HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Hamilton a Mercedesnél, Pérez a McLarennél folytatja

2012.09.28. 11:44 Real Simon says

Szokás szerint a McLaren nyerte a PR-csatát: a wokingi gárda pénteken délelőtt bejelentette, hogy hosszú távú szerződést kötött 2012 meglepetésemberével, Sergio Pérezzel. Egy órával később a Mercedes is megerősítette, hogy a következő három évben Lewis Hamilton lesz Nico Rosberg csapattársa. De mi lesz Michael Schumacherrel?

Hamilton-Rosberg_BAH_600.jpg
Túl a barátságon: Hamilton és Rosberg jövőre újra csapattársak lesznek a Mercedesnél (Fotó: Getty)

Amikor a Szingapúri Nagydíj első hivatalos sajtótájékoztatóján, csütörtökön megkérdezték Sergio Pérezt, hogy kapott-e megkeresést valamelyik nagy csapattól, a mexikói kategorikus nemmel válaszolt. Kétszer is. Ezek azok a kegyes hazugságok, amelyek sajnos gyakran előfordulnak a modern Formula-1-ben.

Egy héttel később ez áll a McLaren-istálló hivatalos sajtóközleményében: „A Vodafone McLaren Mercedes örömmel jelenti be, hogy több évre szóló szerződést kötött a 22 éves, mexikói Sergio Perezzel, a 2013-as szezontól.” Vagyis, a Sauber mexikói bikája lesz Jenson Button csapattársa a McLarennél.

Pérez a kezdetektől fogva egyike volt a mezőny legragyogóbb ígéreteinek. Első nagydíján, 2011-ben, Melbourne-ben hetediknek hozta be a Sauber-Ferrarit, úgy, hogy csak egyszer állt ki kereket cserélni. Ezt a mutatványt előtte egyetlen újonc sem tudta megcsinálni. A Sauber szabálytalan hátsó szárnya miatt utólag diszkvalifikálták, de ez a letaglózó beugró elég volt ahhoz, hogy mindenki felfigyeljen az akkor 21 éves tökmagra. Sergio ebben az évben már háromszor (Sepang, Montreal, Monza) állhatott fel a dobogóra. Malajziában Fernando Alonsót izzasztotta meg, Monzában pedig mindkét Ferrarit, továbbá Kimi Räikkönent és Michael Schumachert is élesben megelőzte, úgy futott be másodiknak.

Pérez a Ferrari pilótaneveldéjéből került ki, eddig a maranellóiak támogatták minden lépését. Éppen ezért valószínűnek tűnt, hogy jövőre a mexikói váltja fel Felipe Massát a Scuderiánál. De miután Luca di Montezemolo elnök éppen az Olasz Nagydíj előtt nyilatkozta, hogy Sergio „még nem elég érett ahhoz, hogy a Ferrarinál versenyezzen”, nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem olyan sima út vezet az olaszokhoz, mint az kívülről tűnhetett. Valószínű, hogy a McLaren már ekkor ajánlatot tett Péreznek, hogy Maranello helyett inkább Wokingban gondolkozzon, ha Hamilton úgy dönt, elfogadja a Mercedes AMG ajánlatát.

Perez_serlegITA600.jpg
Pérez a monzai második helyért járó trófeával. A kupa a McLaren egyik szponzora, a Santander emblémáját formázza. Nincsenek véletlenek? (Fotó: Sauber F1)

A Mercedes éppen e sorok írása közben jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Lewis Hamiltonnal. Brit sajtóértesülések szerint a 2008-as világbajnok állítólag három évre 75 millió eurót kap (az összeg a Mercedes szerint eltúlzott), ami komolyan motiválhatta Hamiltont a váltásban. Nem szabad elfelejteni, hogy Michael Schumacher is akkor döntött egy nagy váltás mellett (1995 végén, amikor második vb-címe felé tartott a Benettonnal), amikor a csúcson volt. Hasonló helyzetben van Hamilton is: hat évet húzott le a wokingiak F1-es alakulatánál, előtte nyolc évet az alsóbb kategóriákban, végig a McLaren támogatásával. Új kihívásra, új motivációra, új emberekre volt szüksége, amit a Mercedesnél vél megtalálni.

De mi lesz Michael Schumacherrel? A hétszeres világbajnok 2010-es visszatérése óta inkább csalódást, mint örömöt okozott a rajongóinak, legjobb eredménye az idén, Valenciában elért harmadik helye. A hétszeres világbajnokot különösen sokan kritizálták múlt hétvégén, Szingapúrban, amikor dőre módon hátulról belerohant Jean-Eric Vergne Toro Rossójába. Nem lett volna ilyen nagy a felháborodás, ha Schumi nem követett volna el hasonló hibát tavaly Szingapúrban (akkor éppen Pérez kárára), idén pedig Barcelonában, Bruno Senna ellen. Egye többen gondolják úgy, hogy Schumi ideje 43 évesen lejárt, a reflexei és talán a látása sem a régi már.  Vannak, akik szerint ő veheti át Pérez helyét jövőre a Saubernál, ám a jól értesült brit szaksajtó inkább Jaime Alguersuarit látja abban az ülésben. Lehet, hogy Schumacher számára tényleg elérkezett a visszavonulás ideje. 

Hamilton-Rosberg-kart-2001.jpg
Hamilton és Rosberg már voltak csapattársak, gokartban és az F3-ban is az AMG támogatta őket

Hamilton szerződtetésének egy másik fontos üzenete is van. Igazolja, hogy a Mercedes AMG – minden korábbi híresztelés ellenére – mégsem gondolkozik az F1-ből való kiszállásban. Vagyis, Ross Brawn és Norbert Haug megegyezett Bernie Ecclestone-nal, aláírták (vagy alá fogják írni) a decembertől életbe lépő új Concorde-szerződést. 

A világ újra szép, nagy és kerek – ahogy a Lewis Hamilton bankszámlájára kerülő összegek is...

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr14808080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Real Simon says 2012.09.28. 12:32:09

@1kutya: Persze, de csak most lett hivatalos.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2012.09.28. 13:09:03

És mi lesz Felípe Másszá kutyaütővel, marad a langyos vízben a Ferrarinál?

KuraudoSutoraifu · dexrpg.wordpress.com 2012.09.28. 13:31:02

Naiv vagyok, meglepődtem... és szomorú is lettem.

Poita not Peter! 2012.09.28. 14:03:25

Shumi vissza a Ferrarihoz!

Tomchy 2012.09.28. 14:25:23

@Poita not Peter!: Esélytelen. Akit egyszer meghúzta Montezemolo bajszát, amikor nem ült a Ferrariba Massa helyére, az oda többé nem megy. Ha P. Sauber tudná azt garantálni, hogy a Schumi által hozott pénzből győztes autót tud csinálni, szerintem MSC már akkor sem vágna bele.

De lepődtünk mi már meg párszor...

zgi521 2012.09.28. 14:40:41

sztem meg átül Schumi a Sauberhez..
7végén tárgyalt is a managernője velük..
a mercinél nem marad sportig.-nak az levehető, bizton megsértődőtt.
tuti meg akarja várni a turbo korszakot.
a Sauber ferrari motorjával meg nyerhet pát futamot simán. sztem sok szerelő boldogan cserélné a kerekit még ma is..

Autopeti 2012.09.28. 17:17:18

Engem az érdekelne, hogy a Ferrari miért engedi el összes "neveltjét" a Saubertől a Mclarenbe? Anno Raikkonen is egyből Wokingba ment a Ferrari helyett, most pedig Perez.
És miért ragaszkodnak ennyire Massához? Idén tudta hogy bizonyítania kell, mégsem sikerült neki. Hány esélyt adnak még neki?

Real Simon says 2012.09.28. 20:47:34

@Autopeti: Bocs, de ez így pontatlan. Räikkönen az F1 előtt nem állt kapcsolatban a Ferrarival, ő a F-Renault 2.0-ban lett bajnok Angliában. Azért váltott a McLarentől a Ferrarihoz, mert elege lett e megbízhatatlan autókból és a csapat viszonylagos versenyképtelenségéből.
Massa helyzete érdekes. A szezon első hat futamán valóban lemaradt Alonsóhoz képest, de Montrealtól kezdve folyamatosan javult a teljesítménye (Kanada: 6. rajthely, Silverstone: 4. hely, Spa: 5. hely). Massa egy tapasztalt versenyző, ami a szezon közbeni tesztelések tilalma idején nagy érték minden csapat számára. Emellett csapatjátékos, ami azt jelenti, hogy ellenkezés nélkül megteszi, amit kérnek tőle - ideális kettes számú pilóta. Speciel az, hogy Montezemolo hagyta, hogy Pérezt elvigye a konkurencia, nagy hiba volt. De az F1 biznisz is, és ha egy fiatal pilóta ajánlatot kap a McLarentől, nem fogja kétszer meggondolni. Röviden, ezért maradt Massa a Ferrarinál, és ezért ment el Pérez a McLarenhez.

Noname 2 2012.09.28. 23:12:48

2011-ben volt Péez újonc, nem 2010-ben.

Autopeti 2012.09.29. 00:41:07

@Real Simon says:
Kimi esetében tényleg pontatlanul fogalmaztam. Nem volt a Ferrari neveltje, de a Sauber Ferrari motorokat használt és a Ferrari a 2001-es szezonban meg akarta volna őt szerezni, csakhogy Ron Dennis gyorsabb volt.

Massa esetében pedig bár egyértelmű, hogy csak másodikszámú pilóta, de annyit a Ferrari sem engedhet meg magának, hogy a konstruktőri bajnokságban ennyi pontot eldobjanak. A jó rajthelyek még nem jelentenek pontot, főleg ha a versenyen folyamatosan elront valamit. Akkor lenne jó másodpilóta, ha legalább közvetlenül Alonso mögött lenne a futamok többségén, de ez sem sikerül neki többynire.

Jawarider 2012.09.29. 01:11:43

Suminak maradnia kell az F1ben azért, hogy a legtöbbet induló címet Rubenstől elhódítsa...

Z o z ó 2012.09.29. 09:36:37

@Tomchy: Ült volna Ő, csak nem vezethetett F1es autót mert nem bírta a nyaka.

Z o z ó 2012.09.29. 09:38:51

@Autopeti: Schumi jó lenne Alonso mellé...simán tudná vele tartani a tempót:)

Tomchy 2012.09.29. 20:50:52

@Z o z ó: Azért tesztelni még tudott... :O)
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása