Francia Nagydíj, Dijon, 1979. július 1. Gilles Villeneuve (Ferrari) csatázik, előz, kereket akaszt René Arnoux-val (Renault Turbó). Aki látta élőben, vagy azóta videón, azt nem kell győzködni, hogy ez volt minden idők leglátványosabb F1-es csatája. René Arnoux most elmeséli, hogyan látta belülről.

Az F1-es folklórban, a rajongók emlékezetében sok csata él a régi, nagy pilóták még nagyobb összecsapásairól. Juan-Manuel Fangio, Mike Hawthorn, José-Froilán González és Alberto Ascari négyes csatája az 1953-as Francia Nagydíjon, ahol a befutónál másfél másodperc választotta el a győztes Hawthornt a mögötte befutó két argentintól. Phil Hill és Wolfgang von Trips gróf végsőkig kiélezett csatája a győzelemért 1961-ben, Spában, a cápaorrú Ferrarikkal. Jochen Rindt és Jackie Stewart 24 előzést hozó párviadala Silverstone-ban, 1969-ben. Mika Häkkinen szenzációs, kettős előzése 300 fölötti tempóval Spában, Michael Schumacher és egy lekörözött BAR ellen, 2000-ben.

De mind közül kiemelkedik a Ferrari legendás kanadai pilótája, Gilles Villeneuve és barátja, René Arnoux (Renault Turbo) nagy ütközete az 1979-es Francia Nagydíjon. Hogy miért? Azért, mert a két pilóta saját és kocsija épségét is kockáztatva, kerék a kerék ellen, egymást kifékezve, megtaszajtva, az utolsó négy körben öt éles előzést bemutatva csapott össze.

Villeneuve és Arnoux csatája az 1979-es Francia Nagydíj utolsó köreiben ITT nézhető meg: https://www.youtube.com/watch?v=kl2tIFxSEGA

„Valaki nemrég azt mondta nekem: ’Imádtam azt a ’79-es dijoni futamot, életem legnagyobb F1-es élménye volt. Melyikőtök is nyert, Gilles, vagy te?’ Valójában a csapattársam, Jabouille nyert, mi a második helyért küzdöttünk, de jellemző, hogy arra már senki sem emlékszik” – mesélte a gigászi csata egyetlen élő résztvevője, Arnoux  a crash.net-nek.

A Renault forradalminak számító turbómotorja akkoriban érett be, annak is köszönhetően, hogy a sárga-fehér-feketék 1979 júniusában egy hétig teszteltek a dijoni pályán a verseny előtt. Jean-Pierre Jabouille vezette a másik Renault Turbót, a későbbi világbajnok, Jody Scheckter a másik Ferrarit, de Villeneuve és Arnoux tusája mindkettejüket háttérbe szorította.

„Nagyon kellemes emlék számomra az a verseny, akkor is, ha csak harmadik lettem. A legjobb F1-es cimborám ellen csatáztam – én sohasem neveztem versenyzőnek Gilles-t, ő a versenypályák akrobatája volt! Villeneuve ellen csak így lehetett versenyezni: egyforma volt a temperamentumunk, nagyon hasonlított a versenyzésről alkotott felfogásunk; mindketten éhesek voltunk a sikerre” – emlékszik vissza a 32 évvel ezelőtti helyzetre a francia.

„Ahogy abban az időben készültek az autók, vakon meg kellett bíznod a riválisaidban, mert ha karambolra került sor, menthetetlenül kirepültél. Ő megbízott bennem, én megbíztam benne, ezért tudtunk hétszer is koccanni. Gilles megbízható, hű barát volt a pályán és azon kívül, az életben is. Mindig nagyon kemény volt, de fair, ezért kedveltem őt.”

„Most 2011-et írunk, de még mindig arról a csatáról kérdez mindenki. Ennek több, mint 30 éve, de az, hogy még most is emlegetik, azt mutatja, hogy nagyon sok ember szívét megérintette, a rajongókét és a versenyzőkét is. A pályafutásom egyik legnagyszerűbb fejezete volt” – meséli Arnoux.

Az autószerelőből lett F1-es pilóta szerint a mostani szabályozás túl keményen bánik azokkal a versenyzőkkel, akik az átlagosnál többet hajlandók bevállalni egy-egy előzésért. A McLaren ifjú titánját, Lewis Hamiltont sok kritika érte a Monacói Nagydíjon, majd Kanadában is, amikor kockázatos előzési manőverekbe ment bele, amik ütközéssel végződtek. (Monacóban az FIA-stewardokat is kritizálta, ami még rosszabb fénybe állította be a fiatal angolt, de ez más lapra tartozik.)

„Kár, hogy ezt kell mondanom, de nem hiszem, hogy még egyszer büntetlenül elnéznének annyi koccanást egy versenyen, amennyi a mi esetünkben történt az utolsó körökben. Nem volt példa hasonlóra az azóta eltelt 30 évben. Vannak pilóták, akik koccannak, de csak kanyarokban, és annyi. Attól tartok, ha ugyanazt megpróbálnák, amit mi csináltunk, börtönbe zárnák őket” – kritizálta a mostani szabályozást Arnoux.

„Nehéz ügy ez. Ha egy versenyző ütközik, azt sohasem szándékosan, nem tudatosan teszi. Igen, el lehetne kerülni (az ütközéseket), de az a baj, hogy egy egyszerű vezetői hibáért is büntetést lehet kapni. Időről időre láthatunk súlyos büntetéseket, amelyek nem egészen indokoltak – de hát ebbe az irányba tart a sportág, ezek az új szabályok.”

Az 1979-es dijoni összecsapás után egyébként „csak” Villeneuve, Arnoux, meg a közönség és az újságírók voltak lelkesek és boldogok. A tapasztaltabb pilótákból – Niki Lauda, Emerson Fittipaldi, Mario Andretti – álló GPDA (a pilóták biztonsági- és érdekvédelmi szervezete) a következő verseny előtti eligazításon elítélte két kollégájuk veszélyes duhajkodását, Lauda különösen vehemensen követelte Villeneuve-ék megbüntetését.
De Arnoux nem hagyta magát, visszafeleselt Laudának: „Niki, te sosem kerülhettél volna hasonló helyzetbe, mert nem vagy elég tökös!”

Történt mindez 1979 nyarán, egy messzi-messzi galaxisban, a turbókorszak hajnalán...

Az elfelejtett győztes, a turbómotor első F1-es diadalát megszerző Jean-Pierre Jabouille, két oldalán a verseny igazi hőseivel, Villeneuve-vel és Arnoux-val (Francia Nagydíj, 1979.)