HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel rajt-cél győzelme megsemmisítette Alonso előnyét Szuzukában

2012.10.07. 13:12 Real Simon says

Sebastian Vettel tökéletes hétvégét produkált Japánban: megszerezte a pole pozíciót és a rajt-cél győzelem mellé a leggyorsabb kört is bezsebelte. Miután Fernando Alonso elvérzett az első kanyarban történt balesetben, a Red Bull németje 4 pontra - a korábbi tizedére - faragta le bajnoki hátrányát a Ferrari spanyolja mögött. Felipe Massa két év után először állhatott fel a dobogóra, Kobajasi Kamui pedig hazai közönség előtt szerezte meg élete eső F1-es dobogóját.

R15_Start_JapanGP12_Sauber.jpg
Vettel és Kobajasi vezet a start után; Webber mögött Grosjean már készül a bodicsekre, Alonso Ferrarija pedig a kitörésre (Fotó: Sauber F1)

„Amikor egy autóversenyző álmodik éjszakánként, arról álmodunk, hogy egyszer egy ilyen versenyautót vezethessünk. A Red Bull balansza tökéletes volt, ezért tudtam ilyen nagy előnyre szert tenni” – foglalta dióhéjba győzelmét Sebastian Vettel. A Red Bull németje tökéletes hétvégét produkált Japánban: megszerezte a pole pozíciót, majd úgy húzta be a győzelmet, hogy egy pillanatra sem engedte ki a kezéből a vezetést. Még a kerékcserék idejére sem.

Hogy fikarcnyi kétséget se hagyjon afelől, ki uralta az idén 50. évfordulóját ünneplő versenypályát, Vettel megfutotta a leggyorsabb versenykört is. Sebastian 1,2 másodperccel szárnyalta túl a saját tavalyi legjobb idejét (versenyen), ami elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy a Red Bull a befújt diffúzorok leszerelésével elveszítette a legfőbb aerodinamikai fegyverét erre az idényre!

R15_Kimi_Perez_JapanGP12.jpg
Räikkönen törött első szárnnyal jött ki a rajt utáni balesetből, a Lotus finnje őrzi a 3. helyet a bajnokságban (Fotó: Lotus F1)

Mark Webber edzéstempója alapján jó esély lett volna egy kettős Red Bull-sikerre is, ám az ausztrál sorsa már a rajt után, az első kanyarban megpecsételődött. Webber megelőzte Romain Grosjean Lotusát, és már kifelé tartott a kanyarból, amikor a francia meglökte, kiforgatva a Red Bullt. Grosjean (akit a spái rajtkarambol miatt egy futamra eltiltottak Monzában) a helyszynen dolgozó kollégák beszmolója szerint sírt, mire a kamerák elé állt, hogy beszéljen a balesetről. Webbert azonban nem hatotta meg Romain magyarázkodása. „Nem néztem még vissza, pontosan mi történt, de a szerelőim azt mondták, hogy megint ez a gyogyós Grosjean volt a hibás. Bosszantó, mert néhány nagymenő már megszenvedte a felelőtlenségét, valószínűleg jót tenne neki még egy kis szabadságolás. Teljesen az ő hibája volt, ideje lenne magába nézni végre. Első körös balesetek... Na igen. Ez elég zavaba ejtő az ő szintjén” – osztotta a franciát az ausztrál. Grosjean tíz másodopeces stop-and-go büntetést kapott az FIA stewardoktól. Webber kénytelen volt a középmezőnyben csatázni a pozíciókért, végül kilencedikként intették le.

Közvetlenül a Webber–Grosjean-találkozó előtt történt egy másik karambol is, amelyben a bajnoki éllovas, Fernando Alonso húzta a rövidebbet. A Ferrari sztárja Kimi Räikkönennel csatázott a negyedik helyért, és elsőre úgy tűnt, a Lotus finnje pöckölte meg a Ferrarit. A lassításból azonban kiderült: Alonso nem vette észre, hogy Räikkönen mellette van a külső íven, a Lotus első szárnyának pereme kilyukasztotta a Ferrari jobb hátsó gumiját, ennek következtében Fernando hatalmas porfelhőt kavarva kicsúszott a pályáról. A rendezőség beküldte a biztonsági autót, amely két körön keresztül vezette a mezőnyt. Ez volt Alonso második kiesése a szezonban, ami szabad utat jelentett a vezetést megtartó Vettel, valamint a szintén esélyes McLaren-pilóták számára, hogy jelentősen lefaragjanak a hátrányukból.

R15_MassaP2_R12.jpg
Felipe Massa ezúttal kihasználta a nagy lehetőséget: két év után újra a dobogóra állhatott Szuzukában (Fotó: Active Pictures)

A McLaren ezen a hétvégén félkarú óriásként funkcionált, csak Jenson Button autója redelkezett olyan tempóval, ami esélyessé tette az angolt a dobogóra. Button szenzációs rajttal – Webber és Grosjean karambolját, valamint Alonso és Nico Rosberg kiesését kihasználva – a harmadik helyre zárkózott fel a 9. rajthelyről, Vettel és Kobajasi mögé. Az angol azonban nem sokáig tudta feltartóztatni a remek formában versenyző Felipe Massát, aki akkor vette át a harmadik helyet, amikor Button kiállt kerékcserére a 14. körben. „Harmadik voltam az első etapban, de visszatekintve talán hiba volt ilyen korán kiállni kerékcserére. Kamui (Kobajasi) és én is beragadtunk az egyik Toro Rosso mögött, mindez Felipe (Massa) malmára hajtotta a vizet. Ő vadonatúj gumikon rajtolhatott, ami nagy előnyt jelent ezen a pályán: tovább maradhat kint az ember és fenntarthatja a tempóját – ezért előzhetett meg mindkettőnket az első cseréje után” – összegzett Jenson.

Button a futam közepén váltóhibát érzékelt, versenymérnöke azonban visszajelzett, hogy minden rendben lesz a szerkezettel. Ez megnyugtatta JB-t, aki ezek után tartani tudta Kobajasi tempóját, egészen a kockás zászlóig üldözte a Saubert. A japán rajongók százezreinek szurkolásától feltüzelt Kobajasi végül fél másodperccel előzte meg a McLarent a célvonalon.

R15_Kobajasi_oriaskerek.jpg
Button a verseny kétharmadában üldözte Kobajasit, de a Sauber-pilóta kopott hátsó gumikon is kivédekezte az angol rohamait (Fotó: Sauber F1)

Lewis Hamilton ötödikként ért célba, ami kisebb bravúr ahhoz képest, hogy a kilencedik helyről indult. Számára a verseny legszebb pillanata az volt, amikor a 32. körben megejtett kerékcseréje után éppen Räkkönennel együtt érkezett meg az első kanyarhoz. A McLaren rászólt rádión keresztül, hogy használja a KERS-t a boxutca kijáratánál – az angol ennek köszönhetően tudott jobb pozícióba kerülni az első kanyar előtt. (Räikkönen pontosan így vette át a második helyet Grosjeantól a Hungaroringen.) Korábban, a a hatodik helyért csatázva Sergio Pérez próbálta zavarba hozni Hamiltont a Spoon-kanyar bejáratánál, de a mexikói ráfaragott: kicsúszott a pályáról, s nem sokkal később feladta a versenyt.

Felipe Massa egyik kedvenc pályáján megmutatta, mit tud, ha kimarad az első körökben gyakran előforduló adok-kapokból. Egyenletes, gyors tempót autózott a Ferrarival, és jobb boxtaktikájának is köszönhetően meg tudta előzni Buttont és Kobajasit. Mivel Vettel utolésére túl nagy falatnak bizonyult (Sebastian mindkét kerékcseréje előtt 20 másodperces, tetemes előnnyel vezetett előtte), a brazil a második hely megtartására koncentrált. „Sokkal jobban sikerült a verseny, mint amire számítottam” – ismerte el Massa a leintés után. A brazil ezelőtt a 2010-es Koreai Nagydíjon, vagyis majdnem két évvel ezelőtt locsolhatta a pezsgőt a dobogóról – azaz, locsolhatta volna, ha örömében nem rúgja fel a földre tett pezsgősüveget, és nem folyt volna ki a drága Mumm nagy része...

R15_Kobajasi_celebration.jpg
Huszonkét évvel Szuzuki Aguri dobogója után Kobajasi Kamui nemzeti hős lett Japánban (Fotó: Sauber F1)

Kobajasi hatalmas nyomás alatt versenyzett ezen a hétvégén, az erős Sauber miatt megnőttek az elvásárok a japánnal szemben. Kamui azonban megmutatta, milyen kemény fából faragták: kimaradt a csetepatékból, a verseny nagy részében pedig jobb tempót futott, mint a McLarenek. Amikor leintették, és megszerezte eddigi legjobb F1-es eredményét, pontosan tudta: ő az első japán dobogós Szato Takuma 2004-es indianapolisi sikere óta; továbbá az első japán, aki dobogóra állhatott Szuzukában Szuzuki Aguri 1990-es vitézkedése óta. Mindenki libabőrös lett, aki látta-hallotta a százezres helyi közönséget, amint tapsolva skandálta Kamui nevét.

Sebastian Vettel is remekül érezte magát az RB8-ban, olyannyira, hogy a futam végén rá kellett szólni, hogy a motor kímélése érdekében ne vadássza tovább a leggyorsabb köröket! A világbajnok több mint 20 másodperccel nyert Massa előtt – mi lett volna, ha nincs safety car a futam elején? Tizennégyen értek célba azonos körben a világbajnokkal, aki a futam előtti 29 pontról mindössze négyre faragta le hátrányát a pontversenyben továbbra is vezető Alonsóhoz képest. A jövő hétvégén Koreában folytatódik a vadászat, ahol 2010-ben Alonso, tavaly pedig Vettel nyert.

R15_Koba-Massa_JAP12.jpg
Két ismerős arc a dobogón: Kobajasi Kamui és Felipe Massa. Mindkettőnek volt mit ünnepelnie...


Ki mondta azt a hülyeséget, hogy Fernando Alonso zsebre vágta az idei világbajnokságot?

A Japán Nagydíj végeredménye
Szuzuka, 53 kör = 307,471 km

1. VETTEL (D) Red Bull-Renault     1:28:56,242 óra (207,430 km/h átlag)
2. MASSA (BRA) Ferrari F2012             + 20,639 mp.h.
3. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari         + 24,538”
4. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes      + 25,098”
5. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes   + 46,490”
6. RAIKKÖNEN (FIN) Lotus-Renault        + 50,424”
7. HÜLKENBERG (D) Force India-Mercedes + 51,159”
8. MALDONADO (VEN) Williams-Renault   + 52,364”
9. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault         + 54,675”
10. RICCIARDO (AUS) Toro Rosso-Ferrari + 1:06,919
11. SCHUMACHER (D) Mercedes AMG    + 1:07,769
12. DI RESTA (GB) Force India-Mercedes + 1:23,460
13. VERGNE (FRA) Toro Rosso-Ferrari     + 1:28,645
14. SENNA (BRA) Williams-Renault          + 1:28,709
15. KOVALAINEN (FIN) Caterham-Renault + 1 kör h.
16. GLOCK (D) Marussia-Cosworth           + 1 kör h.
17. PETROV (RUS) Caterham-Renault      + 1 kör h.
18. DE LA ROSA (SPA) HRT-Cosworth     + 1 kör h.
19. GROSJEAN* (FRA) Lotus-Renault      + 2 kör h.
* kiesett, de rangsorolták

Kiestek:
Pic (FRA) Marussia-Cosworth, 38. kör; Karthikeyan (IND) HRT-Cosworth, 33. kör; Pérez (MEX) Sauber-Ferrari, 19. kör; Rosberg (D) Mercedes AMG, 1. kör; Alonso (SPA) Ferrari, 1. kör

Leggyorsabb kör: 1:35,774 (218,276 km/h átlag) Vettel, Red Bull-Renault, az 52. körben

A világbajnokság állása 15 futam után:
1. Alonso, 194 pont – 2. Vettel, 190 p. - 3. Räikkönen, 157 p. - 4. Hamilton, 152 p. - 5. Webber, 134 p. - 6. Button, 131 p. - 7. Rosberg, 93 p. - 8. Grosjean, 82 p. - 9. Massa, 69 p. - 10. Pérez, 66 p.

Konstruktőrök:
1. Red Bull Racing, 324 pont – 2. McLaren Mercedes, 283 p. - 3. Scuderia Ferrari, 263 p. - 4. Lotus F1 Team, 239 p. - 5. Mercedes AMG F1 Team, 136. - 6. Sauber-Ferrari, 116 p. - 7. Force India-Mercedes, 81 p. - 8. Williams-Renault, 58 p. - 9. Scuderia Toro Rosso, 15 p.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr564824596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2012.10.07. 20:26:56

A mai futam előtt teljesen megvoltam győződve róla, hogy Alonso úgy fog törtetni előre, mint egy megvadult bika. Végül is igazam volt, csak egy pár centivel elszámolta magát. Már nem is emlékszem, mikor volt ilyen jó év, hogy ennyire kiélezett a pontverseny az első három helyért. Massát sajnálom. Van egy olyan érzésem, hogy ma hiába futott ilyen szépen, nem úgy értékelik a csapatnál ahogyan szeretné. Semmi örömöt nem láttam az arcán. Ez mindent elárult. Félő, hogy az a jövő évi szerződés már nem lesz meg.
Kobajasi örömét teljesen átéreztem. Egészen biztos vagyok benne, hogy az a bukósisak azért maradt fent sokáig, mert voltak ott könnyek. Nagyon megható volt, hatalmas jó érzés lehet hazai közönség előtt ekkora sikert aratni, ennyi év után, ilyen kis csapattal. Sokunknak eszébe jutott az idei Hungaroring WTCC;)

bödönödön 2012.10.08. 11:13:09

@Sünmami: Hogy mikor? Például 2007-ben, 2008-ban és 2010-ben. :D
Bár az első 3 helyet mondani túlzás, Raikkonen-nek sajnos már semmi esélye, szerintem. Nagyon lemaradt a Lotus. Úgy tűnik a dupla DRS fejlesztés és tesztelés elvesztegetett idő volt.

Sünmami 2012.10.08. 17:44:43

@bödönödön: :D Igazad van. 2009-ben és 2011-ben nem volt annyira kiélezett a helyzet, valóban, de az általad említett évek kivételével sajnos többször előfordult, hogy nem az utolsó futamon dőlt el a vb:) Pedig akkor a legizgalmasabb:)
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása