HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

WTCC: Chevrolet – Meghalt július 4-én

2012.07.04. 22:06 Real Simon says

Az idény végén kiszáll az FIA túraautó-világbajnokságból a Chevrolet. Az amerikai gyártó a legnagyobb amerikai nemzeti ünnepet, július 4-ét választotta a szomorú hír bejelentésének időpontjául. A Chevrolet 2010 óta uralja a WTCC-t, gyári pilótáik jelenleg toronymagasan vezetik a bajnokságot, a gyártók pontversenyében pedig érik a harmadik vb-cím...

WTCC_Muller_POR_r600.jpg
A Chevrolet gyári csapata 2005 óta versenyez a WTCC-ben. Azóta minden pole- és győzelmi rekordot megdöntöttek (Fotó: WTCC Media)

A Chevrolet a legnagyobb amerikai nemzeti ünnepen, július 4-én jelentette be, hogy az év végén kivonul a WTCC-sorozatból. A kiszállás azonban – az első hírek szerint – csak a gyári részvételre vonatkozik, a Cruze 1.6T-ket felkészítő Ray Mallock Limited (RML) 2013-tól továbbra is futtathatja a kocsikat  ha sikerül előteremtenie ennek anyagi feltételeit.

Eric Néve csapatvezető elmondta: a gyár nagyon elégedett a WTCC, illetve az Eurosport által számukra kínált megjelenésekkel, és semmi bajuk a túraautó-világbajnokság szabályaival, vagy a mezőny színvonalával. „Azért döntöttünk úgy, hogy belevágunk a WTCC-programba, mert tudtuk, hogy ez segítségünkre lesz a márka nemzetközi ismertségéek növelésében, és mert nem féltünk az ellenfelektől, amelyek akkoriban [2005-ben – a szerk.] az Alfa Romeót, a BMW-t és a SEAT-ot jelentették. Az sem kedvetlenített el bennünket, amikor az utóbbi két évben kicsit magunkra maradtunk, mert a befektetéseink busásan megtérültek” – nyilatkozta Néve a TouringCarTimes honlapnak.

Susan Docherty, a Chevrolet Europe elnöke hivatalosan a márka marketing- és motorsport-programjának felülvizsgálatával magyarázta a kiszállást. Magyarul: nyolc év túraautózás után a Chevy elérte céljait, és  multikulti szóhasználattal élve  új kihívásokat keres.

2011 óta a Chevrolet az egyetlen márka a WTCC-ben, amely gyári csapattal indul. Pilótáik, a francia Yvan Muller, az angol Rob Huff és a svájci Alain Menu toronymagasan vezetik a túraautó-vb pontversenyét, és az eddigi hét forduló során legalább az egyik futamot megnyerték 2012-ben.

A Chevrolet három gyári autója mellett két kocsit bérbe adott a brit Bamboo Engineeringnek, ezek jelenleg félgyári státuszban versenyeznek, az angol Alex Macdowall és az olasz Pasquale di Sabatino irányításával. Eric Néve szerint a gyári Cruze 1.6T-k az RML wellingborough-i bázisán maradnak, és „ha sikerül megoldást találniuk a versenyeztetésükre, rendben, csinálják – ha nem, akkor a garázsban maradnak.” A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világmotorra vonatkozó döntése után elsőként az amerikaiak fejlesztették ki 1,6 literes turbómotorjukat, amellyel – elvileg – a túraautó-vébén, a rali-világbajnokságban és az IRC-sorozatban is indulhatnának.

Muller_Marokko_r600.jpg
Yvan Muller 2010-ben és 2011-ben a világbajnoki címig menetelt a Cruze WTCC-vel. Idén érik a harmadik bajnoki cím...

A BMW gyári alakulata 2010 végén szállt ki a WTCC-ből, mert a bajorok inkább a Német Túraautó Bajnokságra (DTM) kívántak koncentrálni. A SEAT gyári szinten 2008 végén vonult ki a világbajnokságról, de idén ismét támogatják a háttérből a Lukoil SEAT (Gabriele Tarquini és Alekszej Dudukalo) csapatát. A Ford idén két félgyári Focust vetett be a brit AON Racing szárnyai alatt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy előkészítsék a terepet a gyári Ford-csapat számára. A Lada 2009-ben szállt ki, majd idén a Hungaroringen visszatért, az oroszok szintén teljes gyári támadást ígérnek 2013-ra. A Honda az idény utolsó két futamán állítja először csatasorba a Civic WTCC-t, jövőre a japánok is gyári programmal készülnek. 

A WTCC jövője – legalábbis a gyári csapatok szempontjából  biztosítottnak látszik; a sorozat igazgatója, Marcello Lotti a napokban úgy nyilatkozott, hogy hajlandóak kisebb mértékű szabályváltozásokat is bevezetni, hogy megfeleljenek a gyártók kívánságainak.

Kérdés, hogy a Zengő-csapat kit választ az egyre elavultabbnak számító BMW-technika helyett...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr734629873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása