HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Ferrari-győzelem tökéletes időzítéssel Silverstone-ban

2011.07.10. 17:55 Real Simon says

Fernando Alonso és a Ferrari fölényes győzelmével zárult a Brit Nagydíj, amely sokáig úgy tűnt, a Red Bull zsákmánya lesz. Alonso a Scuderia idei első győzelmét szerezte Silverstone-ban, szinte napra pontosan 60 évvel a Ferrari első F1-es sikere után. A spanyol 27. GP-győzelmével utolérte Jackie Stewartot az örökranglistán.  

Fernando Alonso (középen) 27. futamgyőzelmét aratta Silverstone-ban, ezzel utolérte Jackie Stewartot (Fotó (c) Active Pictures /Jiri Krenek)


A verseny előtt esett, így a pálya északi részén – a régi célegyenes környékén – csuromvizes volt az aszfalt. A csapatok kivétel nélkül intermediate abroncsokon vágtak neki az 52 körös Brit Nagydíjnak.
 
Sebastian Vettel a második helyről jobban rugaszkodott el, mint Mark Webber, az első kanyarban már a világbajnok vezette a mezőnyt. Fernando Alonso sorolt be harmadiknak, Jenson Button megelőzte Felipe Massa Ferrariját, a britek új kedvence, Paul di Resta megtartotta hatodik helyét, Lewis Hamilton pedig a hetedik helyre ugrott előre a McLarennel. Hamilton mellett Michael Schumacher hozta a legtöbbet a startnál, a német is három pozíciót lépett előre.

A helyezkedések a második körben is folytatódtak: Massa szépen beszúrt Button mellé, majd néhány kanyarral ez után a nagy elszántsággal, remek formában versenyző Hamilton is megelőzte a csapattársát. Nyolc kör után Vettel 6,5 mp-cel vezetett Webber és Alonso előtt, a negyedik helyért Massa és Hamilton kergetőzött, mögöttük Button, di Resta, Sutil és Schumacher körözött.

A hétszeres világbajnok sorsa azonban korán megpecsételődött, a 10. körben ugyanis elnézte a féktávot, összeütközött Kobajasi Kamui Sauberjával, amiért 10 másodperces stop-and-go büntetést róttak ki rá a kelleténél picit szigorúbb versenybírák. (Michael ebben a tekintetben visszaesőnek számít, hiszen Isztambulban és Valenciában is Vitalij Petrovval ütközött össze hasonlóan, utóbbit magára is vállalta a német.)

Schumacher váltott elsőként száraz (lágy) abroncsokra, őt az élbolyból Button követte (12. kör), majd Webber, Alonso és Hamilton is kihajtott friss gumikért. Vettel a 14. körig várt az első cseréjével, amely után az első helyre tért vissza. Jenson Button egy szépen előkészített manőverrel visszaelőzte Massa Ferrariját, ezzel feljött az ötödik helyre, de Hamilton tempóját nem tudta tartani.

Michael Schumacher közben letöltötte stop-and-go büntetését, de Kobajasi nem élvezhette sokáig az édes bosszú ízét. A Sauber szerelői rossz ütemben, a boxutcában érkező Pastor Maldonado Williamse elé engedték vissza a japánt, aminek szintén stop-and-go büntetés lett a vége, a venezuelai veszélyeztetéséért. A Sauber-istállónak 20 ezer eurót kell befizetnie az FIA kasszájába, amiért a svájci szerelők veszélyes helyzetet idéztek elő.

Sebastian Vettel hibátlan dobogós sorozata Angliában sem szakadt meg (Fotó (c) Active Pictures /Jiri Krenek)

A második etap végére a két Red Bull vezetett, de Hamilton gumijai erősen elkoptak, így Alonso meg tudta előzni a McLarent az új pályaszakaszon, a 24. fordulóban. Paul di Resta sokáig vitézül őrizte a hetedik helyet, de a Force India szerelői "túlizgulták" a skót második kerékcseréjét: elfelejtették kikészíteni neki a hátsó kerekeket! A britek titkos reménysége így jelentősen visszaesett, 15.-ként intették le a futam végén.
          
A Red Bullnál Vettel győzelmébe került egy hasonló baki. A német második kerékcseréjénél (28. kör) a bal hátsó kerék anyacsavarja nem kapott rá rendesen a menetre, emiatt újra fel kellett emelni az RB7-est. Fernando Alonsónak ugyanekkor cserélt gumikat a Ferrari, és miután neki nem voltak hasonló gondjai, a spanyol átvette a vezetést Vetteltől (Webbert már korábban megelőzte, amikor az ausztrál két kerékkel lement a pályáról a Becketts kanyarnál).

A McLaren reményei komoly csapást szenvedtek, amikor a Massával az 5. helyért csatázó Jenson Button utolsó kerékcseréjére jelentkezett. A wokingi gárda szerelői nem húzták meg rendesen az Mp4-26 jobb első kerekének rögzítőanyáját, és szegény Button csak azt látta, hogy a kerék leválik a kerékagyról, így kénytelen volt félreállni a boxutca kijáratánál. A McLarent a verseny után 5000 euróra büntette az FIA, veszélyes helyzet előidézéséért.

Alonso kocsiján az utolsó 15 körben nagyszerűen működtek a lágy abroncsok, a spanyol 2 másodpercről tízre, majd a leintésig 16,5 másodpercre növelte előnyét a két Red Bull-lal szemben. A piros-kék kocsik viszont valamennyire lelassultak, a végén Webber támadta Vettelt a második helyért, de Christian Horner csapatfőnök két körrel a vége előtt arra utasította pilótáit, hogy tartsák a sorrendet.

Mark Webber a verseny után láthatóan durcás, elégedetlen volt; ő a második helyről álmodott. A sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Red Bull „négyszer vagy ötször” intette arra, maradjon a helyén. Ez azonban csak a történet egyik fele. Ha Webber nem rontotta volna el a rajtot, ha nem ment volna le két kerékkel a fűre a Beckettsnél, ha egyenletesebb köröket autózott volna, minden bizonnyal ő lett volna az élen, amikor Vettel kerékcseréje rosszul sült el, amiből az ausztrál profitált volna. De miután ismét eljátszotta a pole pozícióból indulással járó előnyöket, majd többször hibázott a versenyen, nem érzem indokoltnak Webber sértődöttségét.

Miközben a Red Bull-pilóták egymást gyötörték a második helyért, Lewis Hamilton az utolsó 10 körben (csapata kérésére) üzemanyag-takarékos üzemmódra váltott. Hat körrel a leintés előtt Webber faképnél hagyta a McLarent, majd Felipe Massa is üldözőbe vette. A brazil az utolsó körben mindent egy lapra feltéve támadta Hamiltont, aki legalább a negyedik helyet szerette volna célba menteni a hazai közönsége előtt, meg is előzte a Vale-kanyar előtt. A Ferrari és a McLaren összeütközött, repültek a darabok az autókról, de Massa lesodródott az ideális ívről, így végül kocsihosszal Hamiltoné lett a negyedik hely.

Fernando Alonso (Scuderia Ferrari), Brit Nagydíj, Silverstone (Fotó (c) Active Pictures /Jiri Krenek)

Fernando Alonso megérdemelt győzelmet aratott Silverstone-ban, amit mind a két Red Bull-pilóta elismert. Ez volt a Ferrari első diadala 2011-ben (hogy ez mennyire volt köszönhető a Red Bull Renault-motorjának leszerelésének, továbbra is vitatéma), szinte napra pontosan 60 évvel az argentin José-Froilán González legelső nagydíj-győzelme után. Alonso sikere egyben a 27. volt a spanyol számára, aki ezzel utolérte a legendás Jackie Stewartot az örökranglistán.

Brit Nagydíj, Silverstone. A végeredmény.
52 kör = 306,198 km

1. ALONSO (SPA) Ferrari            1:28:41,196 óra (207,155 km/h átlag)
2. VETTEL (D) Red Bull-Renault          + 16,511 mp.h.
3. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault    + 16,947”
4. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes + 28,986”
5. MASSA (BRA) Ferrari                  + 29,010”
6. ROSBERG (D) Mercedes             + 1:00,665
7. PÉREZ (MEX) Sauber-Ferrari       + 1:05,590
8. HEIDFELD (D) Renault               + 1:15,542
9. SCHUMACHER (D) Mercedes       + 1:17,912
10. ALGUERSUARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari + 1:19,108
11. SUTIL (D) Force India-Mercedes  + 1:19,712
12. PETROV (RUS) Renault              + 1:20,681
13. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth + 1 kör h.
14. MALDONADO (VEN) Williams-Cosworth + 1 kör h.
15. DI RESTA (GB) Force India-Mercedes   + 1 kör h.
16. GLOCK (D) Virgin-Cosworth                + 2 kör h.
17. D'AMBROSIO (B) Virgin-Cosworth        + 2 kör h.
18. LIUZZI (ITA) Hispania-Cosworth          + 2 kör h.
19. RICCCIARDO (AUS) Hispania-Cosworth + 3 kör h.

Leggyorsabb kör: 1:34,908 (223,454 km/h átlag) - F. Alonso, Ferrari (a 41. körben)
 

Szólj hozzá!

Címkék: győztes ferrari; red bull; webber; vettel; alonso; fernando; silverstone; brit nagydíj; f1;formula 1;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr853055393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása