HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

F1 2012: Meg lehet előzni a safety cart!

2011.12.07. 17:56 Real Simon says

Az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) elfogadta a Formula-1 2012-es versenynaptárát és technikai szabályzatát. Jövőre – a sportág történetében először – húsz futamot rendeznek. A lekörözöttek megelőzhetik a biztonsági autót, de betiltják a befújt diffúzort és szigorúan szabályozzák a kipufogógáz-kivezetést.



Szerdán Új-Delhiben ülésezett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC). Az ülésen véglegesítették az autós világbajnoki sorozatok, köztük a Formula-1 2012-es versenynaptárait, emellett elfogadták a csapatok által javasolt technikai változtatásokat.

Fontos változás, hogy a jövőben a lekörözött pilóták visszaelőzhetik az eléjük beküldött biztonsági autót, hogy a mezőny végére felzárkózva ne zavarják az élen állók versenyét. Legalább ilyen fontos, hogy az a versenyző, aki a pozíciója védelme érdekében egyszer elmozdult az ideális ívről, nem térhet vissza oda a rajt után, de ennek az újtásnak az alkalmazása körül még garantáltan lesznek viták.
 
Tizenhárom évvel ezelőtt a Ferrari kezdte el a kipufogógáz tudatos kivezetését a hátsó szárny felé. A képen Rubens Barrichello, a 2000-es Monacói Nagydíjon (Fotó: HochZwei)
 
Az FIA 2012. január 1-től nem engedélyezi az elmúlt két évben használt ún. befújt diffúzor megoldást. Ez előnyt biztosított a fejlesztésekre többet költő élcsapatoknak azzal, hogy a kipufogógázt az alváz végén kialakított diffúzorba, vagy a hátsó szárnyakra vezetve fokozta az autót az aszfaltra szorító erőt. A szövetség most kikötötte, hogy a kipufogóvégződésnek az autó oldaldobozának hátsó részén kell elhelyezkednie, ahogy 8-10 évvel ezelőtt, megszüntetve a lehetőséget a kipufogógázok aerodinamikai célú felhasználására.
 
A WMSC arról is döntött, hogy látványosabban kell megjelölni az autó elektromos kapcsolóinak helyét a cockpit oldalán, ezzel is könnyítve a sportbírók és a mentők dolgát. Ezen kívül elfogadták az oldalirányú töréstesztek további szigorítását, továbbá szabályba iktatták az elektronikus motorvezérlő egység (ECU) beállítási paramétereit.
 
Az idei Kanadai Nagydíjon tapasztaltak után a szövetség négy órában maximalizálta az F1-es futamok hosszát (a montreali, másfál órás esőszünettel megszakított verseny 4 óra 5 percig tartott). A jövő évtől akármennyi gumi felhasználható lesz a pénteki szabadedzéseken, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor csak három garnitúrát engedélyeztek a szabályok.

 
A WMSC jóváhagyta a 2012-es versenynaptárt is, amely soha nem látott módon 20 futamból fog állni. A Bahreini Nagydíj elfogadása nagy felháborodást váltott ki a szaksajtóban, az ottani uralkodócsalád ugyanis idén februárban és márciusban belelövetett az utcán tiltakozó tömegbe, többeket megölve, illetve megsebesítve.
A másik két gyenge láncszem az Egyesült Államok és Korea. A texasi austinba beharangozott futam megtartása a pénzügyi garanciáktól, illetve a nyár elején elkezdett pályaépítés befejezésén fog múlni, míg Koreában a kiszolgáló létesítmények (szállodák, rossz tömegközlekedés) hiánya okozhat problémákat.
 
A WMSC az F1-es csapatok kérésére könnyített a teszttilalmon is. Májusban – valószínűleg a Spanyol Nagydíj után – háromnapos tesztelést tartanak a Circuit de Catalunyán, az összes istálló részvételével.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr773446231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titan 2011.12.08. 15:46:15

@Hurrá Torpedó: ez ütötte nekem is a szemem, semmi értelme nem volt, így már több, de némi magyarázat még jó lenne.

bb3nz0 2011.12.08. 15:49:55

Versenyvonal: ideális ív talán, nem?

Hurri Kán 2011.12.08. 15:55:28

@bb3nz0:
Valószínűleg az, igen. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 15:56:13

"Bahreini Nagydíj elfogadása nagy felháborodást váltott ki a szaksajtóban, az ottani uralkodócsalád ugyanis idén februárban és márciusban belelövetett az utcán tiltakozó tömegbe, többeket megölve, illetve megsebesítve. "

Van az a pénz. Csoda?

"Legalább ilyen fontos, hogy az a versenyző, aki a pozíciója védelme érdekében egyszer elmozdult a versenyvonalról, nem térhet vissza oda a rajt után, de ennek az újtásnak az alkalmazása körül még garantáltan lesznek viták."

Akkor miért nem az időmérő lesz a verseny?

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.12.08. 16:46:46

@Z o z ó: A Ferrari 13 év kezdte el a kipufogós trükközést, a KÉPEN Schumacher látható 2000-ben. A 2000-hez csak az van írva, hogy a kép akkor készült, az nem, hogy akkor kezdték.
@Hurrá Torpedó: De gyűlölöm ezeket a szabályokat. Mi értelme?

- Rendi - 2011.12.08. 16:59:25

2014-től pedig csak szabályos irányjelző-használat esetén, a sebességkorlátozás betartása (városi pályán 50, egyébként 90 km/h) mellett szabad majd előzni...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2011.12.08. 21:32:55

beírom hogy olvasd át, mert értelmetlen. beírom az eredeti mondatot angolul. berakom a google translate fordítást segítségképpen, amiben már csak 2 szót kellett volna magyarítani.

ezekután kimoderálsz, és a hülyeséget ugyanúgy benne hagyod.

csak gratulálni tudok :)

Kopi3.14 2011.12.08. 23:15:07

Annak a diffúzornak tessék már utána olvasni! Pont nem azt csinálta a Red Bull Mclaren párosnál, mint ami fent le van írva. A Ladánál igen, de az meg is bukott csúful.

zoleebara 2011.12.09. 05:54:11

A képen Rubens Barrichello van. Schumachernek a 3-mas volt a rajtszáma.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.12.09. 11:23:10

@- Rendi -: 2020-tól pedig 30-as tábla is lesz, és aki nem tartja be, azt megállítja egy bokor mögül traffizó rendőr, és megbünteti.

boek 2011.12.09. 12:20:48

@SomyTomy:
De csak a Hungaroringen, mert ez is Hungaricum, de itt majd használhatják a blokkolót, persze csak a ha politikust visznek, külföldön, meg a helyi rendelkezéseknek megfelelően használhatnak jelző illetve blokkoló segédeszközöket.

Kicsit a témához is. Mit akarnak ezzel, hogy aki pozíciója védelmében...stb...? Nem, hogy megmondanák, hogy ki hogy mehet, melyik futamot kik nyerhetik, szmogriadó esetén kapnának félrematricázást, aztán lesz ki behajthat, ki nem... Nem értem miért nem hagyják, hogy újra az döntse el egy vb-cím sorsát, hogy ki a jó pilóta, nem pedig a szabályok és a technika...
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása