleset is picit érdekes volt... a Rosberg féle eset mutatta, hogy azért azt is nézik, ki vezeti a balesetet okozó kocsit. (Múlt héten megbüntették az induláskor elszálló Liuzzit, de korábban, szintén a rajt utáni első kanyarban az Alonso Ferrariját lenullázó Barrichello semmit se kapott.)

De nem szidom a mostani versenybírókat, mert végre megbüntették a kék zászlót figyelmen kívül hagyó lekörözötteket!

Autószerető 2011.09.26. 15:46:02

Nagyon gyors ez a Hamilton gyerek, de élet - és közveszélyes.

karlmann 2011.09.26. 15:48:43

Tény, hogy Hamiltonnak nem ez élete szezonja. Nem védeni akarom, de el kell ismerni, hogy a sportbírók is benne vannak rendesen. Sajnos az utóbbi időben következetességnek nyoma sincs, amit részben a versenyekre delegált szakértőknek lehet betudni. Minden versenyen más és más "szakértő" van jelen, ennek megfelelően ugyanannyi szabályértelmezés is van. A dolog másik fele, hogy az igazán súlyos büntik már régóta hiányoznak.

Régen ha valaki ennyire elvadult előbb-utóbb kapott egy fekete zászlót, aztán el lehetett gondolkodni a dolgokról. Teszem hozzá ez nem csak Hamiltonra vonatkozik, hanem másokra is. Például a lekörözöttekre is. Lehet Czollnert szapulni, de tény, hogy Vettelre ők voltak a legveszélyesebbek. Csak az a baj, hogy ez az egészségére is kihathatott volna.

SzJ1982 2011.09.26. 15:53:20

Hamilton tehetséges, pokolian gyors, és kellően agresszív. Mint egy igazi bajnok. Ám annyira, de annyira éretlen, kapkodó és hebehurgya, immár az ötödik szezonjában, világbajnokként, hogy sajnos azt kell mondjam, soha nem fog benőni a feje lágya, és soha nem lesz nagy bajnok.

isti77 2011.09.26. 16:20:27

Ahogy látom, egyre inkább erőt vesz a srácon a frusztráció. Második évében világbajnok lett, 1 ponton múlott, hogy nem lett már az elsőben is az (igaz, a második is 1 ponttal lett az övé, szóval a sors kiegyenlítette a dolgokat akkoriban). Ő és a környezete kikiáltotta az "új Schuminak", aki minden rekordot meg fog dönteni.
Azóta viszont nem nagyon megy neki, hol az autó nem az igazi, hol ő kapkodja el.
Na meg időközben feltűnt valaki, aki legalább olyan gyors lenne azonos autóban is, és kevesebbet is hibázik. Na meg azóta minden statisztikában eléje került, és nem mellesleg fiatalabb is nála. Na meg vannak páran, akikkel eddig nem számolt, mégis időközben nehezebb ellenfélnek bizonyultak, mint korábban hitte, nem utolsósorban a saját csapattársa.
Az biztos, hogy kevéssé sanszos az a 8 vb-cím, amit apuka jósolt neki nagy arccal annak idején. És ez nyilván nem esik jól.

isti77 2011.09.26. 16:22:11

Most olvasom, mennyi "na meg"-et írtam... :S

Kuty 2011.09.26. 16:26:36

Hamiltonnak előbb gondolkodnia kellene, utána cselekedni. És nem ártana lehiggadnia sem. Massának meg abba kellene hagyni a siránkozást, és el kellene kezdeni versenyezni. Idén (is) egész jól elvan a középmezőnyben, erős túlzás azt állítani, hogy Szingapúrban elvette tőle Hamilton a dobogós helyezést...

Egu 2011.09.26. 16:40:04

Meg kell előzni a fekát aztán büntetőfék neki! :))))

GGG77 2011.09.26. 16:42:41

Hihetetlenül tehetséges.
De az arca nagy, a türelme nulla. Soha többé nem lesz világbajnok.

végbéla 2011.09.26. 16:48:13

Fura egy szerzet ez a Hamilton gyerek.
2 hete Monzában nyugisan vezetett (27 kör Shumi mögött), akkor mindenki szapulta hogy miért nem volt bátrabb. Igaz a futam előtt azt nyilatkozta, hogy most higgadtabb lesz, nem fog kapkodni, első a célba érés. Tegnapi futam előtt Martin Whitmarsh (Mclaren cspatdiri) mondta, hogy mostantól az igazi agresszív Lewist fogjuk látni. Hát megkaptuk. Nem tartom kizártnak, hogy a futam előtti eligazításon kérték hogy legyen picit 'tüzesebb'. :-)
Nem szurkolok neki, de nagyon bírom a stílusát. Tegnap Schumi sokkal jobban elnézett egy féktávot illetve rosszul saccolta meg az előtte haladó sebességét. (abból nem lett semmi) Lewis is azt gondolta szerintem, hogy ej ez a paripa biztos előbb fog bekanyarodni. Csak 1 kicsit tévedett.......

cr500 2011.09.26. 17:21:16

suzukában is roncsderbizik kapásból kiinteném fekete zászlóval osztjóvan

Real Simon says 2011.09.26. 17:42:44

@karlmann: Ebben van valami, hogy ahány volt versenyzőt delegálnak az FIA stewardok közé, annyiszor kell újrakezdeni a szabályértelmezést. De a Driver stewardoknak elég ritkán van beleszólásuk a döntésekbe, azok alapból a 3 FIA-steward kezében vannak. Az expilóta véleményét akkor kérik ki, ha konkrét versenyzői magatartással, ritka versenyhelyzettel kapcsolatos kérdés merül fel.
Az egyik angol blogon olvastam egy érdekes elemzést, hogy általában azok a driver stewardok dolgoznak hatékonyan, akik az F1-ben nem, vagy csak alig voltak sikeresek. Ilyen pl. Allan McNish (aki a Hungaroringen ügyelt), Emanuele pirro (Sepang, Sanhgaj) vagy Johnny Herbert.

bardocz 2011.09.26. 17:54:29

Massának nem siránkoznia kéne, hanem átadni a helyét egy tehetségesebb versenyzőnek. Balesete óta a béka segge alatt van.

robian 2011.09.26. 18:34:09

hamilton nélkül rosszabb lenne F1. nekem elég ennyi.

w a s d 2011.09.26. 18:53:50

@végbéla: "Tegnap Schumi sokkal jobban elnézett egy féktávot illetve rosszul saccolta meg az előtte haladó sebességét. (abból nem lett semmi)"

Boxáthajtásra kellett volna ítélni?:D

atesz77 2011.09.26. 19:14:23

Azért valljuk be,hiányozna ha nem lenne ott. Legalább van akció,van tűz,előzés,izgalom. Ez a fasz Massa meg befoghatná,nem is értem hogy mit lát benne a ferrari!?!?
Vinném a helyére Rosberget vagy bármelyik kopaszt,mert Massához bárkit hoznak csapattársként,mindenki jobb nála.
Buzi szabályokkal meg a tököm tele,mi a frászért nem mehetnek el a safety car mellett a lekörözöttek??Még ilyen baromságot...

farönk 2011.09.26. 19:33:55

Hja, Hamilton hiába tehetséges, ha közben nem tud letudni egy versenyhétvégét sem anélkül, hogy bajba ne keveredne. Mindenesetre az szerintem világos, hogy ő az egyik legrikítóbb citrom a Forma-1 gyümölcsöstálában.

Quarius_ 2011.09.26. 20:17:20

Nem vagyok Hamilton fan de nagyon tetszik amit idén művel (lehet éppen ezér? :) ) Folyamatosan megy és harcol, nem áll le. Ne is tegye így jó ahogy csinálja, A bajnokság idén már úgy is elment, akkor meg legyen legalább show. Abban nagyon ott van.

Spai Maldonaldo eset meg elég egyértelmű ne ferdítsünk kérem szépen. Maldonaldo húzta rá a kormányt Hamira, ahogy anno Button-ös esetben is inkább Button volt a hunyó csakhogy akkor hatalmas meneteléssel nyerte a versenyt, így az egész elsikkadt.

2011.09.26. 20:29:13

hambinak van vaj bőven a füle mögött, de erre azért mindig rájátszik az is, hogy az elejétől fogva elég sok ellendrukkere volt már kishazánkban, aztán a stílusából bekövetkező balhék következtében ráhúzzák a vizeslepedőt rendesen.
ez a mostani baki se volt egy akkora hiba, hogy úgy legyen kezelve, mintha kiálló macsétákkal az autójából körözgetett volna, és azzal kaszálta volna szépen el a többieket.
sőt a rámenősségéhez képest ez a kis kocc még aztmondom bele is fért.

Kombájnos 2011.09.26. 20:56:17

Néhány kiegészítés a cikkhez:
1. Monacoban Massa senkitől sem zavartatva ment neki a falnak, a Hamiltonos ütközése jóval korábban történt.
2.Montrealban Hamiltont éppen saját -kissé figyelmetlen- csapattársa kente fel a falra. Hogy ez Hamilton hibája?
3. Spa-ban Maldonado legyezett Hamira, aki képes objektív maradni az elismeri.

Tény és való az idei egy felejthető szezonja lesz Hamiltonnak, de nagyon jó pilóta, látványosan és kivételesen bevállalósan vezet. Türelmetlensége szerintem a frusztrációjából adódhat: 2008, vagyis a Mclaren-kémbotránya óta folyamatosan ellenszélben kell neki a dolgát végeznie. Szó szerint.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 22:55:18

@w a s d: fenéket. stop & go -ra.
várjunkcsak ... a stop végülis megvolt :P

Ironpen 2011.09.27. 07:02:36

Szegény masszának nagyon ciki, hogy leszerződött örök másodhegedűsnek, nagyon jár a szája, hogy ő tulajdonképp világbajnok képességű pilóta, de nem az, ezt már mindenki tudja róla, sőt saját maga is tisztában van vele, ezért haragszik a világra és olyanokra, akik hibáznak vele szemben. Ez egy pokoli gyors játék, itt ezredmásodpercek alatt kell nyomás alatt dönteni, néha hibáznak, ezt kellene figyelembe vennie, ha ennyi év után sem tudatosult benne, talán el kellene hagynia a játszmát. Nekem nem hiányozna...

Real Simon says 2011.09.27. 08:33:48

@Quarius_: A spái Hamilton-Maldonado ütközés NEM egyértelmű, máig nincs tisztázva, ugyanis a tévés visszajátszás nem az elejétől mutatja az eseményeket. Javaslom, nézz körül néhány angol vagy más magyar blogon a témában.

Real Simon says 2011.09.27. 08:37:33

@ruskyy: "ez a mostani baki se volt egy akkora hiba, hogy úgy legyen kezelve, mintha kiálló macsétákkal az autójából körözgetett volna..."
Itt az a baj, hogy nehéz különálló esetként értékelni a Massa-karambolt, miután Hamilton idén már legalább négyszer követett el hasonló, rázós dolgokat a pályán. Visszaesőnek számít, ez teljesen más megvilágításba helyezi a szingapúri eseteket. Lássuk be, elég valószerűtlen lenne a cikkben leírtak ellenkezőjét állítani, vagyis, hogy Massa olyan szűken fordult be Hamilton mellett, hogy a Ferrari jobb hátsó kereke letörte Hamilton első szárnyvégét. Ez azért viccesen hangzik, ugye? :)

Real Simon says 2011.09.27. 08:44:33

@Ator a Legyőzhetetlen: Engedd meg, hogy pontról pontra válaszoljak, kiegészítve a felvetéseidet.
1.) Monacóban Massa valóban később ment neki a falnak, de nem sokkal, mintegy fél körrel, és ehhez bizony a Hamiltonnal történt ütközésnek is köze volt (megütötte a Ferrari első futóművét).
2.) A montreali baleset megítélése csak néhány percig volt kérdéses. A lassítások visszanézése után Hamilton és Button megegyezett abban, hogy Lewis rizikós és szokatlan helyen, a célegyenes elején próbálkozott az előzéssel. JB pedig nem nézett hátra, ezért nem látta. Montrealban az előzések a célegyenes végén, az 1. kanyar előtti féktávon szoktak történni.
3. Hogy Spában Maldonado legyezett-e előbb Hamiltonra, vagy fordítva, nem tudjuk megállapítani, mivel - mint korábban már leírtam - nem áll rendelkezésre a teljes felvétel, elejétől a végéig. Niki Lauda azt mondta, Hamilton törlesztett, és ha ez így van, legalább 50%-ban felelős a történekért. Ehhez képest - visszaeső létére - megúszta szóbeli figyelmeztetéssel, míg Maldonado 5 rajthely büntetést kapott. "Aki képes objektív maradni, az elismeri" - hogy téged idézzelek. :)

2011.09.27. 09:20:13

@Real Simon says: már az írásodból is látszott, hogy az objektivitás mint fogalom, téged jó messzire elkerült.
nem vagyok hambi drukker, de minden mondatodról süt az ellenszenv.

1.) massa szűkebben fordult a koccnál, mint az indokolt lett volna - nézz utána nyugodtan. persze ettől még sáros a lajos, természetesen, csak ferdíteni nem kell, hogy ő az antikrisztus.
2.) persze, hogy megegyeztek, csapaton belül maradt a balhé. button elismerte, hogy figyelmetlen volt. ennyi.
3.) fent vannak (yt-ről már lehet törölték, nemtudom) a belsőkamerás felvételek, amiből TISZTÁN látszott, hogy maldonado húzott rá lajosra. vagy szerinted milyen adatokra hagyatkozva büntették meg maldonadot?

mondjuk tudom, hogy feleslegesen pötyögtem be a választ, mert a magadfajtával nem sok értelme van diskurálni :/ utálod a hambi kölköt, azt kész.

Grg76 2011.09.27. 09:24:40

Micsoda problémák... javasolnám Massának, hogy egy kicsit ruccanjon ki valamelyik túrakocsi bajnokságba, leginkább a BTCC-be, utána nem nyafogna ennyit. Mondjuk Hamilton is otthon érezné ott magát :)

Amúgy én is azt tartom, hogy kellenek ilyen Hamilton-félék, különben még unalmasabb lenne az F1. Milyen verseny az, ahol a boxkiállások sokat döntenek, ahol elő van irva, hogy milyen gumit használhat, nem is beszélve az előző zóna, ilyen zóna olyan zóna...
Meg ezek a segédeszközök... áhhh

Kombájnos 2011.09.27. 10:12:20

@Real Simon says:
1."megütötte a Ferrari első futóművét"- na ez az, amit soha senki nem fog tudni már igazolni. Mindenesetre furcsa volt , h az előtte lévő kettő viszonylag éles jobbkanyarban hiba nélkül átment Massa és az alagútban valamilyen furcsa oknál fogva már "meg volt ütve" a futóműve. Volna egy fogadásom rá, hogy a korlátra sodródás nem véletlenül és nem a -valóban- röviddel azelőtti ütközés következménye volt.:)
2."Lewis rizikós és szokatlan helyen, a célegyenes elején próbálkozott az előzéssel"-ez így van, de az még senkit nem jogosít fel arra, hogy a falra tolja a társát. Másrészt, ha egy széles célegyenes rizikós hely...
3.Az hogy Lauda mit mond a legkevésbé tesz hitelessé egy véleményt. Beszélt ő már sok furcsaságot. Spa-ban Maldonado próbált törleszteni, amiért Hami Monacoban nem hagyta, hogy maga előtt fusson a célba... Pl. akkor szombaton az rtl "elfogulatlan" szakértői is Hamiltont hibáztatták, aztán másnapra az egyikük belátta tévedését, míg a másik kettő csak azértis kitartott előző napi hülyesége mellett..
Én úgy általában drukkolok Haminak, meg másnak is, és azt gondolom, h az a hisztéria, amit az idétlen szpíkerek, meg az FIA (szakértői) gerjesztenek eléggé frusztráló lehet.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása