HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Häkkinen volt menedzsere segíti Hamiltont

2012.02.12. 12:00 Real Simon says

Mika Häkkinen egykori menedzsere, Didier Coton is segíteni fogja Lewis Hamilton felkészülését ettől az évtől. A McLaren versenyzőjét tavaly sok kritika érte, amiért fejben nem mindig volt 100%-ig ott a pályán, amit sokan egy tapasztalt szaktanácsadó hiányára vezetnek vissza.

Didier Coton (balra) korábban Häkkinen és Panis, mostantól Hamilton munkáját segíti

Lewis Hamilton ügyes-bajos dolgait az apja, Anthony intézte az első két F1-es szezonjában, ám a világbajnoki cím megszerzése után (2009 elején) Lewis megszakította ezt a kapcsolatot. 2010-ben az amerikai Megasztár zsűrijének egyik tagja, Simon Fuller, illetve menedzsment-cége, a XIX Entertainment vette át a McLaren-pilóta ügyeinek egyengetését. 

A jerezi tesztelésen a McLaren bejelentette: új menedzser-tanácsadó csatlakozott Lewis csapatához. A kiváló francia pilótamenedzsert, Didier Cotont jól ismerik a McLarennél, korábban évekig intézte Mika Häkkinen és Olivier Panis szerződéses és egyéb ügyeit, mostantól pedig Hamiltont igyekszik visszasegíteni a helyes útra.

„Didier évek óta jó barátom, óriási tapasztalattal rendelkezik a csapattal, illetve az F1-es paddockkal kapcsolatban. Arra gondoltam, nagyszerű lenne, ha mindig ott lenne körülöttem, amikor szükségem van rá. Nagy vonalakban erről van szó, ezért tart mostantól velem” – mondta Lewis Hamilton.

Hamilton 2011-ben meglepően szétszórtan vezetett; többször összeütközött Felipe Massával, de Pastor Maldonado (Monaco, Spa) és Kobajasi Kamui (Spa) sem úszta meg fájó emlékek (ütközések) nélkül Lewis gondatlanságát. Ősszel kiderült, hogy Nicole Scherzinger – Lewis barátnője – szakított vele, ami lelkileg megviselte a pilótát. Karácsony előtt rendeződött a viszonyuk, így Hamilton, állítása szerint, újra kiegyensúlyozottan készül a 2012-es szezonra.

Anthony Hamilton tavaly Szingapúrban úgy nyilatkozott, hogy érzése szerint Lewist nem a megfelelő emberek veszik körül, ezért is veszhetett el az események sodrában. Didier Coton garantáltan ott lesz minden versenyen, hogy szükség esetén a McLaren-pilóta segítségére legyen. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr494096553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása