Denis Clive „Denny” Hulme talán az egyetlen versenyző az autósport történetében, aki ugyanolyan versenyautóval megverte a saját főnökét. Kétszer is. Előbb Jack Brabhamet gyűrte le az F1-es Brabhammel (1967), majd Bruce McLarent a Can-Am-sorozatban, egy McLarennel, 1968-ban.

Az "Új-zélandi medve" futamokat nyert az F1-ben, a CanAm-sorozatban és a Formula-5000-ben is

Ami az angoloknak Goodwood, az az új-zélandiaknak Hampton Downs. Ilyenkor, a Déli-féltekén tomboló nyárban motorsportrajongók ezrei vándorolnak el a sebesség ottani szentélyébe. 2013-ban azért teszik ezt, hogy megünnepeljék az ország egyetlen F1-es világbajnoka, Denis Hulme megkoronázásának 45. évfordulóját.

Az Új-zélandi Motorsport Fesztivál keretében két, arrafelé legendásnak számító helyszínen, Hampton Downsban (január 18-20.), majd a jövő hétvégén Taupóban (a Waikato pályán) emlékeznek a kiwik büszkeségükre. Magának való, morcos természetével Hulme kiérdemelte az „Új-zélandi medve” becenevet, de sebességéhez és sokrétű vezetéstechnikai tudásához nem férhet kétség.

 Hulme úton a győzelem felé a McLaren-Cosworth-szal, a Mont Tremblant-i Kanadai Nagydíjon, 1968-ban

Hulme sikerét a világ legnagyobb, működőképes (!) Formula-5000-es kollekciójával teszik emlékezetessé a szervezők (a Medve ebben az amerikai sorozatban is versenyzett az 1970-es években). A huszonöt F5000-es versenyautó mellett kiállítják Hulme sikereinek többi részesét, így Formula Junior, Formula–3-as, CanAm, Le Mans-i, valamint Formula–1-es versenyautókat is.

Chris Amon, aki Hulme kortársa, egyúttal jelentős új-zélandi F1-es pilóta volt az 1960-as, '70-es években, így méltatta egykori cimboráját: „Denny künleges ember volt: magába zárkózó és egy kissé érdes, de akit megkedvelt, annak megmutatta a laza oldalát is. Épp a minap gondolkoztam el azon, hogy már húsz éve nincs közöttünk – repül az idő! Ötvenhat évesen hagyott itt bennünket, miközben a kortársai közül még jó néhányan – Jack Brabham, John Surtees, Stirling Moss, vagy éppen én – még mindig élünk és virulunk. Örömmel veszek részt a róla szóló megemlékezéseken.”

Hulme (jobbra) barátjával, Bruce McLarennel Le Mans-ban (1966). McLaren tervezte és építette az 1968-as és '70-es CanAm-bajnok McLaren M6-ot és M8A-t

Hulme és Amon 1966-ban csapattársak voltak a Le Mans-i 24 óráson a Fordnál, de a versenyt Amon nyerte egy harmadik „kiwi”, Bruce McLaren váltótársaként. Denny a hatvanas évek végétől párhuzamosan versenyzett az F1-ben, Le Mans-ban és az amerikai CanAm-sorozatban, ahol Bruce McLaren csapattársaként, a ma már legendás konstruktőr autóival száguldott. 1967-ben öt ponttal verte Jack Brabhamet a Formula-1-es világbajnoki címért, a következő évben pedig megszerezte első CanAm-bajnoki címét, legyőzve McLarent. Négy alkalommal (1967, '68, '69, '71) indult az Indianapolis-500-on, legjobb eredménye két negyedik helyezés volt.

Két győzelmet és további hat dobogós helyet gyűjtött 1967-ben a kiváló Brabham-Repcóval, ezzel megverte Jack Brabhamet a vb-címért folyó csatában

„Miután visszavonultunk, ő minden áron vissza akart térni az autóversenyzéshez. Akkoriban rengeteget beszélgettünk a(z ausztrál) túraautózásról, meg azokról az átkozott kamionokról. Ezt a vonzódását sohasem értettem igazán. Denny tehetséges és sokoldalú autóversenyző volt, aki jóval korábban megérett az F1-re, mint ahogy valójában elkezdett versenyezni” – meséli Chris Amon.

Denny Hulme 1992-ben „stílusosan” távozott az élők sorából. Szívinfarktust kapott a Bathursti 1000 kilométeres túraautó-versenyen, egy BMW M3 volánjánál (a képen).