HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Hamiltoné a pole, Vettelt megbüntették Abu Dzabiban

2012.11.04. 09:45 Real Simon says

Lewis Hamilton utolérhetetlen volt az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésén, a McLarentől búcsúzó angol a hatodik pole pozícióját szerezte meg 2012-ben. De az edzés szenzációja nem ez volt, hanem Sebastian Vettel rejtélyes megállása a Q3 végén, amiért megbüntették a Red Bull bajnokaspiránsát, a boxutcából kell rajtolnia. Fernando Alonso ezzel előrelépett a hatodik rajthelyre.

Vettel_reporters_AbuDhabi600.jpg
A Red Bull nem tudott elegendő benzinmintát produkálni, ezért törölték Vettel Q3-as edzésidőit Abu Dzabiban (Fotó: GEPA)

Lewis Hamilton utolérhetetlen volt szombaton a Yas Marina pályán. A 2008-as világbajnok az időmérő edzés mindhárom szakaszában a leggyorsabb volt, kétség sem férhet a pole pozíciója jogosságához. Mark Webber a második, Sebastian Vettel a harmadik idővel zárta a kvalifikációt, de a német – a Red Bull csapat utasítására – megállította autóját a pálya szélén a levezető körben, gyalog tért vissza a boxutcába. Fernando Alonso állítása szerint a maximumot hozta ki a jelentősen átalakított Ferrariból, de ez csak a hetedik időre volt elég Abu Dzabiban.

Vettel leállásának két oka lehetett: vagy a generátor hibája (a motorszállító Renault mérnökei kérték meg red bullos kollégáikat, hogy szóljanak be a rádión Sebastiannak, azonnal állítsa le a motort), amely korábban Valenciában és Monzában is okozott már komoly problémákat. Ez lett volna a jobbik eset, technikai hiba esetén ugyanis nem jár büntetés. A rosszabbik verzió az volt, hogy elfogyott Vettel üzemanyaga – ezért viszont a versenyszabályzat 6.6.4-es pontja értelmében az edzésidők eltörlése, vagyis a rajtrács végére szóló visszasorolás jár. (Lewis Hamiltont ugyanerre hivatkozva büntették meg Barcelonában, az angol akkor a pole pozíciót veszítette el, az utolsó helyről kellett rajtolnia.)

Vettel pechjére utóbbi volt a helyzet.

A Red Bull az előírt egy liter helyett csak 8,5 deciliter benzinmintát tudott kipréselni az RB8 tankjából, amit a stewardok – az arab emirátusokbeli Khaled bin-Shaiban, a svéd Lars Österlind, a cseh Radovan Novák, valamint Derek Warwick – nem fogadtak el. Christian Horner csapatfőnök hiába magyarázta, hogy számításaik szerint ennél több benzinnek kell lennie a tankban – a csapat gyanúja szerint az egyik üzemanyagcella nem engedte át a tartalmát, amikor leszivattyúzák belőle a naftát –, a versenybírák hajthatatlanok maradtak.

Hamilton-AbuDhabi_FP2600.jpg
Lewis Hamilton remek formában van, az angol megszerezte hatodik pole-ját Abu Dzabiban (Fotó: HochZwei/McLaren)

„A szabályok előírják, hogy egyliternyi mintát kell leadni a karosszéria megbontása, illetve az autó manipulálása nélkül. A Renault-tól kapott tájékoztatás alapján úgy véljük, hogy az üzemanyag benne van a tankban, de nem bonthatjuk meg az üzemanyagcellát ennek kinyeréséhez” – mondta Horner.

Ez a kalkulációs hiba komoly kihatással lehet Sebastian Vettel világbajnoki esélyeire. Hamilton és a McLaren olyan gyorsnak tűnt – nemcsak a kvalifikáción, hanem már a szabadedzéseken is, a teletenakos versenyszimulációk során - hogy simán megnyerheti a futamot. A német legfőbb riválisa, Fernando Alonso ezzel nyert egy pozíciót (a hatodik helyről rajtolhat), míg Sebastiannak a boxutcából kell a többiek után erednie, miután a Red Bullt kihozták a parc ferméből és megbontották a kasztnit.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr14888105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása