HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Ausztrál GP: a McLaren orrhosszal a Red Bull előtt

2012.03.18. 18:20 Real Simon says

Melbourne után már tisztán látszik, hogy a McLaren és a Red Bull téli felkészülése sikerült a legjobban. A Mercedes és a Lotus a versenyen nem tudta hozni az edzésen megcsodált tempót, a Ferrari viszont sokkal jobb volt, mint amire számítani lehetett – de csak Fernando Alonsóval. Az Albert Park hőse Pastor Maldonado és Sergio Pérez volt: a Williams reménysége az utolsó körben bukta el a hatodik helyet, míg a Sauber-pilóta egyetlen kerékcserével csikart ki pontokat.
 
 
 
Rengeteg kérdésre vártunk választ az Ausztrál Nagydíjtól, és legtöbbjükre meg is kaptuk. Jenson Button gyakorlatilag a rajttól dominálva, lehengerlő formában szerezte meg a győzelmet (négy éven belül a harmadikat Melbourne-ben), megelőzve Sebastian Vettel Red Bullját és a pole-ból induló, de elszemcsésedő gumijai miatt visszaeső Lewis Hamilton McLarenjét. Mark Webber negyediknek futott be a másik Red Bull-lal, ezzel újabb egy helyet javított egyéni legjobb eredményén a hazai futamán. Mindezek alapján leszögezhetjük, hogy a 2012-es szezon elején a McLaren-Mercedes és a Red Bull-Renault áll a legjobban, a wokingiak talán orrhossznyival vezetnek a bajnokcsapat előtt. 
 
A leggyorsabb körök listája is a McLaren és a Red Bull tempójának kiegyensúlyozottságára utal. Button 1:29,187; Vettel 1:29,417; Webber 1:29,438; Hamilton 1:29,538 alatt teljesítette a pályát, mindannyian a futam utolsó köreiben, középkemény abroncsokon. Semelyik más csapat pilótája nem volt képes 90 másodpercen belül körbeérni az Albert Parkban.
 
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh azt nyilatkozta a futam után, hogy az MP4-27 olykor körönként 6-7 tizedmásodperces fölénye még nem is a maximum volt. A csapat ugyanis elkalkulálta magát, rosszul számították ki az üzemanyag-mennyiséget Button és Hamilton számára, vagyis a kelleténél több benzinnel vágtak neki a versenynek. Ha ez nem történik meg, ha a két wokingi autó csak néhány kilóval könnyebb, Buttonék akár körönként 1 másodperccel is megléphettek volna a mezőnytől, főként a futam elején, illetve a biztonsági autós fázis után. Ezek alapján noha pikírt, de talán nem túlzás kijelenteni: a McLaren az idei mezőny Red Bullja.
 
Hogy mögöttük mi az erősorrend, az már nehezebb kérdés. Fernando Alonso a 12. helyről nyolcadiknak jött fel a rajt után, majd Nico Rosberg Mercedesével csatázott a hatodik helyért. Végül ötödik lett (miután az őt piranjaként üldöző Pastor Maldonado az utolsó körben elvérzett – de erről később), ami arra utal, hogy a Ferrari versenytempójával nincs nagy gond. Ezt erősíti az is, hogy Alonso a hetedik leggyorsabb versenykört futotta, középkemény gumikon, az 52. körben, amikor az aszfalt már csak 23 fokos volt. 
 
 
A Mercedes a kvalifikáció után sokkal erősebbnek tűnt, de üres kézzel távozott Ausztráliából. Úgy látszott, hogy a 4. legjobb edzésidőt (egyúttal visszatérése óta a legerősebb rajtpozícióját) elérő Michael Schumacher és/vagy Nico Rosberg képes lesz akár a McLarenekkel, Red Bullokkal is versenyre kelni. A csapat titkos csodafegyvere, a DRS aktiválásával együtt működő „negatív F-csatorna” azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, vagy talán a melbourne-i pálya nem volt megfelelő a benne rejlő lehetőségek kiaknázására. Schumi már a 11. körben kiállt, mert az MGP W03 hajtása előbb kihagyott, majd végleg elment (addig Vettel előtt, a 3. helyen haladt). Rosberg hiába fogott három pozíciót a startnál, fokozatosan veszített a tempójából. Sokáig a nyolcadik helyet őrizte, de a hajrában összekoccant Sergio Pérez Sauberjával, aminek következtében végül a 12. helyre csúszott vissza. „Nagyon sok dolgunk van még, hogy megértsük, mi csúszott félre Ausztráliában, és hogy hogyan tudjuk kihasználni a kocsi teljes potenciálját, ami kétségtelenül benne van” – fogalmazott Nico. Vagyis, a brackley-iek is tele vanna kérdőjelekkel.
 
Kimi Räikkönen és Romain Grosjean nagyszerű téli teszteredményei alapján a Lotus számított a szezon „sötét lovának”. A csapat hangulatát az sem törte le, hogy Kimi elszúrta az egyik körét az időmérő edzés elején, majdnem betonfalnak ütközött, így már a Q1-ben búcsúzott. Grosjean ugyanis bravúrosan gyorsan rátalált az Albert Park ritmusára, továbbjutott a Q2-ből, majd a Q3 végén, a harmadik legjobb idővel belőtte a Lotust a McLarenek mögé. De Romain tündöklése nem tartott sokáig: óvatos rajtja miatt visszaesett hatodiknak, majd a 4. körben koccant Maldonado Williamsével, kitört az első futóműve és kiesett. Csak a depófal mellől figyelhette, ahogy  Räikkönen védi a csapat becsületét, helyenként a zsenialitás szikráit megvillantva helyezkedik, előz, küzd az elemekkel.
 

 
Kimi a 17. helyről rajtolt, nem sokkal a rajt után felzárkózott a kilencedik helyre, és onnantól végig a pontszerző zónában tanyázott. Persze, senki sem könnyítette meg a két év kihagyás után visszatérő Jégember dolgát, a 25. körben például Kobajasi Kamuival és Felipe Massával együtt került darálóba. Hogy nem veszett ki belőle a vadászösztön, azt mutatja, hogy a Sauber-pilóta után a Ferrari brazilját is lendületből faképnél hagyta (a japán később visszaverekedte magát Kimi elé). Räikkönen hetedik helye a tesztek alapján nem túl fényes eredmény, de ha azt nézzük, hogy a finn a 17. helyről jött fel erős pontszerzőnek, más tónusba kerül a kép.
 
Pastor Maldonado lehetett volna az Ausztrál Nagydíj hőse, a Williams pilótája már a szombati kvalifikáción megvillant, amikor a 8. legjobb időt autózta. A futam elején ütközött Grosjeannal, de a Williamsnek – egy rövid pálya melletti kirándulás ellenre – nem esett baja, a venezuelai pedig egyre összeszedettebben, egyre agresszívabban versenyzett. Végig a hetedik, nyolcadik hely környékén tanyázott, majd utolére Alonso Ferrariját, akit az ötödik pozícióért vett üldözőbe. De Maldonado – aki már a GP2-ben is jeleskedett a városi pályákon, mint pl. a melbourne-i – ezúttal túl sokat akart. Ahelyett, hgy beérte volna a biztos hatodik hellyel, meg az azért járó 8 ponttal (ami, mellesleg, több, mint amit az istálló tavaly az egész szezonban szerzett!), bátran támadta Alonsót, de lesodródott a 3-as kanyar szegélykövéről, az FW34-es keresztbe fordult, és szegény pilóta hiába korrigált, a betonfalat már nem tudta elkerülni. 
 
 
A futam másik kellemes színfoltja Sergio Pérez volt, aki megcsinálta ugyanazt a szemtelen trükköt, amit tavaly ugyanitt, élete első F1-es futamán. A Sauber mexikói pilótája a középkemény abroncsokon rajtolt, 24 kör után lecseréltette őket, majd 34 fordulót ment a lágyakon, vagyis egyetlen cserével nyomta le a 307 kilométert! Nem sokkal a rajt után ráadásul – Bruno Senna keresztbe forduló Williamsét kerülgetve – koccant a csapattársával, Kobajasival, amit Pérez kocsijának első, Kobajasi hátsó szárnya sínylett meg. „Az első szárnyam lényegében végig sérült volt, de nem ez okozta az egyetlen nehézséget a futam során. Spórolnom kellett a gumikkal, olykor az üzemanyaggal is, miközben védenem kellett a pozíciómat. Az utolsó körben, amikor Pastor (Maldonado) karambolozott, visszavettem a tempóból a törmelék miatt. Ezután Nico (Rosberg) megelőzött, miután összeütköztünk, és a végletekig koptatott gumikon kellett befejeznem a versenyt” – foglalta össze egy nehéz nap délutánját Sergio. A Sauber autói ezúttal megfeleltek a technikai felülvizsgálaton (nem úgy, mint 2011-ben...), így a svájciak jelenleg a harmadik helyet foglalják el a konstruktőrök pontversenyében – a McLaren és a Red Bull mögött, a Ferrari előtt.
 
A Sauber 2001 óta nem állt ilyen előkelő helyen a gyártók világbajnokságában. Lehetséges, hogy újabb csapattal kell számolnunk a középmezőny élén, a Mercedes AMG, a Lotus GP és a Ferrari mellett?
 
Az Ausztrál Nagydíj végeredménye
Melbourne, Albert Park 58 kör=307,574 km
 
1. Button (GB) McLaren-Mercedes  1:34:09,565 óra (195,991 km/h átlag)
2. Vettel (D) Red Bull-Renault           + 2,139 mp.h.
3. Hamilton (GB) McLaren-Mercedes + 4,075”
4. Webber (AUS) Red Bull-Renault    + 4,547”
5. Alonso (SPA) Ferrari                 + 21,565”
6. Kobajasi (JAP) Sauber-Ferrari     + 36,766”
7. Räikkönen FIN) Lotus-Renault    + 38,014”
8. Pérez (MEX) Sauber-Ferrari        + 39,458”
9. Ricciardo (AUS) Toro Rosso-Ferrari  + 39,556”
10. Di Resta (GB) Force India-Mercedes + 39,737”
11. Vergne (FRA) Toro Rosso-Ferrari    + 39,848”
12. Rosberg (D) Mercedes                 + 57,642”
13. Maldonado (VEN) Williams-Renault  + 1 kör h.
14. Glock (D) Marussia-Cosworth    + 1 kör h.
15. Pic (FRA) Marussia-Cosworth    + 5 kör h.

Leggyorsabb kör: 1:29,187 – Button, McLaren-Mercedes, az 56. körben

Kiestek:
Senna (BRA) Williams-Renault, 54. kör
Massa (BRA) Ferrari, 47. kör
Kovalainen (FIN) Caterham-Renault, 42. kör
Petrov (RUS) Caterham-Renault, 37. kör
Schumacher (D) Mercedes, 11. kör
Grosjean (FRA) Lotus-Renault, 2. kör
Hülkenberg (D) Force India-Mercedes, 1. kör
 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr314324641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rognork 2012.03.19. 07:04:48

Nem igazán értettem, hogy miért hagyta kint a mclaren hamiltont, sztem mindkettőt 2 körrel előbb kellett volna behozni. A sc már csak hab volt a tortán...
Nagyon úgy éreztem, hogy H a csapat miatt csalódott, elkúrtak egy második helyet.

mgabrielm 2012.03.20. 13:11:01

félreértetted az üzemanyaggal kapcsolatos hírt: nem azért lehettek volna gyorsabbak a mclarenek, mert könnyebb lehetett volna az autó a kevés üzemanyagtól. Éppen fordítva volt, kevés volt a nafta, ezért nem nyomhatták annyira a gázt (mert ha nyomják, idő elött elfogyott volna). Igaz hogy nehezebb lett volna az autó a több üzemanyagtól, de kinyomhatták volna a szemét a masinának.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása