HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Elfogadták a 2013-as F1-es versenynaptárt

2012.10.01. 08:27 Real Simon says

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa jóváhagyta a 2013-as Formula-1-es versenynaptárt. A szezon húsz futamból áll, és március közepétől november végéig tart. A 28. Magyar Nagydíjat szokás szerint július utolsó hétvégéjén rendezik meg.

Australian_GP2011_600.jpg

Elfogadta a Formula-1 világbajnokság 2013-as versenynaptárát a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa.

A szezon ugyanúgy húsz futamból áll majd, mint az idei, az első versenyre március 17-én kerül sor Melbourne-ben (Ausztrália), az utolsóra november 24-én, São Paulóban. Az egyetlen új helyszín a New Yorkba (New Jersey) tervezett városi futam, amely egyelőre ideiglenesen került be a versenynaptárba. 

A Német Nagydíjat – amelyet a tervek szerint a Nürburgringen tartanak meg – egy héttel előbbre hozták, így kéthetes szünet lesz a július utolsó hétvégéjén sorra kerülő Magyar Nagydíj előtt. A Belga Nagydíj is előrébb került egy héttel, így már augusztus harmadik hétvégéjén befejeződik a nyári szünet.

Az FIA elfogadta a 2013-as techninkai szabályzatot is, melynek két lényeges megállapítása van. Az egyik, hogy a következő lesz a 2006 óta használt, hagyományos meghajtású, 2.4 literes, V8-as motorok utolsó évadja, mielőtt 2014-ben – a tervek szerint – érkeznek az 1.6 literes, V6-os turbók. A másik, hogy csapatok jövőre felhasználhatnak egy FIA-standard kiegészítőt, amelynek célja, hogy optikailag eltüntessék az évad elején nagy felhördülést keltett „lépcsőket” a versenyautók orráról.

Az FIA közleménye szerint a szövetség és a csapatok „pozitív és konstruktív megbeszéléseket folytatnak” a 2013-tól érvénybelépő Concorde-szerződés vonatkozásában is. A Concorde-szerződés szabályozza az FIA (a motorsport felügyeleti szerve), a FOM (Formula One Management, a sportág irányítótestülete), valamint az F1-es istállók kereskedelmi és technikai viszonyait.

A 2013-as Formula-1 versenynaptár:

1. Március 17.   Ausztrál Nagydíj, Melbourne
2. Március 24.   Maláj Nagydíj, Sepang
3. Április 14.     Kínai Nagydíj, Sanghaj
4. Április 21.     Bahreini Nagydíj, Szahír
5. Május 12.     Spanyol Nagydíj, Barcelona
6. Május 26.     Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
7. Június 9.      Kanadai Nagydíj, Montreal
8. Június 16.     Amerikai Nagydíj, New York* (New Jersey)
9. Június 30.     Brit Nagydíj, Silverstone
10. Július 14.    Német Nagydíj, Nürburgring*
11. Július 28.   Magyar Nagydíj, Hungaroring
12. Augusztus 25.   Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
13. Szeptember 8.   Olasz Nagydíj, Monza
14. Szeptember 22. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
15. Október 6.    Koreai Nagydíj, Jeongam
16. Október 13.  Japán Nagydíj, Szuzuka
17. Október 27.  Indiai Nagydíj, Új-Delhi
18. November 3. Abu-dzabi Nagydíj, Abu Dzabi
19. November 17. Amerikai Nagydíj, Texas (Austin)
20. November 24. Brazil Nagydíj, Sao Paulo 
* A szervezőktől kért garanciák függvényében

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr44812809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása