Húsz évvel ezelőtt Nigel Mansell úgy dominált az F-1-ben, mint most Sebastian Vettel, a Williams-Renault pedig úgy uralta a pályákat, akár a Red Bull-Renault. A MotorSport Magazine 2002. júliusi száma a Williams akkori kulcsemberei, Patrick Head műszaki igazgató, Adrian Newey főtervező és David Brown versenymérnök szavaival meséli el a Brit Oroszlán legnagyobb ugrását.

Patrick Head: „Akkoriban az aktív futómű volt a nagy újdonság. Régóta foglalkoztunk ezzel az ötlettel, de sok fejfájást okozott, hogy ne csak gyors, megbízható is legyen vele az autó. 1991-ben nagyon sok problémánk volt a váltóval. Nigel eleinte nagyon ódzkodott tőle, mert sokat tesztelte a Lotus-féle rendszert, és jó párszor méretes olajtócsában csücsülve találta magát.”

Adrian Newey: „Az 1990-es szezon közepén csatlakoztam a Williamshez, épp a legjobbkor a következő évi FW14-es tervezése szempontjából. Ez volt az első alkalom, hogy futamgyőztes autót terveztem (1991). De nem voltunk valami megbízhatóak, sok váltóhibánk volt. Patrick Head nagyon jó volt hozzám, lényegében szabad kezet adott. Ő mindig is szeretett a váltókkal foglalkozni, én pedig foglalkozhattam az általános dizájnnal, a csomagolással és az aerodinamikai kialakítással. Mindig hálás leszek neki ezért.”

David Brown: „Nigel [az év eleji tesztelések után] hamar rájött, hogy valószínűleg a saját csapattársa, Riccardo Patrese lesz a legnagyobb ellenfele 1992-ben. Ezért elhatározta, hogy szisztematikusan demoralizálni fogja az olaszt. Az első versenyen, Dél-Afrikában lemérték az összes pilóta súlyát, és Nigel elhatározta, hogy könnyebb lesz, mint Riccardo. Mindenféle trükköt bevetett (Newey: „Még valami extrakönnyű bukósisakról szóló történetre is emlékszem”), végül Nigelnek 76 kilót, Patresének 78 kilót mutatott a mérleg. Riccardo nagyon 'olaszosan' reagált erre...”

Head: „Nigel és Riccardo teljesítménye nagyon közel volt egymáshoz 1991-ben, de '92-ben Nigel megemelte a lécet. Ennek a fő oka az volt, hogy jobban ráérzett az aktív rendszerre, jobb visszajelzéseket adott róla. Rájött, hogy ha sikerül meggyőznie magát, hogy a kocsi tapadni fog a tempós kanyarokban, akkor tapadni is fog, nem csúszik ki. Nigel hozzászoktatta magát; Riccardo mindig szeretett volna visszatérni a hagyományos megoldáshoz.”

Newey: „Az biztos, hogy Nigel pszichésen kikészítette Riccardót, de azt hiszem, enélkül is megverte volna azzal az autóval. Az aktív (felfüggesztéses) autó egyszerűen passzolt a stílusához: agresszívan bánt vele, berángatta a kanyarokba, hitt benne. Erőből kellett vezetni, mert olyan sok leszorítóerőt termelt, és Nigelnek nagyon erős a felső teste.”

Mansell megnyerte az első öt versenyt (Dél-Afrika, Mexikó, Brazília, Spanyolország, San Marino), egyértelműen látszott, hogy a Williams FW14B, a Renault RS3 V10-essel párosítva a mezőny legjobb autója. 

Head: „Az emberek azt beszélték, hogy az autó annyival gyorsabb a többinél, hogy Nigel játszva nyer vele. Ez rettentően bosszantotta őt, mert a sz*rt is kiverte belőle, apait-anyait beleadott. Meg tudom érteni, ha onnan nézzük, hogy korábban is volt nyerő helyzetben a bajnokságban, de nem jött össze neki. Most hirtelen megint nyerő helyzetben találta magát, és mindeki azt mondta: 'Na jó, de egy majom is nyerne ezzel a kocsival...'”

Newey: „Nigel kitalált egyet s mást, amivel engem, de még Patrickot is meglepte. Volt néhány gomb a pilótafülkében, amivel az autó hasmagasságán, a futómű helyzetén lehetett állítani. Miközben bejött a boxba, Nigel eltekergette a gombokat, így azok az állások kerültek rögzítésre a beállítási adatlapon – hiszen abban az állásban voltak a kapcsolók. Aztán, amikor újra kihajtott, David Brown áldásával visszaállította a helyes paramétereket a pályán. Ez odáig fajult, hogy Nigel és David bejött a technikai értekezletre, leültek az asztal egyik végébe, Riccardo, meg a mérnöke a másik végébe, de bármit mondtak, egy rakás lósz*r volt, amit arra találtak ki, hogy félrevezessék Riccardót. Aztán kimentek, félrevonultak és kettesben megtartották az igazi technikai egyeztetést. A csapat szempontjából ez nem éppen konstruktív, de Nigel szempontjából nagyon okos húzás volt.”

Brown: „Gyakran beszélgettünk a kocsiról a pályán kívül, nyugodt körülmények között. Nem hinném, hogy ezzel bárkinek kárt okoztunk volna a csapaton belül. Nigel mindig is igényelt egyfajta külön törődést, és ha ez volt az ára, hogy a legtöbbet tudja kihozni magából versenyzőként, boldogan találkozam vele péntek, vagy szombat esténkét. Ami az eligazításokat illeti, a csapatnak volt egy struktúrája, amihez mi is tartottuk magunkat.”

Mansell azét veszítette el a győzelmet Monacóban, mert amikor a csapat felrakta a kerekeket a rajtrácson, a gumimelegítő paplan széle beszorult a féktárcsához. Emiatt a jobb hátsó kerékanya nem volt rendesen meghúzva, kilazult, az angol pedig kerékcserére kényszerült. Második lett, Ayrton Senna McLarenje mögött. 

A Francia Nagydíj fordulópontot hozott Patrese számára. Az eső miatt félbeszakított futam első felében az olasz – a szezonban először – gyorsabb volt, mint az angol, de Patrick Head tudtára adta, hogy az új rajtot követően nem támadhatja Nigelt. A csapat számára a bajnoki cím megszerzése volt a legfontosabb.

Riccardo Patrese: „Szerintem már a szezon elején eldőlt, hogy nem versenyezhetek a bajnoki címért. De Magny-Cours előtt senki sem mondta nekem, hogy másodiknak kell lennem. Bennem az volt, hogy bajnok lehetek. Nagyon szomorú pillanat volt ez számomra, mert remek formában voltam, nyerhettem volna. De miután leállították a futamot, Patrick odajött és szólt, hogy álljak le. Szerintem neki is nehezére esett, mert ő mindig mellettem állt, de akkor rájöttem, hogy le kell szállnom a fellegekből.”

Silverstone következett, ahol Mansell korábban már kétszer nyert (1987, 1991), és ahol 1990-ben, a Ferrarival történt kiesése után bejelentette a visszavonulását. Most azonban itt volt újra, méghozzá bombaformában. Ezt mutatta, hogy a pénteki kvalifikáción 1:18,965 alatt ért körbe, az addigi leggyorsabb kört futva Silverstone-ban. Patrese 1.9, a póluskirály Senna 2.7, Michael Schumacher (Benetton) kerek 3 másodpercet kapott a nyakába.

Brown: „Meglehetősen lágyra állítottuk az autót, ezért elég sokat mozgott, kilengett oldalra. Riccardónak nehézséget is okozott a Copse kanyar környékén, hogy higgyen a kocsiban, miközben Nigel egyszerűen fogta, és odatette magát. Megvolt a kellő önbizalma hozzá. Riccardo ezek után besétált a kamionba, megállt Nigel előtt és csípőre tette a kezét. Közben olyan szúrósan nézett, hogy azt gondoltam: 'fedezékbe, ez mindjárt megüti!'. Patrese kinyújtotta a kezét és Nigel gatyájára mutatott: 'Látni akarom, mekkorák a golyóid!'”

Mansell 39 másodpercet adott Patresének a Brit Nagydíjon, majd nyert Hockenheimben is. A Magyar Nagydíj előtt karnyújtásnyira került élete álmához, a világbajnoki cím megszerzéséhez. Elég lett volna harmadiknak befutnia a Hugaroringen, függetlenül a többiek eredményétől...

Brown: „Nigel bal hátsó kereke lassúdefektet kapott a versenyen, amit az aktív felfüggesztés szenzorai azonnal jeleztek. Behívtuk a boxba, ami jelentősen visszavetette [a hatodik helyre]. Harmadiknak kellett lennie, ha világbajnok akart lenni, de Patrick [Head] félreértett valamit, és azt mondta neki a rádióban, hogy a második hely a cél. Nigel ezért bevállalt egy kockázatos manővert Gerhard Berger ellen (a célegyenes végén majdnem összeütköztek) – és megcsinálta!” 

A győztes Senna ezek után bejelentette, hogy 1993-ban akár ingyen is versenyezne a Williamsnél, miközben Alain Prost a Renault vonaláról támadott, Frank Williams már a Spanyol Nagydíj óta egyezkedett vele...

Folytatjuk...