A kétszeres ralivilágbajnok, Dakar-győztes Carlos Sainz vezetésével a Volkswagen megkezdte a Polo-R WRC tesztelését. A wolfsburgiak első WRC-versenygépe 2013-ban mutatkozik be a világbajnokságon.

November 3-a jeles napként vonul be a wolfsburgi évkönyvbe: a Volkswagen megkezdte vadonatúj raliautója, a Polo-R WRC tesztelését. Az első menetpróbán a kétszeres ralivilágbajnok és Dakar-rali-győztes Carlos Sainz ült a volánnál, mellette a konszern elnökségi tagja, dr. Ulrich Hackenberg ült a jobb egyben.
A tesztre a Deutschland Rally helyszínén, Trier közelében, konkrétan a veldenzi szőlőhegyeken került sor. A Polo-R WRC jól vizsgázott: a teszt száraz időben, aszfalton, problémamentesen zajlott.
"Az első Polo (WRC) az ebből származó raliautó előfutára. Az előttünk álló hónapokban különféle alkatrészeket fogunk kipróbálni, úgy mint motorokat, váltókat és futóműveket. A tesztelés során megszerzett tapasztalatainkat aztán beépítjük az első hús-vér Polo-R WRC-be is" - nyilatkozta Kris Nissen, a Volkswagen motorsport-igazgatója.
Nissen azt is elárulta: jövőre az aszfalton kívül murván, sáros talajon, sőt, hóban is ki fogják próbálni az új versenygépet, amely 2013-ban indul majd a rali-vébén, várhatóan a Citroen, a Ford és a Mini ellenfeleként.
A VW idén már három ralin kóstolgatta saját WRC-je alkotóelemeit fiatal, tehetséges pilótákkal, két Skoda Fabia S2000-esbe rejtve.
Kapcsolódó cikk az SzC_blogon:
IRC kontra WRC: Amikor a kis hal eszi meg a nagyot
IRC kontra WRC: Amikor a kis hal eszi meg a nagyot

Utolsó kommentek