Szokás szerint a McLaren nyerte a PR-csatát: a wokingi gárda pénteken délelőtt bejelentette, hogy hosszú távú szerződést kötött 2012 meglepetésemberével, Sergio Pérezzel. Egy órával később a Mercedes is megerősítette, hogy a következő három évben Lewis Hamilton lesz Nico Rosberg csapattársa. De mi lesz Michael Schumacherrel?
Túl a barátságon: Hamilton és Rosberg jövőre újra csapattársak lesznek a Mercedesnél (Fotó: Getty)
Amikor a Szingapúri Nagydíj első hivatalos sajtótájékoztatóján, csütörtökön megkérdezték Sergio Pérezt, hogy kapott-e megkeresést valamelyik nagy csapattól, a mexikói kategorikus nemmel válaszolt. Kétszer is. Ezek azok a kegyes hazugságok, amelyek sajnos gyakran előfordulnak a modern Formula-1-ben.
Egy héttel később ez áll a McLaren-istálló hivatalos sajtóközleményében: „A Vodafone McLaren Mercedes örömmel jelenti be, hogy több évre szóló szerződést kötött a 22 éves, mexikói Sergio Perezzel, a 2013-as szezontól.” Vagyis, a Sauber mexikói bikája lesz Jenson Button csapattársa a McLarennél.
Pérez a kezdetektől fogva egyike volt a mezőny legragyogóbb ígéreteinek. Első nagydíján, 2011-ben, Melbourne-ben hetediknek hozta be a Sauber-Ferrarit, úgy, hogy csak egyszer állt ki kereket cserélni. Ezt a mutatványt előtte egyetlen újonc sem tudta megcsinálni. A Sauber szabálytalan hátsó szárnya miatt utólag diszkvalifikálták, de ez a letaglózó beugró elég volt ahhoz, hogy mindenki felfigyeljen az akkor 21 éves tökmagra. Sergio ebben az évben már háromszor (Sepang, Montreal, Monza) állhatott fel a dobogóra. Malajziában Fernando Alonsót izzasztotta meg, Monzában pedig mindkét Ferrarit, továbbá Kimi Räikkönent és Michael Schumachert is élesben megelőzte, úgy futott be másodiknak.
Pérez a Ferrari pilótaneveldéjéből került ki, eddig a maranellóiak támogatták minden lépését. Éppen ezért valószínűnek tűnt, hogy jövőre a mexikói váltja fel Felipe Massát a Scuderiánál. De miután Luca di Montezemolo elnök éppen az Olasz Nagydíj előtt nyilatkozta, hogy Sergio „még nem elég érett ahhoz, hogy a Ferrarinál versenyezzen”, nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem olyan sima út vezet az olaszokhoz, mint az kívülről tűnhetett. Valószínű, hogy a McLaren már ekkor ajánlatot tett Péreznek, hogy Maranello helyett inkább Wokingban gondolkozzon, ha Hamilton úgy dönt, elfogadja a Mercedes AMG ajánlatát.
Pérez a monzai második helyért járó trófeával. A kupa a McLaren egyik szponzora, a Santander emblémáját formázza. Nincsenek véletlenek? (Fotó: Sauber F1)
A Mercedes éppen e sorok írása közben jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Lewis Hamiltonnal. Brit sajtóértesülések szerint a 2008-as világbajnok állítólag három évre 75 millió eurót kap (az összeg a Mercedes szerint eltúlzott), ami komolyan motiválhatta Hamiltont a váltásban. Nem szabad elfelejteni, hogy Michael Schumacher is akkor döntött egy nagy váltás mellett (1995 végén, amikor második vb-címe felé tartott a Benettonnal), amikor a csúcson volt. Hasonló helyzetben van Hamilton is: hat évet húzott le a wokingiak F1-es alakulatánál, előtte nyolc évet az alsóbb kategóriákban, végig a McLaren támogatásával. Új kihívásra, új motivációra, új emberekre volt szüksége, amit a Mercedesnél vél megtalálni.
De mi lesz Michael Schumacherrel? A hétszeres világbajnok 2010-es visszatérése óta inkább csalódást, mint örömöt okozott a rajongóinak, legjobb eredménye az idén, Valenciában elért harmadik helye. A hétszeres világbajnokot különösen sokan kritizálták múlt hétvégén, Szingapúrban, amikor dőre módon hátulról belerohant Jean-Eric Vergne Toro Rossójába. Nem lett volna ilyen nagy a felháborodás, ha Schumi nem követett volna el hasonló hibát tavaly Szingapúrban (akkor éppen Pérez kárára), idén pedig Barcelonában, Bruno Senna ellen. Egye többen gondolják úgy, hogy Schumi ideje 43 évesen lejárt, a reflexei és talán a látása sem a régi már. Vannak, akik szerint ő veheti át Pérez helyét jövőre a Saubernál, ám a jól értesült brit szaksajtó inkább Jaime Alguersuarit látja abban az ülésben. Lehet, hogy Schumacher számára tényleg elérkezett a visszavonulás ideje.
Hamilton és Rosberg már voltak csapattársak, gokartban és az F3-ban is az AMG támogatta őket
Hamilton szerződtetésének egy másik fontos üzenete is van. Igazolja, hogy a Mercedes AMG – minden korábbi híresztelés ellenére – mégsem gondolkozik az F1-ből való kiszállásban. Vagyis, Ross Brawn és Norbert Haug megegyezett Bernie Ecclestone-nal, aláírták (vagy alá fogják írni) a decembertől életbe lépő új Concorde-szerződést.
A világ újra szép, nagy és kerek – ahogy a Lewis Hamilton bankszámlájára kerülő összegek is...
Utolsó kommentek