HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Nem nyert szépségdíjat az új Ferrari

2012.02.03. 20:15 Real Simon says

A Maranello környékén leesett nagy hó miatt sajtó és a vendégek kizárásával, kizárólag az interneten mutatta be idei versenygépét a Ferrari. Nikolas Tombazis új alkotása még Luca di Montezemolo elnök szerint is „csúnyácska” lett, de Alonso és Massa szerint ez mit sem számít, ha a kocsi gyors lesz.

A Ferrari emberemlékezet óta először helyszíni közönség nélkül mutatta be az F2012-t, csak az interneten (minden fotó (c) Ferrari Media)

A Maranello környékén (és egész Európában) uralkodó hideghullám és havazás miatt a sajtó és a VIP vendégek kizárásával, kizárólag az interneten mutatta be idei versenygépét a Ferrari. Emiatt visszafogottra sikeredett a leleplezési ceremónia is, amelyen csak a két pilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa, a csapatfőnök, Stefano Domenicali és egy moderátor vett részt. Luca di Montezemolo elnök videoüzenettel köszöntötte a világhálón bekapcsolódó érdeklődőket.

A Ferrari négy év után visszatért a 2000-es évek java részében követett elnevezéshez: az idei versenygépet ismét F2012-nek hívják. Az autó háromnegyed része a tavalyi F150 Italia evolúciója, de az orrkiképzése követi az új szabályok által megkövetelt, lépcsős trendet. (Az első tengely vonaláig 625 mm lehet az autó magassága, az első keréken túlnyúló orr-rész magassága viszont legfeljebb 550 mm lehet, biztonsági okokból.). Mi tagadás, a 15 cm-es törés és a „baltával faragott”, szögletes első szárnytartó rész miatt az új Ferrari finoman szólva nem tartozik az olaszok legszebb alkotásai közé. De ez – a jelek szerint – nem zavarja különösebben a csapat húzóembereit.

„Hallani lehetett olyan véleményeket, hogy az autó ronda, de be kell vallanom, hogy én elfogult vagyok vele szemben, nem osztom ezt a véleményt” – fogalmazott Nikolas Tombazis, a Ferrari aerodinamikai vezetője. „Én már hozzászoktam az orron lévő töréshez. Az autó többi része viszont a részletekre való odafigyelés eredménye. Végeredményben azt gondolom, hogy egy ronda autó sosem nyer, a szép autók szoktak nyerni. Éppen ezért el kell hinnem, hogy ez egy gyönyörű autó, és majd az első néhány verseny után vizsgáljuk meg újra ezt a kérdést.”

Fernando Alonso diplomatikusan fogalmazott az F2012 kinézetével kapcsolatban: „Ez a kocsi teljesen másképpen néz ki, mint a két elődje [a spanyol 2010 óta versenyez a Scuderiánál], amelyeknek a leleplezésén itt voltam. Harmadik évadomra készülök a Ferrarival, és ugyanazzal az elszántsággal és szándékkal futok neki a szezonnak, mint a korábbi években. Remélem, hogy eredményesek leszünk, de nagyon kemény csatára számítok. A Ferrari mindig a dobogóra tör, annak is a tetejére. Meg vagyok győződve arról, hogy ez egy jó év lesz számunkra” – mondta Alonso.

Felipe Massa pontosan tudja, hogy ha az idén lejáró szerződése után is a Scuderiánál szeretne maradni, idén többé-kevésbé rendszeresen meg kell vernie Alonsót. A brazil ezért elsősorban szövetségest lát az új masinában, amit a pénteki bemutatón „agresszívnak” nevezett.

„Nagyon agresszívan néz ki az autó, pont olyan, amilyennek megálmodtam. Ebbe a kocsiba a Ferrari összes szakemberének az ötleteit belesűrítették. Teljes mértékig megbízom az autóban és a csapatban, biztos vagyok benne, hogy az elejétől fogva remek szezonunk lesz. Az egész csapat számára nagy kihívást jelent majd ez az idény” – mondta Massa.

Stefano Domenicali csapatfőnök is bevallotta, hogy nem tartja túl szépnek az F2012-t, de hozzátette: ez semmit sem számít a versenypályán. „Személy szerint nem tartom túl csinosnak az autót, de ennek semmi jelentősége sincs az F1-ben. Az ilyen megoldásokat a technikai előírások diktálják számunkra, mi csak annyit tehetünk, hogy [ezeket figyelembe véve] a lehető legtöbbet hozzuk ki a kocsiból. Ahogy Montezemolo elnök úr fogalmazott, nem igazán számít, hogy szép vagy csúnya. A legfontosabb, hogy hogyan teljesít a pályán.”

A Ferrari jövő kedden kezdi meg a tesztelést Jerezben. Az első két napon Felipe Massa, a második kettőn Fernando Alonso vezetheti az F2012-t.

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr434061259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.04. 08:39:27

Tényleg meredek, de igaza van az aerodinamikusnak, ez nem szépségverseny.

ShwartzWazul 2012.02.04. 09:21:16

Nem az első eset, hogy a Ferrari ronda gépet készített. No és? Ha eredményes, kit érdekel hogy néz ki?

hugsz 2012.02.04. 09:35:31

Szerintem ez nem lesz nyerő. A Mclaren miért tudta harmónikus orrkiképzéssel megoldani a dolgot? Várom a többiek munkáját.

Sünmami 2012.02.04. 09:45:14

Ez a gép pontosan olyan, mint Kiszel Tünde. Nem szép, de legalább csúnya. Izgatottan várom az első teszteket. Cáfoljanak meg mindenkit ezzel a megtévesztő külsővel. Kívánom nekik.

3 gb 2012.02.04. 10:26:02

Alfonso elég szottyadtnak néz ki.

2012.02.04. 11:45:51

@hugsz: Azért mert a McLaren-nek nem ilyen lapos az orra. Ha úgy tetszik ott úgy faragtak le a tetejéből hogy azt hozzárakták az aljához. A Ferrari orra viszont végig lapos, szerintem centikben mérhető a külöbség a két autó között.

gabesz7004 2012.02.04. 11:52:04

A fiam szebbet épít legóból! Igaz ő profi! :)

f0CuS 2012.02.04. 12:15:58

Nem baj, ha ronda, csak gyors legyen...:)

Don Marcus Hibiscus 2012.02.04. 13:17:53

Ez egy 426 hemi! Ki nem szarja le hogy néz ki?! :)

◄ ► 2012.02.04. 16:53:26

Ez aztán gyönyörű megoldás mondhatom :D

cr500 2012.02.04. 17:18:23

Nem csúnya egyáltalán csak kicsit furcsa elsőre!

K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2012.02.04. 18:54:37

Felülről egész jó, bár én letojom, h néz ki, egy a lényeg, a technika...

uarempty 2012.02.04. 22:56:05

és mi van, hogy ha nem egy qva szobor?ennek nem szépnek kell lennie, hanem minél hatékonyabbnak és gyorsabbnak..megjegyzem, a szépség qvára nem egy F1-es kocsinál kezdődik..nem tudom melyik idióta volt az, aki ezt belemagyarázta, h ezeknek a gépeknek csininek kell lenniük.

_Roll_ · http://www.gumimester.com/ 2012.02.05. 19:04:18

hihetetlen csúnya ez az hosszú vékony törött ott, de gazából teljesen mindegy, hogy néz ki... az már hiba, ha vannak olyan emberek akik azzal foglalkoznak hogy szép autót tervezzenek. ennek nem erről kell szólnia. akárhogy néz ki, a jobb eredmény a cél. ha a szebb kinézet a cél, vagyis a nagyobb marketing érték, ott halt meg az egész. értelmetlenné vált minden.

gokart87 2012.02.06. 11:24:34

Szemből jól néz ki ! De a többi...

gokart87 2012.02.06. 11:25:38

De igaz , hogy a lényeg az hogy hasítson :)

Don Marcus Hibiscus 2012.02.06. 14:05:05

-A forma 1 a szépségről szól?
-Nem!
-Akkor a sebességről ,meg a gyorsaságról?
-Igen!
-És ki lesz a befutó?
-A 426-os Hemi!
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása