Ferrari F138-nak hívják a Scuderia 2013-as versenyautóját, melynek pénteki bemutatóját több "olaszos" baki színesítette. Az új modell fotói már félórával a ceremónia kezdete előtt kiszivárogtak a Twitterre, és a bemutató videóközvetítésének minősége is hagyott kívánnivalót maga után. A megszólalók ugyan sokat beszéltek, de szinte semmit nem mondtak...
A Ferrari 1974-78, 1993 és 2010 után ismét belekeverte a fehér színt az F138 festésébe – ezúttal elegánsan (Fotó: Ferrari Media)
Olaszok. Ez volt az ember érzése a Ferrari F138 maranellói bemutatóját nézve. Kezdődött azzal, hogy az egész ceremónia hatperces késéssel indult, és a bemutatót közvetítő videocsatorna minősége nagyjából az 1980-as évek VHS-minőségének felelt meg. (Hogy hogyan kell jó minőségű, nem töredező képet és hangot sugározni a világba, arra a Vodafone McLaren Mercedes épp tegnap szolgáltatott kiváló példát.)
A Scuderia január közepén jelentette be, hogy a sajtókapcsolatok felelőse, Luca Colajanni megválik posztjától, helyére Renato Bisignanit nevezték ki. Nos, Signor Bisignani rögtön az első vizsgáján megbukott, amikor az F138 első fotói kb. félórával a hivatalos leleplezés előtt kikerültek a Twitterre, majd onnan viharos gyorsasággal a világhálóra. Mire Felipe Massa és Fernando Alonso lehúzta a vörös leplet az autóról, már csak a teremben ülő 150 vendég nem tudta, hogy néz ki az új F1-es rakéta...
A Ferrari – talán a videostream gyenge minőségét ellensúlyozandó – a bemutató első perceiben kitett egy linket a Twitterre, ami az F138 technikai adatait tartalmazta volna. Csakhogy a linkre kattintva az „Error!” felirat jelent meg a képernyőn. Szegény Signor Bisignani...
Maga a bemutató egyébként hosszú, a Ferrari dicső múltját taglaló beszédekből állt. Előbb Stefano Domenicali csapatfőnök méltatta a Ferrarinál uralkodó csapatszellemet, majd Felipe Massa és Fernando Alonso mondta el, hogy világbajnokok akarnak lenni, hogy milyen hosszú volt a téli szünet és mennyire várják már, hogy kipróbálhassák az új masinát a teszteken. Végül Luca di Montezemolo elnök kezdett hosszú, már-már parttalan beszédbe, melyben a Scuderia dicső múltját, a modern technológia és az érzelmek összhangját méltatta. Megtudtuk, hogy az előző évben használt jelöléssel (F2012) szemben az idei autó azért kapta az F138 nevet, mert 2013-at írunk, és mert ez lesz a 2006-ban debütált V8-as korszak utolsó éve (ezért a 8-as szám).
A legérdekesebb talán Alonso mondandója volt, aki – mint köztudott – kihagyja a február 5-én kezdődő első tesztet (Jerezben csak Massa és az új tesztpilóta, Pedro de la Rosa vezeti majd a Ferrarit). „Természetesen az autó minden rezdülését követni fogom, minden információt megkapok, ami Jerezből érkezik. Decemberben és januárban nagyon sok dolgom volt, még egy héttel ezelőtt is fellépésekre jártam, ahol a Ferrarit képviseltem. A következő napok ezért az új bajnoki idényre való felkészülésről fognak szólni. Úgy vélem, helyes döntés egy kicsit a háttérbe vonulni, hogy Ausztráliától Brazíliáig [a 2013-as szezonban] száz százalékos teljesítményt tudjak nyújtani” – jelentette ki a spanyol, aki negyedik nekifutásra végre világbajnok szeretne lenni a Ferrarival.
Maga az F138 kinézetre nem tartalmaz forradalmi újításokat – még akkor sem, ha a tervezők a kocsik orrában lévő, nem éppen esztétikus törés eltüntetése érdekében felszerelték az FIA által engedélyezett kiegészítő idomot. Pat Fry technikai igazgató emberei maradtak a 2012-ben bevált, vonórudas első felfüggesztésnél, ami lehetővé teszi, hogy a Ferrari továbbra is „magasan hordja az orrát”. Érdekes továbbá, hogy az olaszok dupla levegőbeömlő nyílást alakítottak ki a bukókeret környékén, melynek elsődleges célja a motorhűtés hatásfokának javítása.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a bemutatón látott szárnyak formájának, kialakításának csekély a jelentősége. A csapat másfajta szárnyakat fog kipróbálni a jerezi és barcelonai teszteken, és megint másokat a melbourne-i idénynyitón. A kipufogó-kivezetésnél használt ún. Coanda-csatornák is megmaradtak, tökéletesített formában.
Utolsó kommentek