HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Nico Hülkenberg a Saubernál folytatja

2012.10.31. 22:26 Real Simon says

Jövőre a Sauber csapatánál folytatja Formula-1-es pályafutását Nico Hülkenberg – jelentette be a svájci istálló. A 25 éves német négy éven belül a harmadik istállónál fog versenyezni.

Hulkenberg_Sauber_r350.jpg Hülkenberg négy éven belül a harmadik F1-es csapatnál fog indulni

Miután a Ferrari bejelentette, hogy újabb egy évvel meghosszabbítja Felipe Massa szerződését, Nico Hülkenberget rögtön a Sauber-istállóval hozták összefüggésbe. A német múlt hétvégén, Indiában még nem volt hajlandó kommentálni az efféle híreszteléseket, szerdán azonban a svájciak hivatalosan is bejelentették, hogy „Hülk” náluk folytatja pályafutását.

„Nagy reményekkel nézek a Sauber F1 Teammel való együttműködés elébe. A Sauber jó helyzetben lévő csapat, amely nagyon versenyképes. Ráadásul egy olyan istálló, ahol a fiatal pilóták hagyományosan kiemelkedő eredményekre képesek – én is ezt a vonalat szeretném folytatni. A Sauber csapata jelenleg egy nagyon pozitív fejlődésen megy keresztül, és biztos vagyok benne, hogy együtt sokat érhetünk el” – nyilatkozta Nico a bejelentés alkalmával.

Hülkenberg a GP2 bajnoki címének megnyerése után, 2010-ben mutatkozott be az F1-ben, a Williams színeiben. Abban az évben megszerezte a pole pozíciót a Brazil Nagydíjra, a trópusi zápor után felszáradó interlagosi pályán. Miután Sir Frank Williams 2011-re Pastor Maldonado mellett döntött, a német a Force India tartalékpilótája lett, ahol 2012-ben ismét pilótaüléshez jutott. Három futammal az idény vége előtt a világbajnokság 12. helyén áll, öt ponttal megelőzve csapattársát, Paul Di Restát.

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatvezetője elmondta, hogy jó ideje figyelik Hülkenberg pályafutását, és „az eredményei nagyon meggyőzőek. Így volt ez már a GP2-ben, azután folytatódott a Formula-1-ben is. Különleges alkalom volt az, ahogy megszerezte a pole pozíciót 2010-ben, Interlagosban, a létező legnehezebb időjárási körülmények közepette. Ezzel egyértelműen megmutatta, hogy ha egy váratlan lehetőség adódik, tud élni vele. Biztos vagyok benne, hogy remekül beilleszkedik majd a Sauber csapatába.”

STR_Ricci_Vergne12_r600.jpg

Szerdán a Toro Rosso is bejelentette, hogy a csapat változatlan pilótafelállással, vagyis Daniel Ricciardóval és Jean-Eric Vergne-nyel vág neki a 2013-as szezonnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr424882898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása