HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Bruno Sennával teljes a Williams idei felállása

2012.01.17. 15:12 Real Simon says

Bruno Senna lesz Pastor Maldonado csapattársa 2012-ben - jelentette be a Williams F1 Team. Ezzel a legendás Senna név visszatér Sir Frank Williams csapatához, amely egyedüliként állít két latin-amerikai pilótát csatasorba. Rubens Barrichello F1-es pályafutásának 323 GP-részvétel után befellegzett.
 
Bruno Senna elég későn, 28 évesen kapta meg a lehetőséget az igazi áttörésre az F1-ben
 
Hosszú várakozás és találgatások után a Williams istálló bejelentette, hogy leszerződtette Bruno Sennát. A 28 éves, Sao Pauló-i születésű, de Monte-Carlóban élő brazil pilóta tavaly nyolc futamon vett rész a Renault Lotus színeiben, 2010-ben pedig egy teljes szezont töltött a Hispania (HRT) alkalmazásában.
 
„Óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy a Williams engem választott egyik pilótájának. Ez a csapat óriási hagyományokkal rendelkezik, remélem, én is meg tudom majd írni a magam fejezetét a csapat történetében. A kiválasztási procedúra rendkívül metodikus és intenzív volt, de a gyárban eltöltött időm alatt rájöttem, milyen nagyszerű emberek dolgoznak ennél a gárdánál, és hogy rendelkeznek azokkal a forrásokkal, amelyek nagy dolgok elérését teszik majd lehetővé ebben a szezonban” - kommentálta szerződtetését Senna.
 
Bruno leigazolása azt is jelenti, hogy Ayrton halála után 18 évvel ismét egy Senna vezetheti majd a Williams egyik versenyautóját. 
„Nagyon érdekes lesz ugyanazzal a csapattal indulni, amelynél az unokabátyám is versenyzett, főként azért, mert sok szakember együtt dolgozott annak idején vele. Remélem, sikerül visszaidéznünk néhány kellemes emléket, sőt, újakat alkotnunk is. Azért is akarok szép eredményeket elérni, hogy viszonozzam honfitársaim támogatását, akik hozzásegítettek ehhez az álláshoz. Roppant büszke vagyok arra, hogy brazil vagyok, és motiváltabb vagyok arra, hogy megmutassam, mit tudok, mint korábban bármikor” – tette hozzá az ifjú Senna.
 
Sir Frank Williams gárdája lesz az egyetlen 2012-ben, ahol két latin-amerikai pilóta (a másik a venezuelai Pastor Maldonado lesz) versenyezhet. 
 
„Bruno csak 20 éves korában kezdett el versenyezni, de gyorsan megmutatta a tehetségét az F3-ban és a GP2-ben. Másdikként zárta a rendkívül szoros 2008-as GP2-es szezont, miközben győzelmeket szerzett Monacóban és Silverstone-ban, utóbbit ráadásul esőben. Bruno eddigi két Formula-1-es szezonjában nem nyílt ideális lehetőség arra, hogy folyamatosan megmutassa a tudását, ezért fontos volt, hogy a lehető legtöbb időt töltsük együtt, hogy megértsük és feltérképezzük őt, mint versenyzőt. Minderre a versenypályán és a szimulátorban került sor, és a próbák során gyorsnak, technikailag képzettnek bizonyult, de mindenek előtt bebizonyította, hogy képes gyorsan, folyamatosan tanulni és alkalmazkodni. Alig várjuk, hogy megvillantsa a tehetségét a versenyautónkban!” – mondta Sir Frank Williams, a gárda vezetője.
 
Ayrton Senna 1994-ben csak két futamot ment a Williams-Renault-val, mielőtt Imolában elragadta a halál (Fotók: Williams F1 Team)

Bruno Senna szerződése egyelőre egy évre szól, a brazil február 9-én, Jerezben vezetheti először a Williams FW34-Renault versenygépet.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr363571081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tunde91 2012.01.17. 17:00:11

Remélem sikerül beváltania a hozzá fűzött reményeket...
a karrierjének építésében rengeteget jelent a Neve, de azért mindenképpen hátrány is, mivel akárhogy is, de Ayrton magasságába emeli mindenki...
Szimpatikus srác, a lehetőségekhez mérten jó eredményekkel.... És Frank Williams Ayrtonnal és a végzetes balesettel kapcsolatos kérdésekre adott válaszai alapján érzek ebben valami szolidaritást.. Vagy egyfajta vezeklést a Senna család, és Ayrton emlékének irányába (bár lehet hogy rosszul gondolom...)
Hajrá Bruno!
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása