HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

2010.04.14. 23:34 Real Simon says

A McLaren újfajta légelvezetési megoldása, az ún. „F-csatorna” miatt várhatóan sebességi fölényt élvez majd a hétvégi Kínai Nagydíjon. A sanghaji pályán két egyenes is van, amelynek hossza megközelíti az egy kilométert, így azok a kocsik lesznek előnyben, amelyek nagyobb végsebességre képesek.

Eddig mind a három futamon a McLaren-Mercedesek érték el a legnagyobb sebességet, nem utolsó sorban a kasztni alatt húzódó légcsatornának köszönhetően. Az MP4-25-ösökön a bahreini idénynyitótól kezdve használják ezt a megoldást.

„Jó érzés a sanghaji pályán vezetni, de a hosszú egyeneseket lezáró szűk kanyarok miatt elég nehéz előzni rajta” – mondta Felipe Massa. „Most különösen elővigyázatosnak kell lennünk a két hosszú egyenesben, mert – ahogy a korábbiakban láthattuk – a McLarennek különösen nagy a végsebessége, így ha közelharcra kerülne sor, rájuk nagyon oda kell figyelni” – véli a Ferrari brazilja.

A Sauber már az Ausztrál Nagydíjon kipróbálta a saját „F-csatornáját” (de csak a pénteki szabadedzésen), így elvileg nincs akadálya, hogy Kínában be is vessék az újdonságot. Úgy hírlik, hogy a május elején megrendezésre kerülő Spanyol GP-n a Williams is előáll a saját, hasonló megoldásával.

„Természetesen mi is teljes gőzzel dolgozunk a rendszerünkön, ugyanis tisztán látszik, hogy a hátsó szárnya gyakorolt hatása révén hatalmas előnyöket kínál a hosszú egyenesekben” – bocsátotta előre Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke. „Amint minden megbízhatóan működik, bevezetjük a saját megoldásunkat, de csak akkor, ha 1tényleg 100 százalékosan működik.”

A McLaren megoldását az FIA technikai megbízottja is jóváhagyta, ellentétben a Red Bull – több csapat által kifogásolt – állítólagos változtatható magasságú futóművével. Ezzel kapcsolatban a szövetség hivatalos állásfoglalást adott ki a Maláj GP után, melyben kifejezetten megtiltja a csapatoknak a versenyautók hasmagasságának állítását a kvalifikáció és a verseny között.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr302211764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása