Michelisz Norbert a 15. és a kilencedik helyen fejezte be a WTCC Japánban rendezett futamait. A magyar pilóta az első futamon is pontszerző helyen ért célba, de a rajtnál túllépte a megengedett sebességet, ezért a stewardok utólag időbüntetéssel sújtották.

19. futam, Suzuka East Circuit:
A szezon eddigi legkomolyabb rajtbalesetével kezdődött a suzukai első futam, amely következtében a volvós Robert Dahlgren és a sunredes Tiago Monteiro azonnal kiesett. Michelisz Norbert nagy lélekjelenléttel, a bukótérbe hajtva kerülte ki Monteiro összetört autóját és egy helyet javítva a 12. pozícióból várta, hogy a Safety Car elhagyja a versenypályát. Michelisz a versenytáv fennmaradó kétharmada során további két helyet tudott javítani és a pontszerző 10. helyen ért célba.
A második futam után a sportfelügyelők 30 másodperces időbüntetéssel sújtották Micheliszt, mivel a rajtnál átlépte a megengedett maximális sebességet.
20. futam, Suzuka East Circuit:
A második futamon Michelisz 3 helyet tudott javítani a rajtnál, majd egy további pozíciót jött előre, így végül kilencedikként intették le. A Zengő Dension Team versenyzője biztonságosan teljesítette nagyobb balesetektől mentes futamot és újabb két világbajnoki pontot szerzett. A futamot a szintén BMW-vel versenyző Tom Coronel nyerte, második diadalát aratva a WTCC-ben.

„Nem vártam azt, hogy ma kétszer a 13. helyről indulva meg fogom váltani a világot, ezért nem is vagyok csalódott. Ha tegnap elém tették volna a kilencedik és a tízedik helyet, akkor a rosszabb napjaimon elfogadom, de az zavar, hogy nem tudtam a többiek tempóját tartani. Főleg az első futamon, mert a másodikon volt némi taktika is. Próbáltam (Kristian) Poulsent leválasztani a csoportról és inkább lassítottam olyan helyeken, ahol nem tud előzni, hogy legyen egy kis hely előttem és csak vele tudjak foglalkozni" - értékelt Norbi.
A WTCC ázsiai szakasza két hét múlva, Sanghajban folytatódik.
(Forrás és képek: Zengő Dension Team)
Utolsó kommentek