HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Tiltsák be az oválpályás versenyeket Amerikában?

2011.10.19. 13:11 Real Simon says

Az oválpályás versenyek betiltása fenyegeti az amerikai autósportot Dan Wheldon vasárnapi halálos balesete óta Amerikában. Az Indycar - mások mellett - az FIA szakértőit is bevonta a körülmények kivizsgálásába. A NASCAR-bajnok Jimmie Johnson közben az ovápályás Indycar-versenyek betiltását javasolta, ami akár a legendás Indy-500 végét is jelentheti.

A szerencsétlen Wheldon mellett Hildebrand (középen, a háttérben) és a bajnoki esélyes, Will Power is hátsérüléseket szenvedett a Las Vegas-i horrorbalesetben 
 
Más szakmai szervezetek mellett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakértői is részt vesznek abban a teljes körű vizsgálatban, amely Dan Wheldon tragikus balesetének körülményeit hivatott feltárni. Ezt az Indycar-sorozat szervezi közleményben jelentették be kedden. 
 
A kétszeres Indianapolis-500-győztes, brit Dan Wheldon a vasárnapi Las Vegas-i oválpályás futam 11. körében belekeveredett egy horrorisztikus tömegkarambolba, amely során 14 másik autó is ripityára tört. Wheldon a helyszínen belehalt súlyos fejsérüléseibe, míg JR Hildebrand és Pippa Mann sérülései miatt kórházba került. A többiek megúszták könnyebb sérülésekkel. A versenyt nem indították újra, de a maradék 19 autó öt tiszteletkört tett meg Dan Wheldon emlékére. 
 
"Szokásos biztonsági procedúránk részeként az Indycar teljes körű vizsgálatot rendelt el az Amerikai Autóversenyzési Felügyelet (ACCUS), a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), valamint a nemzeti és nemzetközi irányító tesültetek közreműködésével, hogy megállapítsa a baleset okait. Reméljük, hogy néhány héten belül közzétehetjük a vizsgálatok első eredményeit. Addig azonban helytelen volna kommentálni a történteket" - áll az Indycar hivatalos közleményében. 
 
A NASCAR-sorozat ötszörös bajnoka, Jimmie Johnson közben arra szólította fel a rivális sorozat szervezőit, hogy fontolják meg az oválpályás futamok eltörlését az Indycarban. 
 
"Én nem engedném őket az oválpályákra. Nincs rá szükség. Azok az [Indycar] autók fantasztikusak az utcai versenykre, meg az épített versenypályákra. De egy oválpályán, ha a kocsi egyszer elhagyja a talajt, irányíthatatlanná válik, és a pilótát körülvevő védelmi zóna nagyon csekély. Itt persze nyitott karosszériáról beszélünk, és ha még a nyitott kerekeket is számításba vesszük, szinte maguk kreálnak olyan helyzeteket, hogy az autó elemelkedjen az aszfaltról" - véli Johnson.
 
A NASCAR uralkodója elárulta: korábban kacérkodott a gondolattal, hogy részt vegyen az Indianapolis-500-on, de amióta megszületett a gyereke, letett róla, mert túl veszélyesnek tartja. 
 
Az Indycar közben törölte a 2012-ben debütáló Dallara versenyautó tesztjét, amelyet az immár négyszeres bajnokra, Dario Franchittire bízott volna. Erre Franchitti felesége, a színésznő Ashley Judd így reagált a Twitteren: "Nagyra értékelem, hogy az Indycar lemondta a férjem tesztelését Las Vegasban. Az új autónak még fejlődnie kell - de nem most, és soha többé azon a pályán."
 
A Dallara egyébként kedden bejelentette, hogy Dan Wheldon előtti tisztelgésül róla nevezik majd el a 2012-es, a jelenleginél sokkal modernebb, biztonságosabb Indy-versenyautót.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr863314343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Real Simon says 2011.10.20. 11:13:16

Zoltán KÁRPÁTHY (Facebook):
Ne tiltsák be,de javitani kell a hálókeritéses megoldáson.

Real Simon says 2011.10.20. 11:13:58

HORVÁTH András (Fbook): nem is fogják, az, hogy egy NASCAR versenyző ilyet nyilatkozik természetes. NASCAR-IndyCar harc régre nyúlik vissza. Többek között Vegast is a NASCAR kedvéért építették át. High-banked azaz olyan meredek dőlésű pályákra, mint Vegas nem szabad Open-Wheel autókkal menni. Az utóbbi évtizedben sok olyan ovált átépítettek a NASCAR kedvéért( mert az hozott több pénzt) amit anno az IndyCar nyugodtan használhatott.

Real Simon says 2011.10.20. 11:14:34

Ádám KLISKA (Fbook): Azt mondja Jimmie, hogy ezek jók az utcai pályákra, meg az építettekre. Hát éppen hogy ezek az autók oválra lettek teremtve...
Megnézném milyen érdeklődés lenne az IC iránt mondjuk az Indy500 nélkül.. mondjuk a NASCAR-nak jól jönne..

Real Simon says 2011.10.20. 11:15:07

Márk GÖNCZI (Fbook): Itt ne arrol van szó hogy az oválpályák veszélyesek hanem az autók rohadtul veszélyesek nézzétek az elmúlt 20-évet az f1-ben nem történt olyan baleset ahol össze mennek az autók és lángolnak mint egy malac perzselő ha biztonságos versenyt akarnak forduljanak az f1-hez.

Real Simon says 2011.10.20. 11:15:39

HORVÁTH András (Fbook): Több biztonsági megoldás előbb debütált az IndyCarban , mint az F1-ben...Nézd meg az utóbbi 20 évet, hogy mennyi mindenben volt világelső az IndyCar/CART/CC és utána értékeld át, amit írtál;):)
F1-es autót láttál már oválpályán törni? Én csak egyet Ralf Schumiét és sokkal kisebb csattanás volt, mint néhány IndyCar baleset mégis gerinc sérülés lett a vége... Nehéz összevetni a két szériát. Más feltételeknek kell megfelelnie az autóknak.

Real Simon says 2011.10.20. 11:20:07

@Real Simon says: András, hogy érted azt, hogy a NASCAR és az Indycar között harc van? Amerikában a NASCAR népszerűségéhez semmi sem mérhető, semmilyen más autó- vagy motorverseny nem rúghat labdába mellette. Ergo az Indycar sem konkurencia. Míg a NASCAR egyes futamai évről évre nézettségi rekordokat döntögetnek, az Indycar főnöke, Randy Bernard azt mondta, azonnal lemnd, ha a Las Vegas-i döntőn nem érik el a 0,8-1%-os (!!!) tévés nézettséget!
Elérték, így Bernard maradhat a helyén. De tudjuk, hogy ehhez Wheldon borzalmas balesete kellett.

Real Simon says 2011.10.20. 11:31:24

@Real Simon says: Márk, már ne haragudj, de nagyon felületesen ítélkezel. "Az Indycarok "rohadtul" veszélyesek"? Mihez képest? Egy utcai KIA Riónál, Hyundai Atosnál nem veszélyesebbek. Ja igen, de a sebességek is mások, és hát másra lettek tervezve, kitalálva.
Egy autóverseny-ág biztonságossága nem csak az autókon, vagy egy kiemelt dolgon múlik. Hanem sok mindenen egyszerre: a pályák aszfaltjának minőségén, a védőkorlátok (oválpályákon SAFER barrier) milyenségén, a védőrácsokon, az indítási és újraindítási (restart) procedúrán, az orvosi- és mentőcsapat felkészültségén... És magukon az autókon is (passzív védelem, pl. ütközéselnyelő zónák), természetesen.
Hogy az F1-ben Senna halála óta, 16-17 éve nem volt halálos baleset, az az aktív és passzív biztonsági feltételek folyamatos fejlődésének köszönhető. Ebben benne van a versenyautó törési struktúrája, a nem olyan rég bevezetett oldalirányú ütközési tesztek. Benne van a HANS, a FIA bukósisak sztenderdek bevezetése és folyamatos kontrollja; az állandó orvoscsapat, a mentőszemélyzet folyamatos képzése...
Kétségtelen, az Indycar sokat tanulhat még az F1-től biztonság terén. De dőreség lenne azt gondolni, hogy az Indy-szervezők nem tettek meg eddig minden tőlük telhetőt azért, hogy kevesebb súlyos baleset történjen.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása