HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Piros zászló vetett véget a barcelonai tesztelésnek - helyszíni riport

2010.02.25. 17:42 Real Simon says

Mark Webber a Jerezben elért legjobb ideje (a 3. napon) után ismét bizonyította, hogy gyors a Red Bull, az ausztrál 1:21,486 perces köridejét nem tudta túlszárnyalni a csütörtöki mezőny. A Red Bull ausztrálja egyben a nap második legszorgalmasabb pilótája is volt: 109 kört tett meg az egyre jobban muzsikáló RB6-ossal. Nála többet csak a Renault orosz újonca, Vitalij Petrov hasított, 111 kört.

A barcelonai pálya paddockjában és a célegyenes mögötti vendéglátó részen egyébként olyan népünnepély volt egész csütörtökön, mintha máris a májusi Spanyol Nagydíj edzésnapjára készülődtek volna a spanyolok. Legalább nyolcezer néző látogatott ki a Circuit de Catalunyára – természetesen elsősorban Fernando Alonso miatt, akinek tiszteletére a Ferrari máris shopot nyitott a barcelonai repülőtéren. (Hogy az üzlet megnyitóján csak a Scuderia tesztpilótája, Marc Gené tudott megjelenni, így ő pingálta rá óriási dedikálását a pultra egy fekete filctollal, az legyen a spanyol drukkerek gondja…).

Fernando – akit édesapja, José Luis Alonso, illetve menedzsere, Alejandro Agag is elkísért Barcelonába, és többször lehetett őket látni egy asztal mögött sustorogni a Ferrari lakóbuszában – ma tíz körös etapokat futott a Ferrarival. Az oviedói menő legjobb körideje csupán 3 ezreddel volt gyorsabb, mint Petrové, de a Ferrari mérnökei így is elégedettek voltak az első napi penzummal. Alonsót errefelé is óriási sztárkultusz övezi: amikor a Ferrari garázsából a kamionok között előretört, hogy elfogyassza szerény ebédjét a csapat lakóbuszában, a Ferrari négy embere vette körbe és védte a fotósok és autogramvadászok rohamától, egy ötödik meg az utat törte a lakóbusz felé.

A tapasztaltabbik spanyol, Pedro de la Rosa sem maradt azért szurkolói bíztatás nélkül. A Sauber japán szurkolói klubja óriási molinót feszített ki a boxutcával szemben a lelátóra, amelyen ez a felirat volt olvasható: „Go Pedro Go! You’ll never race alone! Nippon Ichi.” Azaz: „Mindent bele, Pedro! Sosem versenyzel egyedül! Első számú (szurkolóid) Japánból.”  

Mark Webbernek is akadnak odaadó támogatói, amit az a kétgyerekes angol család bizonyít, akik csak azért utaztak ide Montmelóba, hogy találkozzanak kedvencükkel. Mivel Webber alapvetően rendes srác, a rajongóira pedig különösen odafigyel, nemcsak hogy összeállt egy közös fotóra velük, de a róla készült méretes grafikát is alákanyarintotta, a két kissrác nagy örömére.

A Sauber – amely szabad szemmel láthatóan is a legnagyobb tengelytávval rendelkező versenyautó az idei mezőnyben – hátsó „cápauszony-szárnyán” egyébként egy apró felirat is feltűnt. Egyelőre nincs szó új szponzorról (bár a csapat egyik sajtófelelőse szerint gőzerővel dolgoznak azon, hogy ez ügyben hamarosan változás történjék), viszont a felirat tanulsága szerint nagyon várják már a szezon nyitányát. „Viszlát Bahreinben, március 12-14-én!” – hirdeti a felirat De la Rosa kocsiján.

A Mercedesről immár köztudott, hogy nincs minden rendben a W01 egyensúlyával. Különösen a gyors és középgyors kanyarokban veszít tempót az Ezüstnyíl a Ferrarihoz, McLarenhez képest. A barcelonai pálya kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az effajta bajokat kikúrálják, Nico Rosberg azonban ennek ellenére visszafogottan beszélt a csütörtöki eredményeiről: „Nem akarok rossz hangulatot kelteni, de most csak általános teszteket végzünk, a Bahreini GP-n egy teljesen új kasztnival fogunk részt venni.”


Barcelonai tesztelés – 1. nap:

1. M. Webber (AUS) Red Bull-Renault  1:21,487 (109 kör)
2. N. Hülkenberg (D) Williams-Cosworth 1:22,407 (82 kör)
3. N. Rosberg (D) Mercedes GP 1:22,524 (107 kör)
4. P. de la Rosa (SPA) Sauber-Ferrari 1:23,144 (73 kör)
5. J. Button (GB) McLaren-Mercedes 1:23,452 (101 kör)
6. V. Liuzzi (ITA) Force India-Mercedes 1:24,064 (65 kör)
7. F. Alonso (SPA) Ferrari 1:24,170 (74 kör)
8. V. Petrov (RUS) Renault 1:24,173 (74 kör)
9. J. Alguersuari (SPA) Toro Rosso-Ferrari 1:24,869 (111 kör)
10. L. di Grassi (BRA) Virgin-Cosworth 1:27,057 (31 kör)
11. F. Fauzy (MAL) Lotus-Cosworth 1:28,002 (73 kör)


Szólj hozzá!

Címkék: barcelona mercedes ferrari tesztelés williams rosberg webber alonso red bull sauber circuit de catalunya de la rosa

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr72211674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása