HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Interjú: Willy Rampf, a Sauber technikai igazgatója

2010.02.08. 13:51 Real Simon says

Pedro de la Rosa és Kobajasi Kamui pontosan 1001 kilométert tett meg a valenciai tesztelésen. A Sauber C29 nagyon jól vizsgázott: mindhárom napon a második helyet foglalták el az eredménylistán.

Mennyire elégedett a Sauber C29 teljesítményével az első tesztelés után?
WR:
Összességében elégedettek lehetünk a kocsi megbízhatóságával. Három nap alatt ezer kilométert tettünk meg a legkisebb probléma nélkül. Természetesen néhány kisebb módosítást még végre kell hajtanunk, de pontosan erre való a tesztelés.

Ezek olyan dolgok, amelyeket ki lehet javítani az évad első futamáig (Bahreini GP), vagy talán még korábban is?
WR: A legtöbb dolgon már korrigáltunk is a következő, jerezi tesztelésre. Nincs semmi, ami miatt komolyan kellene aggódnunk. A motorburkolat végét például megolvasztották a forró kipufogógázok, ezért ehhez egy keményebb anyagot fogunk használni.

Mi az, ami máris elmondható a kocsi teljesítményéről, versenyképességéről?
WR:
Ezt idén még nehezebb megbecsülni, mint a korábbi években volt. Annyit azonban elmondhatok, hogy az autó hozza azokat a teljesítményadatokat, amiket a számítógépes szimulációink, illetve a szélcsatornai tesztelések alapján vártunk. A jelentősen eltérő benzinmennyiségek miatt lehetetlen abszolút értékben összehasonlítani a kocsit a többi csapat autóival.

Mi a versenyzők véleménye a C29 kezelhetőségéről?
WR:
Alapvetően pozitív visszajelzéseket kaptunk tőlük a fékezés alatti stabilitásra, a gázadásra adott reakcióiról, valamint arról, hogy hogyan viselkedik a kocsi különböző benzinmennyiséggel.

Az autók üzemanyagszintje, ezzel együtt a súlyuk sokat fog változni 2010-ben. Jelentett ez bármilyen problémát a beállítások során?
WR:
Nem nevezném ezt problémának, de nyilvánvalóan kihívást jelent. A versenyautók minimális benzinnel futnak majd az időmérő edzésen, majd teli tankkal állnak ki a versenyre, de a beállításokon nem szabad változtatni. Éppen ezért a legjobb kompromisszum megtalálása lesz az elsődleges cél.

Milyen változáshoz vezettek a keskenyebb első abroncsok?
WR:
Általában véve kisebb az összhatásuk, mint amit vártunk. Egyértelmű, hogy a keskenyebb gumik miatt az autók hajlamosabbak az alulkormányzottságra, ám ezt bizonyos mértékig ellensúlyozni tudjuk azzal, hogy több súlyt helyezünk a hátsó tengelyre, illetve végrehajtunk néhány kisebb változtatást az alapbeállításon.

Milyen a munkakapcsolat a pilóták és a csapat közt?
WR:
Mindkét versenyző új a csapatnál, ezért még mindig csak ismerkedünk egymással. De a pilóták és a csapat között máris jó munkakapcsolat alakult ki. Pedróról lerí, hogy óriási tapasztalatánál fogva technikailag nagyon felkészült, ami nagy előny a csapat számára. Kamui is nagyon gyorsan átadja az észrevételeit, ami azt jelenti, hogy a mérnökök tőle is megkapják az információkat, amik ahhoz kellenek, hogy végre tudják hajtani a szükséges változtatásokat. Összességében elmondható, hogy a versenyzők és a mérnökök együttműködése máris igen eredményes.

Forrás: BMW Sauber F1 Team

Szólj hozzá!

Címkék: tesztelés valencia sauber kobajasi pedro de la rosa willy rampf technikai igazgató

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr312211636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása