Ismét a McLaren-Mercedes bérelte ki az első rajtsort Malajziában. Lewis Hamilton Melbourne után egy héttel a második pole pozícióját szerezte meg, s ezúttal a versenyen is meg akarja verni Jenson Buttont. Michael Schumacher a legjobb edzéseredményét érte el 2006 óta, míg Sebastian Vettel – az élmezőny többi tagjától eltérően – a kemény gumikon taktikázva hatodiknak kvalifikálta magát.

Lewis Hamilton 0,149 másodperccel verte meg csapattársát, Jenson Buttont, annak ellenére, hogy a 2008-as világbajnok hibázott egy aprót az egyetlen Q3-as gyorskörének utolsó kanyarjában. „Eddig remek hétvégénk volt. Állítottunk egy keveset a kocsin a múlt heti futam óta, ami segített, de hosszú menetelés lesz az első kanyarig” – fogalmazott Lewis. Hamilton arra célzott, hogy nem kívánja még egyszer elkövetni a melbourne-i hibáját, nem óhajtja engedni, hogy Button lerajtolja, majd elhúzzon a messzeségben.

Michael Schumacher eddig kettőből kétszer verte meg Nico Rosberget az időmérő edzésen, ami nemcsak a rajongóknak, de a bennfenteseknek is meglepetést okozott. „Kompromisszumos beállításra törekedtünk, de szerencsére a kocsi nagyon gyors tud lenni egy körön. Aztán, hogy a versenyen mire megyünk, majd meglátjuk!” – fogalmazott a hétszeres világbajnok. Szakemberek szerint a Mercedes AMG W03 még mindig túl hamar elkoptatja a hátsó gumikat, de egy körön kétségkívül gyors, főként most, hogy az FIA hivatalosan (és ismételten) rábólintott a trükkös DRS-megoldásra.

Mark Webber idén eddig kettőből kétszer verte meg az időmérőn világbajnok csapattársát, de Vettel trükközött Sepangban: a kemény abroncsokat rakatta fel a Q3-ban. Sebastian stratégiai előnyt remél ettől. Gyakoratilag azt, hogy már az elején felhasználja a tartósabb ezüstszínű abroncsokat, később pedig (kevesebb benzinnel, azaz könnyebb autóval) kevésbé fogja elkoptatni a középkeményeket, vagyis gyorsabb lehet.
Több mint biztató tempót mutatott Kimi Räikkönen, aki az ötödik leggyorsabb kört futotta a Q3-ban. De miután a Lotus mérnökei felfedezték, hogy Kimi kocsijának váltója megsérült Melbourne-ben, a harmadik szabadedzésre kicserélték, ami viszont öt rajthelyes büntetést von maga után. A Lotusnál így Romain Grosjean szintén 2:0-ra vezet a csapaton belüli edzéspárbajban.

Fernando Alonso révén a Ferrari idén először jutott be a Q3-ba, pedig a spanyol kocsijában nem működött rendesen a KERS, amikor legjobban kellett volna), míg Felipe Massa ezúttal a Q2-ben vérzett el. A német sajtó ismét felröppentette az elmúlt években megszokott pletykákat a brazil állítólagos menesztéséről, amire a Ferrari szarkasztikusan reagált a Twitteren. „Már megint a régi lemez Felipéről... Érdekes, hogy az egyik ország újságírói gerjesztik, a másik országban átveszik, aztán egymásra hivatkoznak.” Massa számára a csapat az alapoktól építette újra az autóját, de a brazil így sem tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé.
Maláj Nagydíj, Sepang. A rajtlista
1. HAMILTON (GB) Mcaren-Mercedes 1:36,219
2. BUTTON (GB) Mcaren-Mercedes 1:36,368
3. SCHUMACHER (D) Mercedes AMG 1:36,391
4. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault 1:36,461
5. VETTEL (D) Red Bull-Renault 1:36,634
6. GROSJEAN (FRA) Lotus-Renault 1:36,658
7. ROSBERG (D) Mercedes AMG 1:36,664
8. ALONSO (SPA) Ferrari 1:37,566
9. PÉREZ (MEX) Sauber-Ferrari 1:37,698
10. RAIKKÖNEN* (FIN) Lotus-Renault 1:36,461
11. MALDONADO (VEN) Williams-Renault 1:37,589
12. MASSA (BRA) Ferrari 1:37,731
13. SENNA (BRA) Williams-Renault 1:37,841
14. DI RESTA (GB) Force India-Mercedes 1:37,877
15. RICCIARDO (AUS) Toro Rosso-Ferrari 1:37,883
16. HÜLKENBERG (D) Force India-Mercedes 1:37,890
17. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari 1:38,069
18. VERGNE (FRA) Toro Rosso-Ferrari 1:39,077
19. KOVALAINEN (FIN) Caterham-Renault 1:39,306
20. PETROV (RUS) Caterham-Renault 1:39,567
21. GLOCK (D) Marussia-Cosworth 1:40,903
22. PIC (FRA) Marussia-Cosworth 1:41,250
23. DE LA ROSA (SPA) HRT-Cosworth 1:42,914
24. KARTHIKEYAN (IND) HRT-Cosworth 1:43,655
Utolsó kommentek