HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Hamilton és a Red Bull: Nem zörög a haraszt...

2011.06.15. 14:15 Real Simon says

Most még minden érintett tagadja, Hamilton jól érzi magát a McLarennél”, a Red Bull pedig „elégedett a jelenlegi pilótáival”. Ám az F1 álságos világát ismerve számunkra egyértelmű: Lewis Hamilton a Red Bullnál akar versenyezni, méghozzá minél hamarabb.

Lewis Hamilton negyedórás eszmecserét folytatott a Red Bull csapatfőnökével, Christian Hornerrel Montrealban. A McLaren szempontjából a legrosszabb, hogy mindez a Red Bull motorhome-jában történt. A wokingi gárda PR-vezetését, a csapat egységének látszatát minden áron védő sajtófőnököt ismerve maguktól sosem engedtek volna meg ilyen „magas labdát” a szenzációra szomjazó újságírók, meg a teleobjektívjükkel mindenhova belátó fotósok előtt. Egyértelmű, hogy ez a találkozó Hamilton magánakciója volt.

Hamilton és Ron Dennis. Beleharap-e a kézbe, amely eddig enni adott neki? (Fotó: Active Pictures)

Miközben a Red Bull és a McLaren sajtósai „baráti látogatásról” beszélnek, maga Hamilton egy percig sem tagadja, hogy négyszemközt beszélt Christian Hornerral. „Ismerem az összes csapatvezetőt. Rendszeresen beszélek Stefano Domenicalival, Norbert Hauggal és Christiant is régebb óta ismerem. Először akkor találkoztam vele, amikor az F3-ból a GP2-re váltottam, de akkor még a Red Bull F3000-es csapatát vezette. De én egy versenyhétvégén sok emberrel találkozom, sok mindenkivel beszélgetek” – próbálta elhessegetni a Red Bull-szerződéssel kapcsolatos híreszteléseket Hamilton. 

De engem ezzel nem győzött meg, és tudom, hogy nem vagyok egyedül.

Az első jel arra, hogy Hamilton a Red Bull felé kacsingat, az volt, amikor az angol feltűnően elismerően nyilatkozott legnagyobb riválisa, Sebastian Vettel és a Milton Keynes-i istálló tavalyi világbajnoki címéről. Hogy az ötödik évét taposó Hamilton-McLaren házasság mégsem teljesen felhőtlen, arra újabb intő jel volt, amikor Lewis Törökországban, majd Monacóban is úgy beszélt, mintha a csapat mulasztása miatt maradt volna le az első rajtkockáról, illetve a dobogóról.

„Az első etapban túl sok első szárnyat állítottak a kocsimon, ami azt eredményezte, hogy a hátsó abroncsok hamar elkoptak. Ez kinyírta a gumikat, innentől fogva kényszerpálya volt a négy kiállásos stratégia. A végére egész jól feljöttünk ahhoz képest, hogy megint probléma volt az egyik kerékcserénél” – nyilatkozta Hamilton az isztambuli 4. helye után. Ez lenne a csapatmunka dicsérete?

Monacóban, a kvalifikáción ismét a csapat elhibázott taktikáját bírálta. Szerinte nem küldték ki időben a második gyorskörére, és a Sergio Pérez balesete miatt leállított edzésen (hosszú szünet után, amikor a gumik, fékek visszahűltek) második nekifutásra már nem tudott javítani az idején. Ezután Felipe Massára mutogatott, amiért át kellett vágnia az uszodai sikán kijáratánál, amiért törölték az edzésidejét, így csak a 9. helyről kezdhette meg a versenyt. A versenyen két balesetnek is részese volt, Massa Ferrariját a hajtűkanyarban, Pastor Maldonado Williamsét a Ste Dévote-nál torpedózta meg.

Egyértelműen látszott, hogy Lewis egyre frusztráltabb. Mindent és mindenkit okolt az eredménytelenségéért, csak önmagát nem.

A csapattársával, Buttonnal történt ütközés után, Montrealban (Fotó: Active Pictures)

Amikor a Monacói Nagydíj végén, a BBC-nek nyilatkozva a versenybírákat is szapulni kezdte, az már kezdett sok lenni. De amikor előállt a szerinte vicces Ali-G idézettel („Azért pikkelnek rám a stewardok, mert feka vagyok”), az végleg betette a kaput nálam. És másoknál is.

Jellemző Lewis erős én-tudatára, hogy ezek után elhagyta a paddockot, hazafelé vette az irányt, mint aki jól végezte dolgát. Csakhogy a McLaren kommunikációs- és PR-főnöke, Matt Bishop (aki korábban az F1 Racing főszerkesztője volt) utána telefonált és visszarendelte, hogy kérjen bocsánatot a stewardoktól. Hamiltonnak nehezére esett lenyelni a békát, de miután főnöke, Martin Whitmarsh is erre kérte, visszament és elnézést kért, sőt, külön e-mailt küldött Jean Todtnak, az FIA elnökének. Todt néhány nappal később elárulta: ez a bocsánatkérő e-mail mentette meg Hamiltont attól, hogy komolyabb büntetést, netán eltiltást kapjon.

Lewis ezek után abban a hiszemben utazott el a Kanadába, hogy ott végre kiköszörülheti a csorbát, egy pole pozícióval és egy erős versenyzéssel mindent helyrehozhat. Tudta, hogy a McLarennek és neki is fekszik a pálya: 2007 óta verhetetlen volt Montrealban az időmérő edzésen, ráadásul ott aratta élete első F1-es győzelmét, amit tavaly megismételt. Ehhez képest csak az 5. rajthelyet tudta megszerezni, és hiába mentegetőzött a McLaren azzal, hogy a vasárnapra várható esőre való tekintettel módosítottak a kocsi beállításán, Lewis vigasztalhatatlan volt.

A 26 éves angolban felhalmozódott frusztráció ismét kiütközött a versenyen. A rajt utáni első kanyarban a szegélykőre hajtva kipörgette Mark Webber Red Bullját. Néhány perccel később hiába volt gyorsabb, mint előtte haladó csapattársa, Jenson Button, nem volt türelme kivárni a megfelelő alkalmat az előzésre. Button ezúttal nem volt olyan előzékeny, mint azt Lewis talán várta volna tőle, összeütköztek, és Hamilton húzta a rövidebbet. Hab volt a tortán, hogy mindezek után a dühös Hamiltonnak (akinek a McLaren vezetése ezúttal nem engedte meg, hogy elhagyja a pályát a futam végéig) szórakoztatni kellett a McLaren VIP-vendégeit, akik, legyünk őszinték, olykor tudnak butaságokat kérdezni…

Egyetlen csapat sem engedheti meg magának, hogy két pilótájának ütközése után egyik a másikat hibáztassa, a McLarennél pedig különösen érzékenyek az ilyesmire. Hamiltonnak tehát nyilvánosan nem volt szabad rosszat mondania Buttonra (aki, ha nem is szándékosan, de lezárta előtte az utat, nekinyomva Hamilton kocsiját a falnak), ami bizonyára tovább fokozta a benne felgyülemlett feszültséget. Egy igazi autóversenyző utál veszíteni, másodiknak lenni. A legbosszantóbb az, amikor a csapattársad megnyeri a versenyt, te pedig kiesel, pontot sem szerzel.

Hamiltonnál minden jel arra mutat, hogy menekülne, kiutat keres. Bárhová, csak el a McLarentől, amely 2008 óta képtelen rendszeres futamgyőztes (netán vb-címre képes) autót adni alá. A legjobb esélyt erre jelenleg a Red Bull kínálja. Csoda lenne-e, ha egy fiatal, gyors, ambiciózus versenyző, mint Lewis Hamilton, a szerződésekre, pénzre, hűségre fittyet hányva minden követ megmozgatna, hogy jövőre már egy Red Bullt vezethessen?

Ugye, hogy nem.


Hamilton kipörgeti Webber Red Bullját a Kanadai GP rajtja után. Az angol frusztrációja nyilvánvaló (Fotó: Active Pictures)

Hamilton szerződése 2012 végén jár le a McLarennel, de ne feledjük, hogy Simon Fuller révén talán a legjobb menedzserrel dolgozik együtt. Ahogy mondani szokták, és ahogy az F1-ben ez már számtalanszor beigazolódott, van az a pénz, amiért fel lehet bontani egy érvényes szerződést. Ezen a szinten ugyanis a pénz már tényleg nem számít (vagy csak sokadlagos). Ami számít, az egy nyerőképes autó, a futamgyőzelmek és a világbajnoki cím. Főleg Lewis Hamiltonnak.

2 komment

Címkék: baleset mclaren; f1; red bull; hamilton; szerződés; lewis; átigazolás; pletyka;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr612986083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rognork 2011.06.16. 15:10:10

Amikor feljött az F1-be, Ron Denissel fogadott, hogy meg sem áll 10 világbajnokságig. Ezek után kezdőként egy konteós fiaskó Kimitől, egy éppen hogy VB, egy végigszopott idény, és egy közepes év van mögötte. Miközben szerintem a 3 legjobb között van. És akárki akármit mond, nagyon akarja, és mindent ennek rendel alá. Ritka az olyan pilóta, aki ilyen közepes autóval is több futamon előz, és folyamatosan tolja neki.

rognork 2011.06.16. 15:10:48

Ezek után nem csoda, hogy le akar lépni. Neki nyerni kell.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása