HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Michelisz kevesebbet mutatott, többet tanult 2011-ben

2011.12.22. 07:30 Real Simon says

Júniusban még hetvenezer, lelkes rajongó ünnepelte Michelisz Norbert bravúros második helyezését a Hungaroringen. Ezután azonban lejtmenetbe kapcsolt a Zengő Dension Team váltója, amelynek technikai és emberi okai egyaránt voltak. A 2011-es Év magyar autóversenyzője erős közepesre értékeli a nemrég befejezett évadot.

Szöveg: Simon István (Köszönet Szabó Ildikó/Zengő Motorsport segítségéért)

Michelisz Norbert egyike a legszimpatikusabb magyar sportolóknak. Ezt nemcsak a különféle internetes szavazások eredménye, hanem számos hitavalos elismerés is bizonyítja. December elején a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a 27 éves, mohácsi születésű pilótát választotta meg az Év autóversenyzőjének. Norbi második évadját töltötte idén az autósport egyik legpatinásabb sorozatában, a FIA túraautó-világbajnokságon (WTCC), de az év végi kilencedik hely után nehéz eldönteni, hogy félig tele van-e az a bizonyos pohár, vagy félig üres. 

"Ez volt a legtanulságosabb szezonom eddigi pályafutásom során. Megtanultam, hogy a kevesebb néha tényleg több. Amikor észrevettem, hogy nincs meg a kellő tempó, sokszor görcsössé váltam, ami néha hibákhoz vezetett. Valószínűleg, ha ilyen esetekben csak 'becsoszogtam' volna a célba, jobb helyezésre pályázhattam volna az év végén is"- értékeli évadját a hímesházai pilóta.

Mindenek előtt meg kellett barátkoznia új partnerével, egy háromszáz lóerős BMW 320 TC-vel, amely az első hátsókerékhajtásos versenyautó volt az életében. A bajor masina technikailag sokkal fejlettebb, mint az előző három szezonban használt Seat Leon volt, de úgy tűnt, a kiismerése hamarabb ment, mint azt sokan várták. Michelisz az első négy versenyén, Belgiumban és Monzában is pontokat szerzett, ami alapján a Zengő-csapat kezdett bízni abban, hogy nebulójuk megnyerheti a privát indulók számára kiírt Yokohama-kupát. Ez nemcsak komoly szakmai elismerést, de több tízezer eurós pénzdíjat is jelentett volna a pilóta és a csapat számára.

Nyár elején a mogyoródi dombok még a 70 ezres nézősereg ütemes „Nooor-bi! Nooor-bi!” skandálását visszhangozták, miután hősünk második lett az első futamon, s boldogan locsolhatta a pezsgőt a gyári Chevrolet-pilóták mellett. Ekkor még nem tudtuk, hogy ez volt a csúcs a magyar tehetség számára 2011-ben.

"Talán a tesztlehetőségek hiánya volt a legnagyobb korlátozó tényező. Amíg a többiek teszteltek, fejlődtek a szezon során, az volt az érzésem, hogy mi egy helyben ragadtunk. Habár az évad végéig sikerült lefaragni a hátrányunkból, később már nem tudtunk visszakapaszkodni arra a szintre, ahol az idény elején tartottunk" – mondja Michelisz.

A Zengő-csapat mozgatórugója, Juni György a csapatmenedzseri székből árnyaltabban látja a visszaesés okait. "Mint csapat, jól működtünk, de voltak pillanatok, amikor improvizálni kellett. A hungaroringi második futam után, amikor két tekercs szigetelőszalag segítségével tudtuk újra versenyképes állapotba hozni a BMW-t a megismételt rajtra, azt mondtam: nincs javíthatatlan autó, csak kevés szigszalag. De csak szigszalaggal nem lehet futamot nyerni. A szívünk-lelkünk is kevés, ha nincsenek meg az erős alapok. A világ egyik legritkább 'hangszerén' próbáltunk szólózni, olykor sikerrel, máskor meg kudarccal."

Michelisz ezek után negyedik lett Portóban, vezetői hibából bekövetkezett kieséséig vezetett Németországban, majd a későbbi világbajnok, francia Yvan Muller Chevrolet-jét üldözte a vezetésért Valenciában. Győzelmi esélyt szimatolva, az utolsó kör utolsó kanyarjában a kevésbé tapadó belső ívre hajtott, a kocsi megpördült, így csak hatodik lett. Sejthető volt, hogy az így elkótyavetyélt pontok nagyon fognak hiányozni az év végi elszámolásnál. Norbi sokáig a bíztató hatodik-hetedik helyet őrizte a pontversenyben, végül kilencedikként zárt és lecsúszott a Yokohama-kupa dobogójáról is.

A magyar pilóta csak egyet tehet: igyekszik tanulni a hibákból. "Marad bennem néhány kellemetlen emlék 2011-ből. Van köztük technikai-, csapat- és versenyzői hiba is, de a legbosszantóbb az, hogy amikor a szezon vége felé újra kifelé tartottunk a gödörből, úgy éreztem, ha a fejünk tetejére is állunk, akkor se tudjuk megmutatni, hogy ott a helyünk a mezőny elején. Mindig közbejött valami. De biztos vagyok benne, hogy minden okkal történt, és azt is tudom, hogy jobb versenyző, érettebb személyiség lettem ezáltal."

Hogy lesz-e, és ha igen, mit hoz a folytatás a magyar csapat számára? Juni György szerint a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben minden bizonytalan. "A szívem azt súgja, jövőre is ott leszünk a WTCC-ben, de az eszem mondja, ilyen gazdasági szűkülés mellett ezt nem lehet megígérni. Mindent megteszünk ezért, a BMW Magyarországtól is minden támogatást megkapunk. Sok tapasztalatot szereztünk idén, amit nem szabadna veszni hagyni. A holland Coronel negyedik lett a vébén, ugyanilyen autóval, vagyis nem lehet annyira rossz. A gyári Chevyket pedig csak friss, folyamatosan fejlesztett technikával lehet megelőzni. Meglátjuk!"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr83483575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása